09/20083
Pakkot kaptam!
Anyukámék Budapestre érkeztek. Az utazás előtt minden alkalommal feltevődik a nagy kérdés: mit hozzanak.
Bár elsőre mindig rávágnám, hogy semmit, a végére csak összegyűl egy és más. Most viszont listám volt, amihez aztán édesanya hozzácsapott egy kis ezt-azt, és megérkezett a pakk!
Amit kértem: padlizsánt. Viccesnek tűnhet, tulajdonképpen én is mulatok magamon, de az otthoni más. Eltelt egy kis idő, amíg rájöttem, hogy egyszerűen más magról ültetik, az otthoni erőteljesebb ízű. Ha valaki padlizsánt süt, azt az egész házban érezni. Nem véletlen, hogy a téli eltevésekkor mindenki igyekszik a szabadban megsütni, különben két-három nap alatt sem lehet kiszellőztetni a lakást. 
A juhtúró az alap, most kétfélét kaptam. Boltit, és házit. Ez utóbbit a nagypapám szülőfalujából, Medesérről hozták.
Kértem még focsani (foksány) túrót, mert emlékeim szerint ez pont olyan, mint a bosnyák kajmák. (A Terebess szerint a kajmák megaludt, édes tejszín megsózva. A felforralt, majd lehűtött tehéntejet lefölözik, a tejfölt facsöbörbe rétegezik, minden réteget megsóznak, alacsony hőmérsékleten 15-20 napig érlelik.) A focsani túróról még nem sikerült kiderítenem, hogyan készül, de nem így, ez közben kiderült. Viszont nagyon finom.
Hoztak egy kis szárított vargányát és szegfűgombát. A nyarat idézve érkezett fagyasztott, bálmosnak való alaplé is. Jött még savanyú uborka, olyan, amit csakis édesanya tud úgy eltenni. Ja, és csombor, mert kimerültek az itthoni készletek.
Becsúszott még két kiló liszt. Egyik kenyérnek, másik süteménynek való. Egyelőre nem fedeztem fel rajta semmilyen BL azonosítót, de tény, hogy otthon remek kenyeret sütöttem belőle. Most kipróbálom a süteménynek valót is.
Kaptunk egy üveg bort, fehér, száraz, és több díjat is kapott otthoni, meg nemzetközi versenyeken. (Nem ittam még ilyet, egyelőre csak ennyit tudok róla.)
Receptek következnek…
09/20081
Paszuly csorba
A csorbáról már írtam, a titkairól is, amelyek között szerepel a lestyán. És akkor most itt van egy csorba, amiből hiányzott, mert egyszerűen megfeledkeztem róla, de így is nagyon finom lett. Ez már nem is leves, hanem egytálétel. Nagymama biztosan sütött volna kőttes palacsintát, nekünk így is elég volt, ebéd után fél napig moccanni is alig bírtunk.
Romániai éttermekben a bablevesnek ezt a változatát lehet enni, mindenképpen érdemes megkóstolni. Ha áll egy napot, még finomabb lesz. Igazi, szívet-lelket melegítő téli fogás.
A paszulyleves testvéreként született, egy alaplé készült, majd azt ízesítettem tovább.
Hozzávalók:
füstölt csülök
négy maréknyi szemesbab
egy sárgarépa
egy paradicsom
egy gyökér
egy közepes hagyma
két kis konzerv paradicsomsűrítmény
zeller (nem volt itthon, zellerzöldet tettem bele egy szálat)
egy marék szárított csombor
egy evőkanál ecetes tárkony
két evőkanál almaecet
A csülköt megfőztem, majd kivettem a fazékból. Az alaplébe beletettem az apróra vágott hagymát, a babot, zellerzöldjét és a lehéjazott, felvágott paradicsomot, és elkezdtem főzni. Kis idő múlva belekerült a karikára vágott répa és gyökér, valamint a csombor. Amikor minden megpuhult, belekevertem a paradicsomsűrítményt, két percig tovább főztem, majd következett az apróra vágott ecetes tárkony, és az almaecet. Beletettem a felvágott húst is, hagymával, friss kenyérrel és sok tejföllel tálaltam.
09/20082
Paszulyleves
Pénteken, elalvás előtt, Krmpl megkérdezte, mi lesz másnap az ebéd. Mondtam, hogy bablevest kell főznöm, mire rámnézett elkerekedett szemekkel, és csak annyit kérdezett: hát ennyire fáztál a héten?
Bizony, múlt hétfőn, amikor beköszöntött a késő őszi idő, megkívántam. Füstölt csülökkel, édes-savanyún, ahogy Poczki készítette. Egész héten készültem rá, nem hagyott nyugodni. Szombaton jóformán ki sem áztattam a csülköt, már fel is tettem főni.
A paszulyleves otthon a szemes babból készült étket jelenti. (Ha zöldbabból készül, akkor az benne volt a nevében, az zöldpaszuly leves.) Amikor erről a levesről szó esik, és elmesélem, hogy cukorral (is) ízesítve szeretem, el szoktak borzadni. Ám olyannal még nem találkoztam, aki, miután megkóstolta, eltolta volna maga elől a tányért…
Mivel egy csülökből hatalmas adag alaplé lesz, a fagyasztóban pedig pillanatnyilag nincs hely, főztem egy hagyományos bablevest, meg egy paszuly csorbát. Ez utóbbi is hamarosan következik.
Erdélyben a paszulyleves mellé vékonyra szeletelt lilahagymát esznek. Vagy egyszerűen megsózzák, vagy kis ecettel is meglocsolják, és külön tányérban kínálják, étteremben is. Aki még nem próbálta, kóstolja meg így is, nem fogja megbánni!
Hozzávalók:
egy (kisebb) csülök
négy marék szemes bab
két babérlevél
cukor (ízlés szerint)
ecet (ízlés szerint)
egy evőkanál liszt
egy evőkanál olaj
Egy fazékba beletettem a csülköt, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte, és megfőztem. (Ez minimum két-három óra.) A babot néhány órára beáztattam. (Friss volt még, nem kellett egy egész éjszakát áznia.) A húst kivettem a fazékból, beletettem a babot és a babérleveleket, és puhára főztem azt is. Az olajból és lisztből világos rántást készítettem, felöntöttem az alaplével, csomómentesre kevertem, és hozzákevertem a leveshez. Két percig forraltam még, majd folyamatosan kóstolva ízesítettem cukorral és ecettel. (Én úgy szeretem, ha kicsit édes, de ugyanakkor savanyú is. 1,2 liter leveshez három evőkanál cukrot tettem, és ezt savanyítottam.) Beletettem a feldarabolt csülköt, sok tejföllel, lilahagymával és frissen sült kenyérrel tálaltam.
09/20087
Slampos konyhanyelv? Gondolatok Mirelle felvetésére
A konyhanyelv slamposságáról ír Mirelle, arról, hogy zavarja a sali, meg a pipicici.
Ízlés dolga, bár magam sem szeretem, az ubit, parit és társait. A köszit sem mondom, írom, ugyanakkor a süti olykor becsúszik. Érdekes módon, a fagyit inkább írásban használom, a csoki viszont már fel sem tűnik. Pedig ha belegondolunk, ugyanaz, mint ami ellen éppen tiltakoznánk. Ha másnak ez esik jól, lelke rajta, használja. Igaz, hogy az én fülemet sérti, vagy megakad a szemem a zöld bori levin, és a világ semmi kincséért nem enném meg a szenyóként kínált szendvicset, legalább már nem leszek dühös. Magamat kímélem.
Egy dolgot azonban megjegyeznék: a krumpli és az ubi nem ugyanaz a kategória. Az ubi (és társai) egy nekünk nem tetsző, újabb keletű rövidítés. A krumpli viszont köznapi megnevezése a (tudományos) burgonyának, amit 1815 óta biztosan használunk. Ilyen alapon a paszulyt sem kellene leírnom, arról nem is beszélve, hogy például a babot sok helyen még fuszulykának is hívják, a burgonya helyett pedig pityókát mondanak. Az én fülemnek ezek sem hangzanak idegenül, és sajnálnám, ha végleg elfelejtenénk őket. Ennyire talán nem kellene átesnünk a ló túloldalára akkor sem, ha valóban van némi felelősségünk attól kezdve, hogy sokan olvassák azt, amit leírunk.
Eddig lényegesen többet éltem Kolozsváron, mint Budapesten. A mai napig nagyon sokat mulatunk azon, hogy Erdélyben „mindent másként mondanak”, és bizony néha belefutok olyan szavakba, amit itt nem ismernek. A tekintetekből látom, hogy most „olyat” szóltam. A blog kapcsán is felmerül, Krmplval szoktam egyeztetni, hogy akkor ezt, vagy azt hogyan is mondják itt. Nem siránkozom, nem sajnálkozom, hogy itt más szavakkal nevezik meg ugyanazt, hiszen ebből én is tanulok, olykor a szókincsem is gazdagodik. Sőt, igyekszem alkalmazkodni, hiszen az a célom, hogy megértsenek. Viszont szinonimaként szándékosan használok bizonyos megnevezéseket, kifejezéseket, mert úgy érzem, attól színesebb lesz a blogom. Akkor is, ha a mindennapokban én sem mondom, kevés kínálkozóbb ételnevet tudok elképzelni például a töltelékes káposztánál…
Azért jó a Zebu bácsi által ajánlott Nádasdyt elolvasni, mert ő mindent tud a nyelvről, sőt, a nyelvekről. Ha ő ennyire megengedő, legalább elgondolkodni érdemes azon, amit mond: „A nyelv rettenetesen fontos. Mégsem a nyelvet kell művelni, hanem az emberek fejét: a nyelvről való gondolkodást, a nyelvhasználatot. Be kell mutatni régit és újat, társadalmilag elfogadottat és lenézettet, és kinek-kinek megtanítani a nyelvi eszközök ügyes forgatását. A kövérnek is, a kopasznak is, a törpének is. A nyelvművelés ne fegyelmezés, ne gúnyos kiszerkesztés és kirekesztés legyen, hanem tanítás. Nagyon keveset tudnak az emberek a nyelvről, pedig nagyon sokat volna érdemes tudni róla.”
A képet innenkölcsönöztem, köszönöm!
09/20081
Megnéztük, hol lakik a koriander
A Kincsünk a piac egyik forgatásán Krmpl kitalálta, hogy jó lenne az árusokat valahol összegyűjteni, és elbeszélgetni velük. A piacon erre nem nagyon van lehetőség, ott dolgozni kell. Ötletét Bobálék felkarolták, és István meghívta őket.
A csapathoz csatlakoztam, és szeptember közepén elutaztunk Hévízgyörkre. (Szerencsénkre akkor még szép idő volt. A szöveget is akkor írtam még, azóta kicsit változott a helyzet. Szombaton Erzsiék ugyan még árultak érett paradicsomot, paprikát, de mondták, a késő őszi hideg megviselte a termést.)
Hévízgyörk gyönyörű, rendezett település Budapesttől 35 km van, a Galga völgyében fekszik, 3500 lakosa van. A községben utcajelző táblák, felújított templomok, és hátikosárral közlekedő helyiek fogadják az érkezőket. Szombat ide, vagy oda, a termést be kell takarítani.
Vendéglátóink, Bobálék, terített asztallal vártak. Miközben megkóstoltuk a házigazdáink idei barackpálinkáját, kolbászát és hurkáját, megérkeztek a többi árusok is, és elkezdődött a beszélgetés.
Mindenki mesélte a piaci emlékeit. Az idősebbek évtizedek óta járnak a Hunyadi térre árulni, miközben otthon művelik a földet. A fiatalok már dolgoznak, nincs idejük, energiájuk zöldséget is termeszteni. Legfeljebb a fuvarozásban, és nagy ritkán az árusításban segítenek. Az idősek beleszülettek a földművelésbe, és ugyan egyre nehezebb kapálni, gyomlálni, jól jön a nyugdíj mellé a kis kiegészítés. Jól esik szombaton a kikapcsolódás, mert a szombati „kimozdulást”sokszor annak érzik. Meg talán hiányozna is a piac…
Uzsonna után elindultunk kertet nézni. Találkoztunk a tyúkokkal, akiknek a tojását esszük. Megtudtam, hogy nem minden tyúkból lesz kotlós… A tojókat halálra tudják idegesíteni a kotlók, mert egész nap mondanak. Válaszul megverik őket.
Bobálék a krumplit már kiszedték – szerencsére száraz volt az idő, szép tiszta a termés, nem kell megmosni. Ládákban várja a telet a kamrában. A hagyma is szárad már.
Paprika, paradicsom még nagyon sok van, bár ha jön a hideg, hamar tönkremegy a termés. Van zöld koriander is, rengeteg rozmaring, lestyán, petrezselyem, bazsalikom, kapor. A cékla, téli karalábé, káposzta gyönyörű. És most már láttam is, hogy a csicsóka valóban megnő kétméteresre. 
A napot a borospincében zártuk, ahol megkóstoltuk István háromféle borát. Nekem a fehér ízlett a legjobban, de akadt rajongója a rozénak, illetve a vörösnek is:)
Még egy dolgot muszáj megemlítenem. Bobál István Hévízgyörk polgármestere. Ezt már korábban is tudtuk, néhány történet kapcsán ezen a szombaton is szóba került. De egész végig nem politizáltunk, annyira nem, hogy az sem derült ki, István milyen színekben indult! Jó volt így eltölteni egy fél napot, köszönjük!
A képek egy részét Tóth-Vadnai Gábor készítette, köszönöm neki is a közreműködést!
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
