14
01/2018
Imádom a padlizsánt. Annyira, hogy volt egy év, amikor születésnapomra padlizsán tortát kaptam, mert amilyen mázlista vagyok, a szezon kellős közepén születtem. Természetesen nem édes torta volt, és már pontosan nem is emlékszem, hogyan rakták össze, de örök élmény marad.
11
01/2018
Belekezdtem a hulladékcsökkentésbe, az agyam meg annyira ráállt, hogy folyamatosan keresem, mi az, amit gond nélkül le tudok cserélni.
10
01/2018
Tavaly májusban egyik reggel nem tudtam lábra állni, annyira fájt az egyik térdem. Volt némi előjele, picit foglalkoztatott is, de nem figyeltem rá igazán. Reméltem, hogy elmúlik.
04
01/2018
Máig bennem van az az iszonyat, amit akkor éreztem, amikor a barátnőm beleharapott egy nyers krumpliba. Pedig akkor már ettem szárított kukacot és valami bogarat is, nagybátyám hozta Kínából, ahova a szocialista testvériség jegyében gépsorokat szerelni vitték őket.
03
01/2018
Bevásároltam első osztályú, boldog marha húsából. Nem keveset, mert akkor még úgy tudtam, vendéglátók leszünk itthon. Végül úgy alakult, mégis mi utaztunk.