10
01/2018
Tavaly májusban egyik reggel nem tudtam lábra állni, annyira fájt az egyik térdem. Volt némi előjele, picit foglalkoztatott is, de nem figyeltem rá igazán. Reméltem, hogy elmúlik.
21
12/2017
Utazunk haza, most úgy alakult, hogy vonattal. Régen vonatoztunk, szerintem csak abban az esetben éri meg, ha az embernek olyan dolga van, amit utazás közben is végezhet. A menetidő gyakorlatilag ugyanannyi, mint amikor megépült a vasútvonal. Az út se lett rövidebb, miért menne gyorsabban a vonat?…
05
04/2017
Amikor a múltkori bejegyzés megszületett, már tudtam, hogy nálunk a töltött lapotya nem úgy nézett ki. Azt azonban, hogy 24 óra múlva már megsütöm a következő, tökéletes vastag palacsintát, álmodni sem mertem. Azt hittem, ez sokkal hosszabb idő lesz.
28
03/2017
„Jó volna, ha még száz évig járna a Hunyadi téri csarnokba, hajolgatna nyögve a parasztasszonyok kosara fölé, hogy beleturkáljon a kemény húsú fehér paprikákba, nincs-e hibás közte. Megemeli a párosan összekötözött csirkéket, és fitymálva kérdi, mit mer kérni értük a gazdájuk. És amikor meghallja…
15
12/2014
Fotó: Krumpli Béla
Arra az esetre, ha nagyon gyorsan kell kenyeret sütnünk. Mert ez olyan, hogy bejelentkeznek a vendégek, hogy fél óra múlva érkeznek, és mire feljönnek a lépcsőn, már veszem is ki a sütőből.
Kicsit kell hűlnie, éppen annyit, hogy van idő levenni a kabátot,…