09
02/2018
Majdnem úgy született ez a marharagu, hogy összeszedtem, ami itthon volt, és összefőztem. Aztán eszembe jutott, hogy a fűszerekkel határozottabb irányt adok az ebédünknek, így lett indiai ihletésű ebédünk.
23
12/2017
Ameddig a nagyanyáim éltek, szinte percre beosztott menete volt a karácsonyi készülődésnek. Soha nem ültek le megbeszélni, hogy kinek mi a feladata, szépen kialakult még az elején, és ehhez tartották magukat nagyjából húsz évig.
17
12/2017
Amikor édesapa megszületett, vidéken, a gyerekek csendben tartásához még bőven az egyik legelterjedtebb módszer a máktea volt. Rongyot mártottak bele, és azt a csecsemők orrához tették. Kénytelenek voltak beinhalálni, majd szépen belealudni.
09
12/2017
Kolozsváron ázaléknak neveztük, Krmp , mióta ismerjük egymást, nevet ezen. Az elején természetesen fogalma nem volt, miről beszélünk. Véres hurka, májas hurka, így ismerte ő is. Az ázalék szót ma már teljesen másra használják, ahhoz, hogy megtudjuk, valaha a haszonállatok, – disznó, juh, szárnyas –…
25
11/2017
A krumplipürét két dolog miatt érdemes ízesíteni: egyrészt akkor is finom lesz, ha éppen íztelen krumplit fogott ki az ember, másrészt kell a változatosság, nagyon izgalmas ízkombinációkat kapunk, ha belekeverünk mondjuk egy kis áfonyát.