10/20086
Póréhagymás paszternákpüré
Bármennyire liberális, jófej családban nőttem fel, és például a románok szidása nem nagyon volt jelen, voltak dolgok, amelyeket azért nem csináltunk, ettünk, mert azt a románok tették. Nem csak mi voltunk így ezzel, hanem az erdélyi, de legalábbis a kolozsvári magyarok általában. Arról már sokkal ritkábban volt szó, hogy mennyi mindent vettünk át, és ezek mind-mind színesítették, teljesebbé tették az életünket.
Gyerekkorom erdélyi magyar konyhájának két ilyen mostohagyermeke volt a paszternák és a póréhagyma. Ma is a fülembe cseng, ahogy szüleim egyik jó barátja kijelentette, kétségtelen kissé megvetően: azt a románok eszik! Akkoriban a nyugati konyha hírei nem nagyon jutottak el hozzánk, mert nyilván teljesen másként kezdünk el gondolkodni, ha valamilyen olasz fogáshoz kell, mondjuk póréhagymát főzni…
Póréhagymát tehát csak egyszerűen nem vásároltunk, a paszternákról viszont már lesújtóan nyilatkoztak a család idősebb tagjai. Ha petrezselyemgyökeret nem lehetett kapni, csak paszternákot, és valamibe muszáj volt belefőzni, azt kisebb fajta tragédiaként élték meg.
Ma persze más a helyzet, bár azt hiszem, ebben a tekintetben otthon még mindig elég nagy a szokás hatalma, bár annyira már ott sem szigorúak. Az tény, a fehérrépának más az íze, mint a paszternáknak, az utóbbi sokkal édesebb. Ha tehát helyettesítjük, más íze lesz az ételnek, de ez nem mindig baj.
Manapság viszont paszternákkal találkozom ritkábban, legalábbis a Hunyadi téri piacon. Vagy nem ismerik, vagy, ahogy Erzsi mondta, nem szeretik, mert túl nagyra megnő, meg elágazik a gyökere, vagyis nem szép. Terike viszont – aki szerintem a legkísérletezőbb háziasszony az árusok közül – ültetett egy keveset. Mivel a gyerekei a paszternákot nem nagyon szeretik, a nagyját ő ette meg. Először együtt párolta más zöldségekkel, de végül egymagában is megkóstolta, és úgy is ízlett neki. Múlt szombaton pedig hozott a piacra is, és hatalmas mázli: ugyan nagyon későn érkeztem ki, még volt néhány darab!
Valamilyen "darabosabb" köretnek képzeltem el, póréval vegyítve, de megfeledkeztem róla, hogy nagyon hamar megpuhul, így pürésítettem. Édességét kis szerecsendióval ellensúlyoztam. Most szombaton Terikénél még lesz egy kevés, további remek ötleteim közül kipróbálhatok egyet-kettő:)
A paszternák rehabilitációjára Tintaleves már felhívta a figyelmet, érdemes elolvasni.
Hozzávalók:
két paszternák - egy hatalmas, és egy normál fehérrépa méretű
egy nagyobb póréhagyma
öt dkg vaj
másfél deci tejföl
só
őrölt szerecsendió
A vajat egy fazékban megolvasztottam, beletettem a megtisztított, három centis darabokra vágott póréhagymát, és öt percig dinszteltem. Ezután beletettem a kockákra vágott paszternákot (ezt is előzőleg megpucoltam természetesen), néhány percig kevergettem a hagymával együtt, majd kis vizet öntöttem rá, sóztam, és fedő alatt párolni kezdtem. Amikor megpuhult, összeturmixoltam, belekevertem a tejfölt, és a szerecsendiót.
10/20082
A világ legegyszerűbb avokádó salátája
Arra az esetre, ha van egy nagyon érett avokádónk, és vagy kedvünk, vagy időnk nincs semmire. Ha hirtelen betoppannak vendégek, és csak avokádó van otthon…
Tavaly ettem ilyet először, Kriszta lepett meg vele. Avokádót korábban soha nem készítettem, akkor ettem, ha valahol megkínáltak vele. Ez a nagyon egyszerű saláta viszont megragadott, és bár továbbra sem kísérleteztem másféle elkészítési módokkal, ezt egyszer-kétszer megcsináltam.
Múlt héten is vásároltam egy avokádót, és bár elképzeltem, hogy újítok, végül maradtam a megszokottnál. Utóbb kiderült, jól tettem, Krmpl is megkóstolta, és így ízlett neki is.
Hozzávalók:
egy avokádó
fél citrom leve
lilahagyma ízlés szerint
só
bors
Az avokádót megpucoltam, felszeleteltem. A szeleteket elrendeztem egy tányéron, megszórtam az apróra vágott hagymával, meglocsoltam frissen facsart citromlével, sóztam, borsoztam, és tálaltam. Önmagában is finom, kenyérrel nagyon laktató.
10/20087
Paradicsomos, túrós kockák
A múlt hét nagyon megtelt programokkal, teendőkkel, minden percét szorosan be kellett osztanom. Még szombatra is több dolog jutott, így a GBT-re is olyat kellett kitalálnom, amit péntek este el lehetett készíteni. Számtalan ötletem volt persze, végül ezt választottam, mert tetszett a színe:)
Vendégváró falatoknak is nagyon dekoratív, de előételnek, vagy vacsorára is elkészíthetjük.
Hozzávalók:
A paradicsomos masszához:
egy 40 dkg-os paradicsomkonzerv – amiben egyben vannak a paradicsomok
egy evőkanál olívaolaj
két gerezd fokhagyma
egy maréknyi mag nélküli fekete olajbogyó
3 tojás
9 dkg liszt
két csipetnyi bazsalikom (most szárított volt itthon)
só, bors
A paradicsomokat, az olajat, az összezúzott fokhagymát és a bazsalikomot egy fazékban 10 percig főztem. Hagytam kihűlni, majd hozzákevertem a felaprított olajbogyót, a felvert tojásokat, a lisztet és a fűszereket. A masszát beleöntöttem egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. (20/30 cm-es, ennél nagyobban nem érdemes próbálkozni, vagy növelni kell az adagokat.)
A túrós masszához:
negyed kiló tehéntúró (az eredeti receptben ricottával készült)
egy tojás
egy teáskanál oregánó
2 dkg liszt
só, bors
A hozzávalókat jól összekevertem, és egyenletesen elosztva egy-egy kanálnyit tettem a paradicsomos massza tetejére, majd villával kicsit szétlapítottam, elkevertem. Így. 200 fokra előmelegített sütőben fél órát sütöttem.
10/20082
GBT: mégiscsak kicsi a világ
Elárulom a szupertitkos helyet, én ugyanis örülök, hogy lehet találni olyanokat, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül befogadnak például egy GBT-t. A Sirályban voltunk, ahol még egy zártkörű rendezvény táblát is kaptunk, hogy senki ne zavarja meg a felhőtlen csevegést és a nagy kajálást. Köszönjük!
Akik ott voltak: Millie, Sajtkukac – O, Ízbolygó, Vendég, Sajtkukac – N, Kicsi Vú, Doctor Pepper, Zsu, Grenadine, Zsuzsa, Zsófi, Mamma, és jómagam. A harapnivalókat az est háziasszonya már összefoglalta.
Az evés-ivás közepette többek között kiderült, hiába gondolja azt egy blogger, hogy egy gyerekkori fotón nyugodtan megmutathatja magát, arról úgysem ismer rá senki. Egyik Sajtkukacnak, N-nek pedig Rozvita már akkor is gyanús volt, amikor a receptjeiről írtam, most viszont beazonosítottuk: valóban kisfia egyik kedvenc óvodatársáról van szó.
Szó esett még arról, hogy a gasztroblogger hogyan viszonyul a saját főztjéhez. Milyen az, ha valamit először sütünk-főzünk, és az nem pont úgy sikerül, ahogy elképzeltünk, viszont villogni kell vele, mert vendégségbe szántuk. Nagy kérdés továbbra is, hogy gránátalmaszirup miért annyira savanyú, amikor a gránátalma frissen csavart leve korántsem az. (Jó, lehet, hogy az emlékeim megszépítették, amiatt gondolok rá úgy, mint egy nagyon édes nedűre, de az biztos, hogy édesebb volt, mint a szirup.)
Beszélgettünk még munkáról, hozzánk közel álló férfiakról, gyerekekről. Más gasztrobloggerekről, konyhai szokásainkról, a nyári piknikről és a téli nátháról. Jó mulatság volt, köszönet a szervezésért.
A fotók korántsem mutatják be a teljes választékot. Itthon derült ki ugyanis, hogy sajnos néhány kép igencsak életlenre sikeredett…
(Este operába mentünk, a Fidelio-t néztük meg. Ha nem hangzana nagyon szigorúan, azt mondanám, kötelező. Így csak annyit jegyzek meg csendesen: fontos előadás született az Operaházban, érdemes megnézni. A képet a honlapról kölcsönöztem.)
10/20086
Ingyen zsálya, furcsa, mi?
Joe bácsi megkért, hogy vásároljak neki néhány dolgot a piacon, mert például füstölt húst nem kap a bevásárlóközpontban. Munka előtt kicsit rohanós tempóban néztem körül a csarnokban. A gombás pultnál a szemem sarkából láttam a nagy zöldfűszer-halmot, nem bírtam ki, visszamentem.
Rozmaring és zsálya volt, kérdeztem az eladót, hogy mennyibe kerül. Mondta, hogy semmibe, annak nincs ára. Kissé elbizonytalanodtam, nem akartam megérteni, amit mondott, tovább érdeklődtem: akkor is ingyen van, ha nem szeretnék gombát vásárolni?
A nő rám nézett, pajkos mosollyal, s csak annyi mondott:
Ingyen bizony, furcsa mi?
És pakolta tovább a gombákat.
A képet itttaláltam, köszönöm!
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
