08/20110
Kovászos uborka zselé-leves
Fotó: Krumpli Béla
Ha ez egyáltalán lehetséges, Erdélyben még inkább "levesesek" az emberek, leves nélkül egy menü félkarú óriásnak számít, sőt leginkább semminek se. A leves a kezdet és a vég. Az nem számít, ha a leves után nem jön semmi (csak egy kevés palacsinta, vagy hasonló "komolytalan" fogás), de ha a krumpli előtt nem adnak semmit, bizony veszekedés lesz a vége a dolognak. Bár szerintem ilyen gyakran nem fordulhat elő egyetlen háztartásban sem: ha az asszonyka az anyja mellett nem tanulta meg, hogy a levesre szükség van, akkor is csak egyszer követi el azt a hibát, hogy ebédre nem főz. Utána vagy leves, vagy válás lesz a dolog vége.
Jó, szerencsére, ma már ennyire nem szigorú a világ, de tény, hogy amennyiben komolyan akartam venni magunkat, szükség volt a levesre. Akkor váltottunk zselésített változatra, amikor elgondolkodtam, hogy mivel fogjuk kimerni a parányi tányérjainkba a híg levest. Lehetett volna bohóckodni, de nem ez volt a cél, így maradt a zselatin.
Tányérokat ebből a tésztából sütöttem, fűszer nélkül. Köröket vágtam ki a tésztából, és apró kerek formák hátára nyomogattam.
Az otthoni joghurt nem olyan híg, amint azok, amelyeket itt lehet kapni. Ezért inkább a görög, vagy török joghurttal készítsük el.
Hozzávalók:
5 kovászos uborka
0,5 l zöldségalaplé
1 dl tejföl
2 dl joghurt
4-5 szál zöldpetrezselyem
3-4 gerezd "kovászos" fokhagyma
a kapott folyadékmennyiségnek megfelelő zselatin (lapzselatin)
kapros olaj:
kapor
olaj
A leves hozzávalóit összeturmixolom. Lemérem a kapott folyadékot, és annyi zselatint, amennyire szükségem van, hideg vízbe áztatok. Egy kevés levet felmelegítek, feloldom benne a zselatint, és hozzákeverem a többi léhez. Lapos tálakba öntöm, és hűtőben megdermesztem. Felvágom apró darabokra, kapros olajjal meglocsolom, és tálalom.
A kapros olajhoz olívaolajba apróra vágott kaprot áztatok. (Csak annyit készítek, amennyi elfogy.)
08/20110
KMN-falatok és egy kis telemea-történelem
Fotó: Krumpli Béla
A telemea olyan mint a feta, szokták elintézni egy kézlegyintéssel. A mondatban kb annyi igazság van, mint amennyi alaposság a kézlegyintésben: szemernyi. A román telemea valóban rokona a görög fetának, mint ahogy a többi, hasonló, fehér, sós lében érlelt sajtnak: a török Beyaz peynirnek, a bolgár Sirene és a szerb Sir sajtnak. Görög rokonánál azonban kevésbé krémes, jóval feszesebb (reszelhető), fényesebb, sóssága pedig az érettségétől függ: minél több ideig áll a sós lében, annál sósabb lesz, bár ma már készítenek "édes" változatot is - ebben szinte egyáltalán nincs só.
A telemea az egyik legismertebb román sajtfajta. Félpuha, fehér sajt, víztartalma magas, 50, zsírtartalma 25 százalék. Románián kívül nem nagyon találkozunk vele, nem tartható el hosszú ideig. Telemeát legjobb piacokon vásárolni, ott helyben meg is lehet kóstolni. A bolti, csomagolt változatoknak se szeri, se száma, és ugyan kényelmesebben szállítható, csak akkor vásároljunk ilyet, ha jó ismerősünk esküszik rá, hogy ismeri és szereti a gyártót és termékeit. A piacokon természetesen a tejtermékek árusítására kijelölt helyeket keressük, ahol üvegezett pultokban lehet látni, hogy mit vásárolunk meg. Amennyiben két-három nap alatt nem fogyasztjuk el, vásárláskor kérjünk a sós léből is, ebben tároljuk a hűtőben. Ha tárolás közben nagyon megszívja magát, és túl sós lesz, áztassuk hideg vízben néhány órán keresztül.
A telemeát eredetileg az alföldön készítették, kizalólag juhtejből, és "fehér túrónak", vagy "brailai túrónak" nevezték. A második világháború környékén vált ismertté a tehéntejből készült "fehér túró", ekkor még mindig kizárólag házilag készítették. Az ipari gyártásra az 1960-as években álltak rá, akkortól terjedt el a telemea elnevezés is. Ma már kapható kecske és bivalytejből készült telemea is, de a leggyakrabban még mindig a juh- és tehéntejből készül.
A román konyhában nagyon gyakran használják a telemeát: ezzel töltenek, raknak zöldségeket, húsos ételeket, salátába keverik, ráreszelik különböző ételekre. A telemeát lehet olívaolajban pácolni, rá lehet grillezni zöldségekre, tölteni lehet vele különböző palacsintákat, lángosokat.
Én legeslegjobban ízletes, édes paradicsommal szeretem, csak úgy, kenyér nélkül. Ha nyáron vagyunk otthon, sokszor ez az ebédem, és a vacsorám is.
Telemea ugyanis mindig van otthon anyukáméknál, manapság a legnagyobb kihívást a jóféle paradicsom beszerzése jelenti. A Kolozsvári Magyar Napokra ezért is kerestem valami más kísérőt - kevés kiábrándítóbb dolog létezik az íztelen paradicsomnál. A sültpaprika (kápia) adta magát, ráadásul tök jól lehetett vele csomagolni.
Hozzávalók:
10-20 dkg telemea (feta)
2-3 piros kápia paprika
apró bazsalikomlevelek
A paprikákat vaslapon (vagy sütőben) addig sütöm, míg a külső héjuk megfeketedik. Egy lábosba teszem őket, megsózom, és alaposan letakarom, A gőz hatására a külső héjuk fellazul, és tíz perc pihentetés után egy mozdulattal le lehet húzni. Közben a telemeát apró kockákra vágom, a bazsalikomot megmosom, és megszárítom. A megtisztított paprikát vékony csíkokra vágom, beletekerek egy-egy sajtkockát, ráteszek egy bazsalikomot, és tálalom.
08/20113
Kolozsvári Magyar Napok: mit főztünk, és miért?
A csapat + Bálint* - Fotó: Krumpli Béla
Kolozsváron sok embernek főzni számomra teljesen más, mint akárhol máshol a világban. Pedig főzni bárhol és szinte bárkinek jó. Nem is volt kérdés, hogy nevezek a főzőnapra, és az sem, hogy kivel. Edit szerencsére igent mondott, sőt, megtalálta a csapat harmadik tagját, és kitalálta a menüsorba legjobban illő főételt is. A menü amúgy kb két óra alatt állt össze. Szinte nem is kellett gondolkodnom, az ötletek egymást követték, és egyszer csak összeállt a kép.
Fotó: Krumpli Béla
Kolozsvári ételt kértek, márpedig tipikus kolozsvári ételről nem tudok, bármennyire is jó érzés lenne ezzel a tudattal élni:) Abból indultam ki tehát, hogy minden kolozsvári, amit itt főznek. Attól a rántottától, amit az egyetemisták hónap végén sütnek,és amiben a szalonna maradékától a zakuszkáig mindent belekevernek, a mindenféle "hétköznapi" ételen keresztül a Kata nagymamája által készített töltött olajbogyóig. Kolozsvár ilyen város: sok mindent elbír, sőt, el- és befogad, és jól érzi magát ilyen sokszínűen. Ezt szeretem benne.
Készül az előétel - Fotó: Krumpli Béla
Olyat kerestem tehát, ami ugyan lehetne hagyományos, de mégsem az. Ami ismerősnek tűnik, ha azt akarjuk, mégis más. Azt tudtam, hogy húsos ételt nem akarok készíteni, azt főznek majd elegen, illetve, hogy a tányér ehető lesz. És, hogy falatnyi örömöket osztogatunk majd: mi az ízekkel, színekkel, formákkal, alapanyagokkal játszottunk. A rendhagyót kevertük a hagyományossal, a megszokott ízeket párosítottuk szokatlan módon. Mi elégedettek voltunk az eredménnyel.
Tálalás - Fotó: Krumpli Béla
A menüt teljes egészében nem lehetett a helyszínen elkészíteni, előtte való nap anyukámmal megsütöttük a tányérokat. Három óra alatt készült el a 135 mélytányér és a kb. 200 db lapos. Megcsináltam a kovászos uborka levest zselésítve, és a süteményt is. Edit közben előkésztette a káposztához valókat - ezt főztük meg ott, Ági pedig kiagyalta a designt.
Fotó: Krumpli Béla
Szombaton, az Apáczai iskola udvarán elég vicces volt, hogy mindenki más már túl volt 10-15 kilónyi zöldség megtisztításán, hatalmas üstökben dinsztelték a hagymát, mi meg csak nyugodtan rajzolgattunk, kötényt szabtunk, ismerkedtünk. Nyoma nem volt annak, hogy mi is főzünk valamit. A végén oda is jött a szomszédunk, aki a pillanatokon belül kialakult sortól semmit nem látott, és megkérdezte, hogy mit osztogattunk, amiért annyira tolongtak az emberek:)
Fotó: Krumpli Béla
hát ezt:
Előétel: KMN-falatok: kápiába tekert telemea bazsalikommal
Leves: kovászos uborka zselé-leves
Főétel: kolozsvári káposzta hús nélkül
Desszert: áfonyás-ordás sütemény
* A Paszuly és Társai csapatnak volt egy tiszteletbeli tagja is, Bálint. Akitől gyakorlatilag nem tudtunk olyat kérni, amit ne teljesített volna azonnal. Ám amikor fagylaltos kanalat is kerített szombat reggel fél tízkor, mindannyian elájultunk:)
08/20112
Szombaton főzünk a Farkas utcában
Zajlanak a Kolozsvári Magyar Napok (KMN), jó látni, hogy mennyire él ez a város. Még a Paszuly is ott lesz, beneveztünk a szombati sütés-főzésre, Edittel és Forró Ágival, "Paszuly és Társai" fedőnév alatt. Már több egyeztetésen vagyunk túl, otthon ki-ki elkezdett készülni, holnap pedig együtt sütünk-főzünk.
A részletekről majd később, egyelőre annyit árulok el, hogy van koncepciónk, szisztémánk, és egész menüsorral készülünk. Nálunk lesz előétel, leves, főétel és desszert.
Szombaton egyébként jó sokan főznek majd a helyszínen, és elkészül a nagy, közös lecsó is. És ráadásul ott lesznek Csengéék, a zseniális borecetekkel.
Mindenkit várunk szeretettel!
08/20111
Sárgarépás karfiolsaláta sültpaprika öntettel
Fotó: Krumpli Béla
Úgy néz ki, idén a korianderrel nem bírok betelni. Ráadásul pont most nem lehet kapni a Komjádi piacon: hosszú ideig hozták, de nem kellett senkinek, leálltak vele...
Nagyon szeretem még a szójaszósz-halszósz párost. Meg a sültpaprikát. Azaz a sült pritamint, mert az még a sültpaprikánál is finomabb. Hát ezeket hoztam össze úgy, hogy ne legyen nagyon ismert, hogy G is megkóstolja. Mert azt nem tehettem meg, hogy üres hassal engedem el, amikor hosszabb útra készült. Fogyókúra ide, vagy oda:)
Az alap a hűtőben talált karfiol és répa volt, amit eredetileg nyersen akartam tálalni, de végül egy ici-picit, éppen csak, megfőztem. Ebből és hasonló salátákból lesz még ismétlés.
Hozzávalók:
3 nagy, vagy 6 kisebb pritaminpaprika
1 karfiol (kb egy kilónyi)
2 közepes sárgarépa
1 dl zöldségalaplé (ha nincs, vízzel helyettesítjük)
1 csokor koriander (esetleg petrezselyem)
2 ek szójaszósz
1 ek halszósz
A paprikákat én a vaslapomon szoktam sütni, de ennek hiányában a sütőben, alufóliával kibélelt tepsiben is megsüthetjük. 200 fokon, minden oldalukat feketére. Amikor feketére sülnek, egy konyharuhával bélelt lábosba teszem, és alaposan bebugyolálom. Kb. 10-15 percig pihentetem, majd a külső, kemény héjukat lehúzom. A paprikákat bormixerrel simára turmixolom, belekeverem a szója- és a halszószt.
A karfiolt apró darabokra vágom, megmossuk. A répákat megpucolom, és felkarikázom. Egy lábosba teszem, ráöntöm az alaplevet, és tíz percig párolom, míg éppen csak puhulnak egy kicsit. A zöldségeket leszűröm, pár percig hűlni hagyom. Összekeverem a paprikakrémmel, megszórom az apróra vágott korianderrel, és tálalom.
Sózni külön nem kell, a szószokban pont elegendő só van.
A recept a wellingtoni hírmondó augusztusi számában jelent meg.
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
