A laska, a sirítő és a lapító

Egyszer már írtam röviden arról, hogy Erdélyben sok mindent másként neveznek, mint Magyarországon. Egészen mulatságos dolgok sülhetnek a ki a dologból, hiszen a húst a lapítón potyolják a potyolóval. Túrós laskát főznek az aragázon, és almás tésztát sütnek a lerben. Ami azt jelenti, hogy a húst a vágódeszkán klopfolják a klopfolóval. A túrós laska túrós tésztát jelent, amit a gáztűzhelyen főznek, az almás tészta pedig a sütőben sült almás süteményt.

Készült egy székely-magyar szótár, aminek a táplálkozásra vonatkozó két részét lásd lejjebb. Mi nagyon jól szórakoztunk, remélem másnak is kellemes perceket szerez a "mű":)





Az eredeti szótár itt és itttalálható.

Vaníliás spenót

Szarajevóban vásároltam egy bureket. Igazi burekárustól – nem lehetett ellenállni. Megenni azonban nem tudtam, hiszen ebéd után voltunk, a mozgásképtelenség határán. Másnap uzsonnaidőben került elő a burek, finom volt akkor is. Rengeteg töltelékkel. A spenótost majszolgatván egyre inkább az az érzésem támadt, hogy azt vaníliával ízesítették. Bizarrnak tűnt nekem is, ezért megkértem Farkast, kóstolja meg ő is, és mondja meg, mit érez. Felkészítettem, hogy valami olyanra várok, amire valószínű álmában sem gondolna. Farkas hosszasan ízlelgette, gondolkodott, próbálta érezni azt, amiről nem tudta, hogy micsoda, de nem találta különösnek. Vaníliát meg semmiképpen nem fedezett fel az ízek között.

Akkor viszont elhatároztam, hogy ezt ki kell próbálnom, mert szerintem finom volt akkor is, ha csak a képzeletemben jelent meg. A spenótot beleképzeltem rétesbe, leveles tésztába. Igen ám, de amikor eljött az ideje, egyik sem volt itthon. Előkaptam a már jól bevált vajas tésztát, és abba tettem a tölteléket. A spenótot vaníliával azonban túl kevésnek gondoltam, ezért egy kevés fokhagymát is tettem bele – egyáltalán nem ütötték egymást.

Az arcokat persze fotózni kellett volna, amikor elővettem a tálat, és elmondtam, hogy mi van benne. Szerencsére valamennyi hitelem van már a társaságban főzésileg, bátor kóstoló mindig akad. Ezek után seperc alatt fogyott el, bátran ajánlom: próbálja ki mindenki!



Hozzávalók

A tésztához:
egy egész tojás
15 dkg puha vaj
25 dkg liszt
só
egy evőkanál tej

A lisztet összekevertem a vajjal, beletettem a sót, a tojást és a tejet, és összegyúrtam. Körülbelül 25 percig pihentettem hűtőben.

A töltelékhez:
1 kg spenót
1 dl tejszín
1,5 dl tej
1 tojás
egy maréknyi parmezán - elmaradhat
két gerezd fokhagyma
egy bourbon vaníliarúd
só

A megmosott spenótot fövő vízbe dobtam két percre. Leszűrtem, apróra vágtam, és a tejszínnel, tejjel, sóval, és fokhagymával tíz percig főztem. A vaníliát kettévágtam, késsel kikapartam a belsejét, és belekavartam a spenótba, majd hűlni hagytam.

A tésztát kinyújtottam, beletettem egy piteformába, megszurkáltam az alját, és 200 fokos sütőben 10 percig sütöttem.

Amíg a tészta sült, a spenóthoz kevertem a tojást és a parmezánt. Az előre sütött tésztára öntöttem a spenótot, a sütőt 160 fokra állítottam, és 40 percig sütöttem.

Összefoglaló: kicsit konyha, kicsit más

Amit meg kell jegyeznem a hétből:

A jó kés abban különbözik minden más vágószerszámtól, hogy vág. Mindent. Azonnal. A hatalmas sütőtököt, a csirkét, a birsalmát. Előtte és/vagy közben nem kell megfenni. Még nem szoktam hozzá, így minden nap meglepődöm, amikor gond nélkül szeli ketté a dolgokat. De ha sok mindent kell aprítanom, közben előveszem a régi kést, vagdosok vele egyet-kettőt, hogy érezzem és élvezzem a különbséget. Az ujjam csak picit bánja, a kés éppen csak hozzáért az ujjbegyemhez:) Nagyon JÓ érzés ezekkel a szerzeményekkel dolgozni!



*

A tibeti orvost nem ismertem, de nagyon sok gondolatát ismerem, némelyiket már használni is tudom. Közvetve ugyan, de folyamatosan alakítja az életemet. Egy ideig azt hittem, hogy már minden mondatát ismerem, aztán kiderült, hogy valószínű, még évekig találkozom olyannal, amit addig nem hallottam. Tegnap is egy ilyen ütötte meg a fülemet. Most nem vagyok érintett, éppen nem furdal a lelkiismeret, de jó lesz megjegyezni: „Lábad is van, szád is van, miért nem tudsz odamenni, hogy bocs?”



*

Megtörtént már, hogy rákattantam valamire, és sokkal több időt töltöttem vele, mint amennyi indokolt lett volna. (Például amikor felfedeztem a gasztroblogokat két éve…) Egy idő után idegesít ugyan, hogy megint azzal foglalkozom, de nem bírok elszakadni tőle. Ha éppen nem tudom „űzni”, gondolkodom rajta, vele kelek és fekszem. Aztán elmúlik, és ha csak időszakosan is, mindig találok valami mást. Most azokról beszélek, amelyek nem az én dolgaim, ennyire mélyen nincs rájuk szükségem. Mégis bennük, velük élek, mert olyan, mintha pihentetne, végre nem a saját dolgaimmal kell foglalkoznom. Pillanatokon belül százezer indokot találok arra, hogy miért fecsérelem az időmet. És bármennyire nem tetszik, kiderül, hogy függő vagyok. A függőségben pedig az a legnagyobb veszély, hogy ha éppen „leszokik” az ember valamiről, azonnal kerül a helyébe más, amire rákattanhat. Ezzel pedig olyan energiákat vonz be, amelyek ott maradnak, és mivel nem foglalkozunk velük, de nem is küldtük el, egy idő után ellenünk fordulnak. A gasztroblogok olvasása ugyan elvezetett az Égigérő paszulyig, de tudok olyan példát is mondani, amikor az indokolatlan pörgetésen túl nem lett a dologból semmi. Illetve dehogynem: fölösleges félelmek, görcsök, lelkifurdalások.

Leszokni valamiről nem könnyű, de most a saját magam érdekében vannak dolgok, amikkel egy ideig nem foglalkozom, és a gondolataimból is igyekszem kiűzni. Ezen már gondolkodtam egy ideje, de tegnap megérkezett a megerősítés. Pro és kontra. Mindenki jobban jár, ha a vaníliás spenóton agyalok! Recept hétfőn:)

A düsseldorfi piac

Csak néhány kép. A salátás pultokról azért, mert ezek közül nyilván sok megteremne itthon is, és biztosan igény is lenne rá. Az ehető virágokról, mert magam is meglepődtem a színkavalkádon. Távolról sem fotóztam le mindent, inkább csak néztem.



Valami miatt sokkal nagyobbat képzeltem, pedig minden van itt: zöldség, hús, hal, pékáru, friss és száraz tészták, csokoládék, virág. Minden, amire az embernek szüksége lehet. Többek között lila krumpli:) Amiről kiderült, hogy nem lehet ám mindenhol termeszteni, mert a sós levegőtől lesz lila. Vagyis tenger közelében érzi jól magát, és lilul be. Azt is megtudtuk, hogy szarvasgombából 7-8 dkg-ot szoktak személyenként számolni.

Nagy találkozások: az articsóka és én

Bár a konyhában nem szoktam félni – kivéve mostanában, amikor Krmpl a kezébe veszi az új késeket, és vág mindent, ami a kés útjába kerül, ha éppen az ujja az, akkor azt – az articsókával eddig nem mertem próbálkozni. Riasztónak tűntek azok a leírások, ahol szúrós levelekről beszéltek. Mert én nem láttam veszélyesnek ezt a növény, és arra gondoltam, biztosan nem jót nézek. Nem bátorítottak azok a receptek sem, amelyekben arról volt szó, hogy számomra bonyolultnak tűnő módszerekkel kell eljutni a szívhez. (Hm, ez amúgy sem egy könnyű folyamat…) Szóval bátorsággal nem társult, nagy kíváncsiság volt bennem. Vártam, hogy felnőjünk egymáshoz: az articsóka és én.

Nos, jelentem, az ismerkedésen túl vagyunk. Kellemes órákat töltöttünk egymás társaságában, és amennyiben az articsókának az az életcélja, hogy kinézzék, megkívánják, elkészítsék és jóízűen megegyék, akkor ő is igazán elégedett lehet. (Régebben többször arra a következtetésre jutottam, hogy egy olyan növénynek, amelyik a mai tudásunk szerint ehető, nyilván nagyobb vágya nem lehet, mint hogy el is fogyasszák…)

Sőt, az elmúlt két hétben kétszer is összeakadtak útjaink. Az elsőnél jelen volt Gy, mint összekötő, a másodiknál már csak kettesben voltunk. Én fedeztem fel, egyedül készítettem el, majd megosztottam az evés örömét Krmplval. Sikertörténet:)

A düsseldorfi piacon három féle articsóka is volt, Gy nagyon megörült a szép, nagy példányoknak, azonnal vásárolt három szép példányt. Ott az ő útmutatásai alapján készítettük el. Kukta voltam, élveztem nagyon. Itthon már szakácsként fogtam neki, a mártogatósokat kicsit másként ízesítettem, és nagy sikert arattam vele. Nem, nem, articsókát nem rejtett a bőröndöm, a Culinarisban találtam, szép, friss példányokat, amelyekből immár nagy szakértelemmel válogattam.

Az articsókának viszonylag kevés ehető része. Olyan tíz százalék körülbelül. Vagy nyolc. Viszont mivel óhatatlanul lassabban eszik az ember, közben figyel az ízekre, tépked, mártogat, a végére jól lehet lakni, bármilyen hihetetlennek tűnik az elején.



Hozzávalók:

személyenként egy nagy articsóka
articsókánként fél citrom
só

Az articsókát lemostam, a szárát letörtem – könnyű művelet, különösebb erő sem szükséges hozzá. A szárából kis szálkák állnak majd ki, de nem kell megijedni, a szív ettől még ehető! A külső leveleinek felét és az articsóka tetejét levágtam. Egy nagy fazékba tettem vizet, sót, és a félbevágott citromokat, és feltettem főni az articsókával együtt. Én 50 percet számoltam, ekkora példányoknak kb. ennyi időre van szükségük, míg megfőnek. Ha soknak tűnik, meg kell próbálni egy levelet kitépni. Ha könnyen kijön, megfőtt.

Az asztalra előre kikészítettem egy nagy üres tálat, és a kencéket, a megfőtt articsókát pedig egy tányéron tálaltam.



A mókás része ezután következik: az ember elkezdi kitépkedni a külső leveleket, amelyek szár közeli részében van egy falatnyi ehető rész. Fehérebb, mint a levél, könnyen felismerhető. Ezeket kell bemártani a különböző krémekbe, mártásokba, és fogaink segítségével kihúzni a levélből. A maradék mehet a nagy tálba.



Ahogy fogynak a levelek, úgy lesznek egy kisebbek. Egy idő után már nincs bennük ehető rész, ekkor három ujjal középen meg kell ragadni, és egy mozdulattal leszedni őket. Könnyen leválnak, két-három markolással már egy sincs a virág közepén. Ekkor érkezünk el a szőrös részig, ami szintén nem ehető. Kézzel, esetleg kés, vagy villa segítségével ezeket is le kell szedni - óvatosan, hiszen ez még nagyon forró. Ha mindezzel megvagyunk, máris eljutottunk az articsóka szívéhez. Ez a csúcspont, hiszen előttünk van egy ujjnyi vastag, tenyérnyi nagyságú ehető szív, amit a mártogatósokba tunkolva lehet megenni. Hozzá borokat kortyolgatva bizton állítom, felejthetetlen vacsora lesz!

A mártogatósokhoz:



Currys banán
egy jól megérett banán
egy evőkanál tejföl/majonéz
curry – legalább két teáskanál
só

A banánt villával összetörtem, hozzákevertem a tejfölt, curryvel, sóval ízesítettem.

Avokádó saláta
A múltkori salátát készítettem el, csak az avokádót ezúttal villával összetörtem, és egy evőkanál Philadephia krémsajttal tettem még krémesebbé.

Bazsalikomos paradicsom
néhány szem édes paradicsom – ilyenkor már koktél
bazsalikom – már csak szárított volt itthon
frissen őrölt bors
só
A paradicsomokat nagyon apró darabokra váégtam, fűszereztem, összekevertem.

Fokhagymás, tejfölös túrókrém
egy doboz Philadephia sajt
két-három evőkanál tejföl
három gerezd fokhagyma
A sajtot, a tejfölt és a zúzott fokhagymát simára kevertem.