01/20098
A kütyük és én
Nézéssel is el tudok tulajdonítani dolgokat. Na nem úgy, hogy beszállnak a táskámba, hanem úgy nézek, hogy a gazdája nekem ajándékozza. Mindez nem tudatosan történik, és nem is könyörgően tekintek az emberekre. Egyszerűen az éppen tetsző tárgyat tudom úgy szemlélni, hogy inkább nekem adják.
Igyekszem ezzel a „tudásommal” nem visszaélni, amikor tudatosul bennem, hogy valami nagyon tetszik, azonnal fegyelmezem magam, megcsodálom, együtt örülök a gazdájával, de semmi esetre nem nézek úgy.
Amikor viszont ezt a kütyüt megláttam, nem csak néztem, hanem azonnal szóvá is tettem, hogy márpedig nekem ilyen KELL, e nélkül élni nem bírok tovább. Annyira határozott voltam, hogy O azonnal felajánlotta Krmpl-nak, hogy benéz a boltba, hiszen ott lakik két háztömbnyire tőle, és ha van, azonnal riasztja. Ebben maradtunk, hiszen munkaszüneti nap volt, és késő este. 
Másnap reggel felébredtünk, elkezdtem tevékenykedni, amikor Krmpl szólt, hogy ha lehunyom a szemem, és kinyújtom a kezem, ajándékot kapok.
És igen, igen, igen, a nagyon praktikus táskaakasztót kaptam meg. Mert Petra is érezte, hogy nekem kell ajándékoznia, csak ő kis furmányhoz folyamodott, és meglepett vele. Nagyon köszönöm!
És ugye most hiába kezdeném el bizonygatni, hogy fejlődőképes vagyok, és az utóbbi években viszonylag kevés kütyüt gyűjtöttem össze?
01/20095
Kedvenc vacsorám: héjában sült krumpli savanyított káposzta levével
Nagymamáék minden ősszel egy nagy hordónyi káposztát savanyítottak. Kézzel gyalulták le a rengeteg zöldséget. A karácsonyi töltött káposztának külön válogatták a legmegfelelőbb fejeket, és azt a gyalult közé rejtették. Nagy köveket ettek rá nehezékként, és lecipelték a pincébe. Egy ideig magára hagyták, majd elkezdték kóstolgatni, figyelni, hogy minden rendben van-e. Az is külön izgalmat jelentett, hogy mennyi levet ereszt a káposzta. Ez már bennünket, gyerekeket is érdekelt valamennyire, hiszen ettől függött, hogy abban az évben iszunk-e káposztalevet a héjában sült krumplihoz.
Most jöttem rá, hogy valószínű a szertartás miatt maradtak meg bennem ezek a vacsorák. Túl azon, hogy nagyon finomak volt. A téli estéken a sütőben sült krumplira rá kellett készülni: a pincéből fel kellett hozni a krumplit, le kellett szűrni a káposztalevet. Aztán gondosan lesúroltuk a krumplit, és betettük a sütőbe. Nagymamáéknak még kis lábakon álló tűzhelyük volt, a sütő az oldalán volt elhelyezve. Ha azt akartuk, hogy megsüljenek a krumplik, az egyben jó meleget is jelentett, és finom, nagyon finom illatot az egész lakásban.
Amikor puhák lettek, a krumplik héja megpirult, és pergamenszerű lett, szinte magától levált. Nagymamáék óvatosan kiszedték egyenként a krumplikat, mindenki kapott egy törlőruhát, ebbe csavartuk bele, hogy kézbe tudjuk venni. Sűrű sziszegések között késsel megpucoltuk a krumplit, vékony vajszeleteket helyeztünk rá, és minden falathoz káposztalevet kortyoltunk.
Egy ideje a káposzta savanyítása már édesapáékra hárul. Évekig, minden tiltakozásom ellenére, a hóstáti Pista bácsival gyalultatták le a káposztát. Hiába mondtam, hogy az nem ugyanaz, a gépi gyalu nem vágja annyira vékonyra, sokkal kényelmesebb volt. Idén nem találtak senkit a piacon, aki vállalta volna a gyalulást, így maradt a régi, bevált módszer. Nehezebb, lassabban megy, de megérte. Az első adag, otthonról kapott káposztát egy hét alatt ettük meg, csak úgy, reggelire, vacsorára, vajaskenyérhez, vagy rántottához. Pedig nem volt kevés. A második adag már úton van, de attól tartok, korhelyleves abból sem lesz…
Káposztalevet külön kaptam, másfél literrel. Amit úgy néz ki, egyedül kell elfogyasztanom, mert Krmpl valamiért nem hajlandó meginni. Pedig nagymama mindig mondta: rengeteg benne a C-vitamin:)
Hozzávalók:
személyenként két-három közepes krumpli
vaj
savanyú káposzta leve
A krumplit alaposan megmosom, és sütőben 180 fokon puhára sütöm. Megpucolom, és hideg vajjal kenegetve, káposztalevet iszogatva megvacsorázom.
01/20092
Borzselés libamájtorta
Mostanában lesz még egy-két olyan recept, amit még tavaly készítettem, de megírni már nem volt időm.
Karácsonyi receptek között találtam meg a jércés zserbó receptjét, majd közvetlenül azután a Blikk receptmagazinban a borzselés libamájtortáét. Azonnal ki kellett próbálnom, az utóbbira esett a választás, kisebb változtatásokkal. Alkalom akadt bőven karácsony előtt is, a nagy hajrában a feszültséget is le kellett vezetni valamivel. Bezzeg a két ünnep között nem főztem, az újévi lencselevest Krmpl magára vállalta. Azt ígérte, meg is írja…
A torta állítólag finom, én karácsony előtt négy hétig nem ettem húst. Az tény, hogy hamar elfogyott, és néhányan állandóan a tálca körül sertepertéltek.
Egy szépséghibája volt: annyi időm és erőm nem volt, hogy este megvárjam, míg a zselé elkezd dermedni, ezért egy bögrébe öntöttem, abban állt másnapig. Akkor szépen kicsúsztattam, és szeletekre vágtam, azt tettem a tortakockák tetejére. Idő hiányában kész vajastészta lapokból készült.
Hozzávalók:
A tésztához:
egy csomag mélyhűtött vajastészta
A lapokat a leírás szerint aranysárgára sütöm egyenként. Kisebb tepsiben sütöttem, mint amekkorák a lapok voltam, ezért méretre vágtam, a maradékokat is megsütöttem, amikből összeillesztettem a közepére egy negyedik lapot.
A borzseléhez:
1 dl bor
két evőkanál balzsamkrém
két lapzselatin
A zselatinlapokat beáztatom, egy nagyon kevés forró borban feloldom, és hozzáadom a borral elkevert balzsamecethez.
A töltelékhez:
20 dkg libamáj
20 dkg savanyú alma
2 evőkanál libazsír
2 dkg tőzegáfonya
2 dl félédes fehérbor
két evőkanál vaj
A tőzegáfonyát beáztatom a borba. A májat megtisztítom, szeletekre vágom, és a zsírban megsütöm. Az almákat megpucolom, nagylyukú reszelőn lereszelem, és a vajon megpárolom. A májat összeturmixolom, majd felhabosítom, összekeverem az almával és három részre osztom. Az első lapot megkenem a máj egyharmadával, megszórom az áfonya egy részével, ráteszem a második lapot, azt is kenem, szórom, majd következik a harmadik lap, és a negyedik. Az utolsó lapra került volna a borzselé, ami nálam utólag, kis korongokként került a kockára vágott szeletekre.
01/20090
Gombával rakott karfiol
Tavaly decemberben torlódtak az események, sok mindennel elmaradtam. Több fotó és recept várja, hogy felkerüljön a Paszulyra. Fogalmam nincs, miért ezzel kezdem, talán azért, mert ez viszonylag egyszerű étel, és most ilyeneket kívánok a karácsony óta megevett mindenfélék után.
A rakott karfiol egy olyan nap készült, amikor este súlyos vacsora várt ránk, nem akartam, hogy az ebéd is nagyon nehéz legyen, esetleg ne jusson hely a vacsorának. A karfiol nagyon bekívánkozott a kosaramba, csak körül kellett néznem, mit rejt még a hűtő.
És találtam gombát, meg egy kevés darált húst. Ennél többre már nem is volt szükségem, remek egytálétel lett belőle. Tejföllel tálaltam.
A hús nyugodtan elhagyható, esetleg kevés rizzsel is lehet "dúsítani".
Hozzávalók:
fél kg karfiol
15 dkg darált marhahús
néhány szem gomba
egy kis fej hagyma
két tojás
10 dkg sajt
egy-egy csipetnyi oregáno, bazsalikom
só
két evőkanál olaj
vaj
A karfiolt rózsáira szedtem, megmostam, és sós vízben puhára főztem. A hagymát apróra vágtam, a forró olajon megdinszteltem, beletettem a darált hús, és megpároltam, és belekevertem a fűszereket. A gombát felszeleteltem, sóztam, és saját levében megpároltam.
Egy tűzálló tálat kivajaztam, beletettem a karfiolt, rászórtam a húst, majd a gombát. Ráöntöttem a felvert tojásokat, és meghintettem reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15 perc alatt sütöttem készre.
01/20090
Vendégek a Paszulyon: A szellemi köménymag
Újabb vendéggel köszöntöm az új évet. Dempéter barátomat régóta ismerem, de igazából akkor barátkoztunk össze, amikor egy újság születésénél egyszerre szültünk és bábáskodtunk. Úgy, hogy napilap szerkesztésében semmilyen gyakorlatunk nem volt, de a lelkesedés hatalmas volt bennünk. Kicsit hályogkovács módjára vágott neki a csapat, szerencsére előre nem tudtuk, mekkora fába vágtuk a fejszénket. Napról-napra tanultunk bele az napilapozás minden csínjába, fájdalmába, örömébe.
Az újság ugyan még létezik, az a csapat azonban szétszóródott. Én átköltöztem egy másik országba, Dempéter maradt otthon, és ír. A barátság azonban maradt. Ritkábban találkozunk, de mindig nagyon jókat beszélgetünk, nevetünk. Ha bármilyen, irodalommal, színházzal kapcsolatos kérdésem van, hozzá fordulok, ő mindent tud, vele meg lehet beszélni, hogy miért vannak úgy a dolgok, ahogy. És mindig nagyon jókat nevetünk, mert bár néhány évvel ezelőtt ilyeneket ki nem néztem belőle, fejlődik. Ismerkedik a szürke hétköznapok teendőivel. Legutóbbi találkozásunkkor például kiderült róla, hogy már főz is:
"Töredelmesen bevallom, számomra a főzés a dolgok könnyebbik vége volt. Mit segíthet az ember a feleségének, aki napi nyolc órát dolgozik, aztán főz, csempét sikál, ablakot mos, porszívózik és satöbbizik? Az ember, aki dolgozik ugyan, de otthon ülve ír, tehát nem úgy dolgozik, mint?
Hát persze főz. Egy leves mégse ablak, egy második mégse csempe. S aki főz, annak, mint tudjuk, receptekre van szüksége, legalábbis az elején. Először egy huszáros köménymaglevest főztem, amelynek az orális receptjéből már csak arra emlékszem, „miután a köménymag megfőtt, szűrd le.”
Mindent megtettem, amit megtehettem. Olajat öntöttem a lábosba, hagymát vagdaltam, köménymaggal szórtam fel, vízzel töltöttem fel. Aztán sétálgattam, olvasgattam, klikkelgettem. Midőn úgy éreztem, a köménymag megfőtt, leszűrtem.
Igen ám, csakhogy a szó legszorosabb értelmében. A szűrőt a kagylóba tettem, a forró lábos forró tartalmát a szűrőbe öntöttem.
Aztán csodálkoztam, amikor elkezdett bugyogni a lefolyó.
Dempéter, az élet elemijéből"
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
