02/20108
Anita biszkottifüggő lett, lassan megőrül!
Az új év új lakást hozott az életünkbe, egy szép, nagyot, amelyben értelmet nyertek olyan szavak például, mint nappali vagy dolgozószoba. Hogy a konyháról ne is beszéljek. Na, meg a kamráról, amiben ha nagyon szeretnénk, táncolni is lehetne. Például.
Ennek megfelelően az elmúlt két hétben újabb elfoglaltságunk lett: pakolunk. Nem állandóan, magunkat hajtva, de azért minden nap. Hol itt, hol ott, vagyis egyszerre sok mindent csinálok: ruhát hajtogatok, virágot rendezek, bámulok ki az ablakon, keresem a fűszereknek a legmegfelelőbb helyet, és közben sütök-főzök, gyakorlatilag állandóan. Nagyon élvezem, hogy a konyhában van hely, ahhoz, hogy elférjek a pulton, nem kell száz dolgot odébb söpörni. Hogy akkor is bőven van mozgásterem, ha nincs minden eltüntetve, hiszen vannak dolgok, amik még nem találták meg a helyüket. Mi pedig hagyjuk, hogy keressék.
Az egy hétre jutó vendégek száma is megugrott, jönnek a barátok lakást nézni vagy segítenek cipekedni. Köszönjük.
Háromnevű is felajánlotta segítségét, mi pedig kapva kaptunk az alkalmon. A biscotti hálám jeléül készült, miután kiderült, hogy Velencében rákaptak. Először sima mandulásat akartam sütni, de miután Háromnevű úgy jellemezte, hogy olyan, mint egy gyümölcskenyér, szórtam bele aszalt áfonyát is. Szép színes lett. A mandulát ezúttal sem pucoltam meg. Ugyan simán kandírozok ötven ibolyavirágot egyenként, a mandula kiugratását a barna héjából nem vállaltam be még soha. (A mandulát én a piacról szoktam vásárolni, szerintem a boltinak nincs íze. Szép dundi, de íztelen.)
A biscotti átadása után néhány nappal a következő levél érkezett Háromnevűtől: Anita biszkottifüggő lett, kérlek küldd el a receptet, mert lassan megőrül!
Hozzávalók:
15 dkg mandula
26 dkg liszt
15 dkg cukor
15 dkg aszalt áfonya (elhagyható vagy helyettesíthető más aszalt gyümölccsel)
három nagy tojás
egy kiskanál sütőpor
egy kiskanál vaníliakivonat
egy csipetnyi só
A sütőt előremelegítem 180 fokra. Egy serpenyőben az egész mandulákat kicsit megpirítom, majd zacskóba töltöm és durváva töröm egy kalapáccsal.
A lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót összekeverem egy tálba. A tojásokat lazán felverem, beleteszem a vaníliakivonatot, majd ráöntöm a lisztes keverékre, és jól összedolgozom. Ha már összeállt a massza, belekeverem a mandulát és az áfonyát. Két, kicsit lapos rudat formálok, ráteszem egy sütőpapírral bélelt tepsibe és addig sütöm, míga teteje aranybarna nem lesz. Tűpróbát végzek! Kiveszem, kicsit hagyom hűlni, majd ujjnyi szeleteket vágok. Ezeket elhelyezem a tepsin, visszatolom a sütőbe, és picit megpirítom mindkét oldalukat.
12/20094
Sorsoltunk
Köszönöm mindenkinek a szavazást, örülök, hogy a többségnek tetszik az új ruha:) Én szeretem nagyon, sőt, egyre jobban. Most egy ideig meglehetősen elfoglalt leszek, de igyekszem a Paszulyt sem elhanyagolni.
A nyertest kisorsoltuk, Krmpl húzta ki a nevet: Judit nyert. Gratulálok!
(Judit, kérlek, írj egy levelet, hogy a részleteket megbeszélhessük.)
Kép innen, köszönöm.
11/20093
Wasabis avokádókrém lime-os szardíniával
Azt, hogy mire van szükségünk a konyhában, többnyire én mérem fel, én tudom, én tartom számon. A vásárlás megoszlik kettőnk között. Hétvégén piacra az esetek döntő többségében én megyek, már csak azért is, mert én azt élvezem, az nekem kikapcsolódás, arra nekem szükségem van. Boltba felváltva járunk. Ha krmpl megy mindig írok bevásárlólistát, különben valami biztosan kimarad. Ha én megyek, akkor is valószínű, ennek ellenére sokszor indulok el fecni nélkül.
A különbség ott van, hogy ha én vásárolok, egészen biztosan nem csak az jön haza, amiért elindultam. Látok ezt-azt, és egészen hamar rá tudom beszélni magam bármire. Igaz, ez mostanság fordítva is működik, és sokszor le is beszélem magam azokról a dolgokról, amire nem feltétlenül van szükségünk, esetleg csak kevés van itthon belőle. Krmpl, ha elcsábul, akkor különböző paszulyokat, lencsét vásárol leginkább, de többször fordul elő, hogy csak azt hozza, amit kértem.
Azt is megfigyeltem ugyanakkor, hogy ha olyat vásárol, ami nincs „egységcsomagolva” vagy nem mondom meg egészen pontosan, hogy mennyit kérek – a kevés, kisebb számára ilyenkor nem értelmezhető mértékegység -, akkor biztosan jó sokat vesz vagy jó nagyot. Nagy darab sajtot, hatalmas répát, hagymát, stb. Azt hiába mondanám, hogy ekkora hagyma kettőnknek egy ételbe sok, a másik fele sokszor végzi a kukában, számára ez nem fontos információ, most akkor ezt kértem vagy sem.
Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a férfiak viszonyáról a nagyhoz és a sokhoz, de megfigyeléseimet alátámasztotta Attila is, akit, miután kiderült, hogy Lisszabonba megy dolgozni, azonnal megbíztam néhány konzerv beszerzésével. Chili és Vanília leírása megtette a hatását.
Attilának linket, térképet, leírást küldtem, és szurkoltam, hogy legyen ideje megkeresni a boltot. Mondtam, hogy ha belefér a poggyászába, néhány, körülbelül nyolc konzervet hozzon, különböző fajtákat.
Amikor felhívott Lisszabonból, hogy akkor ő most a boltban van, és milyen szardíniát kérek, nagyon meghatódtam. Az kicsit fura volt, hogy mellékesen megjegyezte, már vett néhányat, lelkifurdalásom is lett, hogy én meg még nyolcat kértem.
Az áru megérkezett: összesen húsz konzerv! Mivel nem nyomtatta ki a kívánságlistámat, vásárolt ilyet-olyat, aztán rájött, nehogy csalódjak, mert nem azt hozta, amit kértem. Visszament és megvette azokat is.
Természetesen cseppet sem haragszom. Sőt, mulatok magamban, hiszen ha én járok arra, egészen biztosan nem lenne ennyi konzervünk. Ráadásul milyen konzervek! Első este kitettem egymás mellé az összest, és csodáltam. Azóta a konyhában vannak a pulton, ahol amúgy sincs túl sok hely, de látnom kell őket. Gyönyörűek. Nagy becsben állnak, igazából kicsit sajnáltuk is felbontani őket.
Az első konzervből chilis paradicsomos, fusili lett, amikor Krmpl meglátta, megkérdezte, nem kár-e ezt a halat „elpocsékolni”. Aztán megkóstolta, és rájött: nem. Itt ugyanis nem csak egy egyszerű halkonzervről van szó, hanem egy olyan alapanyagból, amit bármibe betehetünk, ott az övé lesz a főszerep. Minden másnak annyi jut, hogy segítse a hal mennybemenetelét.
Most gyors reggelit készítettem, de bármilyen alkalomra méltó előételként is megállná a helyét.
Hozzávalók:
egy avokádó
wasabi
négy-öt evőkanál lime-lé
egy olajos szardíniakonzerv
sherry balzsamecet-krém
só
Az avokádót alaposan megmosom, kettévágom, a magját kiveszem és óvatosan, hogy a héje ne sérüljön, kikaparom a belsejét. Villával összetöröm, alaposan kikeverem a wasabival és három evőkanál limelével. Sózom. (A wasabiból nem írok mennyiséget, ízlés szerint lehet adagolni, közben kóstolgassuk a krémet!)
A halat villával összetöröm, összedolgozom a saját olajával, lime-lével ízesítem.
Belekanalazom az avokádókrémet az avokádóhéjba, teszek mellé a halból, meglocsolom balzsamecet-krémmel és azonnal tálalom.
PS. Aki ma éjfélig szavazaz új ruháról, és ír egy hozzászólást, ajándékot nyerhet!
11/20097
Seafood chowder
Krémes hallevesnek lehetne fordítani, de nem érdemes. Meg sem közelíti ez az elnevezés azt, amit valójában takar. Ráadásul nem is csak hal van benne. És annyira mókás, ahogy a bébipolip felfújódik fövés közben!
Miután itthon nem mindennapos ez a leves, fogyasztása közben az embernek automatikusan eszébe jut a nyaralás, a végtelen víz látványa, a napsütés, és ezek érzelmeket indítanak el. Ennek következtében két dolog történhet velünk:
1.) Kesergünk amiatt, hogy nem élünk tengerparton vagy legalább közelebb a tengerhez, állandó napsütésben. Mélázhatunk sanyarú sorsunkon, végső elkeseredettségünkben könnyeket ejthetünk a tányérba.
2.) Mit sem törődve a zord időjárással, tengerparton képzeljük magunkat, a hatás kedvéért a tenger morajlását hallgatjuk cd-ről, és nézegetjük a nyári fotókat. Velünk az utóbbi történt, még a nap melegét is érezni véltük.
A belevalókat a Nagycsarnokban vásároltam. Az alagsorban megkerestem a legszimpatikusabb halast, azt, akinél a legtöbb féle hal, kagyló, rák volt kitéve. Mindenből vettem néhány darabot, egyedül a fekete kagyló maradt ki. Azt előre becsomagolva, egykilós hálóban árulják, nekem most nem volt szükségem ekkora mennyiségre. Éttermekben friss kenyérrel kínálják, itthon magában ettük.
Receptje tulajdonképpen nincs, illetve rengeteg van. Én az emlékeim alapján, érzéseimre hagyatkozva készítettem, finom lett. 
Hozzávalók:
Az alapléhez:
néhány halfej, halfarok
szemes bors
3-4 babérlevél
A hozzávalókat beteszem egy fazékba, felöntöm vízzel, kb. 30-40 percig főzöm, majd leszűröm.
A leveshez:
2 sárgarépa
2 hagyma
egy-két szárzeller zeller
2 közepes krumpli
1 bögre sűrített paradicsom
négy-öt evőkanál liszt
egy kilónyi tengeri hal és egyéb tengeri herkentyű: tintahal felkarikázva, garnélarák, fésűskagyló, bébipolip, stb.
5 dkg vaj
só
A zöldségeket megpucolom, apró darabokra vágom. A halakat szeletelem, a tengeri herkentyűket megmosom, megtisztítom. A vajat megolvasztom egy nagyobb edényben, beleteszem a zöldségeket, egy-két percig pirítom, majd felöntöm a sűrített paradicsommal. Hat-nyolc percig főzöm, majd elkeverem benne a lisztet, és felöntöm az alaplével. Amikor felfő, beleteszem a tintahalat és a bébipolipot, hat-nyolc perc múlva a garnélát és a fésűskagylót. Ha már majdnem puha minden, beleteszem a halszeleteket, és néhány perc alatt készre főzöm. Ha kell, sózom, és tálalom.
PS: Aki szavazaz új ruháról, és ír egy hozzászólást, ajándékot nyerhet!
11/200910
Édeskrumplis, spenótos, tehéntúrós lepény
Új-Zélandban (talán még lesz egy-két bejegyzés, ami így kezdődik), mindenféle ételt kipróbáltunk az olasz éttermeken kívül. Olasz pizzát nagyon sok helyen ehetek még, és bármennyire bizonygatták, hogy ott az is finom, ezt nyugodt szívvel hagytam ki.
Miután három hét alatt nem lehet kipróbálni mindent, és így is folyamatosan azt éreztem, hogy egy falatot sem bírok ennie a hátralévő időben, persze, hogy néhány dolog kimaradt. Például a maori hangi (forró kövekkel, földbe ássák az ételt), amit nem lehet bárhol megkóstolni, de amikor alkalmunk lett volna, valóban nem tudtunk enni egy falatot sem.
Merthogy igyekeztünk minél több mindent kipróbálni, minél több helyen enni. Sokszor álltam fel úgy, hogy oda muszáj visszamenni, aztán jött a következő hely, ahol ugyanazt gondoltam. 
Először is ott vannak a gyümölcsök. Mindenféle fura formájú, nevű akármi, sokat ott láttam először. Mindent megkóstoltam, de végül maradtam a kivinél. Két fajtát lehet kapni: az itthon is megszokott zöldet, és az arany kivit. Ez utóbbi kicsit hosszúkásabb, nem szőrös és aranysárga a belseje. Ízük nagyjából egyforma. Mézédes, savanyúságnak nyoma nincs bennük. 
Aztán megkóstoltam a világhírű új-zélandi bárányt, mely méltán nyerte el a világ legfinomabb báránya jelzőt. Gyerekkorom húsvétjai köszöntek vissza, amikorra apai nagyapám beszerezte a „szopós bárányt” – vagyis olyat, amelyik még nem evett füve -, faszénen megsütötte. Ebédre ettük újhagymával és kenyérrel, a külön, csak húsvétkor használt nyeles vágódeszkáról. Nyilván, ott sincs egész évben szopós bárány, de az biztos, hogy csak bizonyos korig készítenek belőle ételt. A birkáknak csak a gyapjúját hasznosítják. Nagyon sokszor édeskrumplival kínálják – remek párosítás. Mindenhol ezt akartam enni, szerencsémre nem mindenhol volt, így mást is megkóstolhattam. (Egy ismerősünk mesélte, hogy a nyolcvanas évek második felében magyarországi szakemberek a fejükbe vették, hogy itthon is megpróbálkoznak a méltán híres új-zélandi bárány tenyésztésével. Rengeteg pénzt elköltöttek arra, hogy szakembereket utaztattak ki, hogy tanulmányozzák az ottani báránytenyésztést. Újabb rengeteg pénzt költöttek arra, hogy behozzák az állatokat. Aztán itthon rájöttek, hogy az ottani füvet itt nem tudják biztosítani és a nagyszerűnek tűnő tervből nem lett semmi.)
Majd jöttek a tenger gyümölcsei és a különböző halak. Erről írok majd egy külön bejegyzést.
A kacsa, ami után meg kellett állapítanom, hogy eddig fogalmam nem volt arról, mit jelent az, hogy valami elolvad az ember szájában.
A helyi borok, no meg az olívaolaj! Az új-zélandi borokról most már kezd tudomást szerezni a világ, bár még most is rá tudnak csodálkozni egy-egy bemutatón, hogy a világ másik felén is készülnek olyan italok, amiről ma már muszáj tudomást venni. Pedig nem régen kezdték a borászkodást. Waiheke szigetén mindössze húsz éve. És olívaolajat préselnek. A szőlők mellett vannak az olajfaültetvények, az olajbogyóból sajtolt olajat ugyanúgy lehet kóstolni, mint a bort. Az éttermekben ahogy leül a vendég, ízelítőül azonnal kihozzák az olajat friss kenyérrel. Amikor megkóstoltam, azt éreztem, hogy fordult egyet a világ, ilyen finomat soha életemben nem ettem. Bombaként robbant a számban az ezerféle íz, minden falatnál újabb és újabb oldaláról mutatkozott. Ha valaki arra jár, ki ne hagyja, nagyon meg fog lepődni, és kicsit átértékeli a világról való elképzeléseit. Becsszóra nem nagy szavak ezek:)
A fagylalt, amiből ott a gombóc tényleg egy teljes gömböt jelent, és egy darab akkora, mint itthon három. Kétszer is beleestem abba a csapdába, hogy hármat kértem, majd csak nyögtem, alig bírtam megenni. De hát muszáj volt megkóstolnom, a csokisat, vaníliásat meg a karamellt, én mindenhol ezzel a hárommal tesztelem a fagylaltot. De a hokey pokey-t sem hagyhattam ki (szódabikarbónával lazított karamell), meg a medvecukor ízűt, és egy másik helyen a díjnyertes vaníliát.
A különböző éttermek és étkezdék. A kínai piac mellett a kis, eldugott kínai étterem, amit csak azért találtunk meg, mert minden kapualjba is benéztünk, miután már elmúlt a hivatalos ebédidő, és minden más be volt zárva. A szemmel láthatóan kizárólag kínaiakra számító menzában a leves… Tényleg érthetetlen, hogy az itthon kapható a kínai ételek legnagyobb része miért „egyeníző”. Viszonylag egyszerű, piacon megvásárolható hozzávalókból is kínai csodát lehet főzni. De még milyet!
Nagyon hangulatosak a koreai helyben sütögetős éttermek. Minden asztal közepén vagy egy kis sütő, az ember a tányérján felhalmozza a mindenféle nyers húst, zöldséget, különböző szószokat, köreteket, majd elkezd sütögetni. Jópofa, kedves és remek program. Az viszont máig talány, hogy az ici-pici ázsiai emberekbe hová fér annyi kaja. Két ember nagyjából háromszor, négyszer akkora mennyiséget evett meg, mint mi. Azon gondolkodtunk, hogy vajon hány napig koplalnak, mielőtt beülnek egy étterembe? Nyilván sehányig, másképp vannak összerakva.
Az új-zélandi konyhára is igaz, ami általában mindenre abban az országban: évezredekre, de még hosszú évszázadokra visszamenő hagyományaik sincsenek. Viszont azt, amit átvettek innen-onnan, tökéletesítették a maguk számára, és a minőségből nem adnak. Ezért nem nagyon lehet belefutni még csak közepes ételbe sem. Nyilván vannak elegánsabb és kevésbé elegáns helyek. Vannak drágább és olcsóbb éttermek. De mindenhol minden nagyon finom, maximum a kínálat és az árfekvés változó, azaz az olcsóbbság nem silányságot, rossz minőséhet jelent.
Az édeskrumpli (kumara) ott alapétel. Gyakrabban találkoztunk vele, mint a krumplival. Többféle fajtáját használják, a receptek úgy kezdődnek, hogy egy-két kiló piros, narancssárga vagy sárga édeskrumpli. (Ízben nagy különbség nem hiszem, hogy lenne, de ezt külön nem teszteltem.) Nagyon változatosan készítik: sütőben sütik, pürésítik, főzik. És sokszor spenóttal kombinálják. Merthogy a spenót is nagyon gyakran szerepel az étlapokon, mondanom sem kell, nem főzelék formájában.
Ezt a lepényt a szakácskönyv ihlette. Szerintem sütőtökkel is nagyon finom lehet. 
Hozzávalók:
3 nagy tojás
10 dkg tehéntúró
10 dkg reszelt sajt
70 dkg édeskrumpli
egy bögre blansírozott spenót
egy evőkanál pesztó
négy réteslap
négy lilahagyma
kevés olaj
só
Az édeskrumplit megpucolom, apróbb darabokra vágom és puhára főzöm. A spenótot megmosom, két percre lobogó vízbe dobom, majd lehűtöm, alaposan kinyomkodom belőle a vizet, és apróra vágom. A hagymát vékony szeletekre vágom.
Előmelegítem a sütőt 160 fokra. Egy tálban lazán felverem a tojásokat, sózom, majd belereszelem a tehéntúrót, az édeskrumplit, a reszelt sajtot, a spenótot és a pesztót, és jól összekeverem.
Egy nem túl nagy formát vékonyan kiolajozok, és ráteszem a réteslapokat, amelyeket szintén megkenek olajjal. Beleöntöm a masszát, rászórom a felszeletelt hagymát, és 30 perc alatt megsütöm.
Melegen és hidegen is finom.
PS. Aki szavazaz új ruháról, és ír egy hozzászólást, ajándékot nyerhet!
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
