22
11/2009
27

Íme, az új ruha!




Nos, elkészült. Nekem nagyon tetszik, olyan, amilyen bennem élt már egy ideje. Mint írtam, Krmpl készítette el, ráadásul nem volt könnyű dolga, nem igazán fogalmaztam meg, hogy milyet szeretnék. Az biztos volt, hogy három hasábos legyen, a színéről annyit mondtam, hogy valami visszafogottabbat szeretnék, és egy-két színt megadtam támpontként. Majd közöltem, hogy azt szeretném leginkább, ha megcsinálná olyanra, hogy én is szeressem:)

Krmpl meg elkezdett dolgozni, néha megmutatta, én elmondtam, hogy mi tetszik, és mi nem. És alakult, alakult, mígnem éreztem: ez az!

Természetesen az új ruhának is van ára. Ezúttal egy lábossal fizettünk. Amiben a tervezés közben leégett egy adag paszuly (mi más), amit Krmpl akart elkészíteni. Én nem voltam itthon, ő meg későn kapott észbe. Próbáltuk kisikálni, nem ment. Lehet, ha bevetném nagymama egykori módszerét, és marószódával kifőzném, az segítene, de most nem kísérletezem. (Sokáig azt hittem, hogy a marószóda egyáltalán nem környezetbarát megoldás. Most kiderült, hogy de, sőt, újabb tippet kaptam az odaégett edény mentésére. Állítólag a szódabikarbóna segít, erről beszámolok legközelebb.)

Szóval remélem, az Paszuly új ruhája sokaknak tetszik majd. Egy előnye biztosan van: ha munkahelyen csak titokban lehet gasztroblogot olvasgatni, nem lesz olyan feltűnő:)

Jobb oldalon szavazhattok, kinek mennyire tetszik. A hozzászólók között kisorsolok egy házi készítésű finomságokból összeállított pakkot. Hozzászólni november végéig lehet, eredményt december elsején hirdetek. A csomagot megbeszélés szerint személyesen vagy postán juttatom el a szerencsés nyertesnek.

Ps: a kép megtévesztő, az még a régiről készült. Hogy emlékeztessen a régire.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr615593769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nana 2009.11.22. 16:52:06

nekem tetszik, szavaztam is :)

lorien 2009.11.22. 16:56:30

Gratulla! Nagyon bejön! Most már olvasható is a világos háttérrel. Bevallom, engem annyira vakított. hogy jobbára csak a feedet olvastam eddig, de most már végte :)

Sajtkukac 2009.11.22. 16:58:39

Nekem is nagyon tetszik! Világos, áttekinthető, kérünk sok jó receptet hozzá :-)
N

Edit (Esc) 2009.11.22. 16:59:44

Nekem is tetszik, de a lenyeg, hogy neked tetszedjen. Mindenesetre konnyebben attekintheto!

Judit 2009.11.22. 17:34:08

Szép lett, könnyen áttekinthető, bár nekem a régi is tetszett.Tartozol a krémes receptjével-:)))

sedith 2009.11.22. 18:16:50

Látom, mások is írták még: mintha áttekinthetőbb. Aminek viszont én személyesen örülök az az, hogy most már látok képet Rólad. :) Bár látom, a régin is már fennvolt, mindenesetre, én most fedeztem ezt fel. :)Én is szavaztam!

lúdanyó 2009.11.22. 19:20:50

Nekem is tetszik, világos, áttekinthető :)

Mindennapi Manna 2009.11.22. 20:00:11

Köszönöm mindenkinek!

Lorien, te külön eszembe jutottál, amikor kivilágosodott:)

Judit, ne is mondd!

SEdith, jól emlékszel, nem volt kép rólam. Csak először elmentettük az új sablont, majd utána készült a régiről screenshot, ahol már megjelent a fotó.

anna 2009.11.22. 20:12:03

tokjooo, eddig en is csak feedolvaso mint lorien, most mar nem

szodabikarbona mukodik

Rudi 2009.11.22. 20:25:32

Gratulálunk, csak így tovább Sanya&pa.

Bebatt 2009.11.23. 09:24:57

hozzászólok. bab.

Bebatt 2009.11.23. 09:25:35

kérem a nyereményt

chilii 2009.11.23. 11:14:27

nekem is naggyon teccc! én is jobb kedvelem a világos hátteret, mert az jobban el tudom olvasni, hiába már öregszem ;)

Mindennapi Manna 2009.11.23. 11:22:49

Köszönöm!

Anna, remélem!

starfokker 2009.11.23. 11:58:46

nekem is tetszik, szavaztam is rá!:)

Benenn 2009.11.23. 13:13:33

Sokkal jobban olvasható, bár én szerettem az előzőt is.

Éva 2009.11.23. 18:23:52

Nagyon szép, kellemes pasztellszinű lett az új ruha, tetszik, szavazatommal a többség véleményét erősítettem. Ismeretlen háttérolvasóként szeretném megdícsérni.

jeeka 2009.11.23. 20:06:40

na hát már vagy fél éve is megvan, hogy meghívtál a paszulyra, és azóta törtem a fejem, hogy mi lenne a tökéletes vendégposzt :-)
most már összeszedem magam, ígérem, ez az új ruha nagyon csalogató.

én is szavaztam, de bevallom: nekem a régi űbercsajos bordó kicsit hiányzik, valahol a kettő között képzeltelek el. de alakulok. tegnap, amikor néztem az új ruhát, még csalódott voltam, de ma már kifejezetten tetszik...
egy hét múlva, lehet, úgy érzem majd, mindig is ilyennek kellett volna lennie :-)

Anonymous 2009.11.24. 10:42:00

Én leszek a negatív hullám - nekem az előző jobban tetszett, bocs

Gabesz 2009.11.24. 10:45:17

Mi tagadás, én szeretem a színeket. Hordok is mindenfélét, még a legtöbb kabátom is piros. Szóval tetszett a korábbi verzió. Igaz persze, elsősorban a tartalom miatt jövök ide, esetenként presszió hatására, de most észrevettem, hogy monitorbámulós munkavégzés közben már a kommentek olvasása is terheli a szememet ezen a fehér lapon. Az is tény, hogy jelen hozzászólások szürkék, halványabbak, mint a blogszöveg maga, meg hát nem is biztos, hogy az én amúgy szerfelett kiváló ízlésem kell a mérvadó legyen.

rotyi 2009.11.24. 10:47:14

Nekem tetszett az előző is. Sőt... Most viszont elsősorban Babett esélyeit szeretném rontani a szavazatommal/hozzászólásommal :-)

Bebatt 2009.11.24. 12:07:01

ne szavazzatok többet, nekem kell a nyeremény!!!

Dora 2009.11.25. 23:04:19

Nekem mind a ketto tetszik,tetszett de ez tenyleg atlathatobb,vilagosabb,csinosabb:)(Bar en csipem az elenk szineket is:)Dori

Izsák 2009.11.26. 21:04:15

Nagyon jó, én a régi paszulyt nem ismertem, mert Krmpl Úr elzárta előlem, de most már nem teheti meg. Renceres olvasóvá léptettem elő magam. És szavaztam.
Amúgy meg, azt hiszem, Ovidius mondja, hogy minden elégett edény olyan, mint egy végetért szerelem; ha finom dolgok főttek benne, emléke örökké velünk marad. Nem kidobni! Újrahasznosítani! Növénytartónak, madáritatónak elmegy - gondolj a lélekvándorlásra!
Azt nem értem, hogy a blogrollban miért vannak kizárólag hasonszőrűek. Hsz-ben lehet receptet ajánlani?

Mindennapi Manna 2009.11.26. 23:59:42

:) Köszönöm mindenkinek! És természetesen lehet.

Anonymous 2009.11.30. 20:03:54

Azt nem tudom, hogy hol kell szavazni, mindenesetre tetszik az új ruha, letisztultabb, átláthatóbb. És jó, hogy végre aktivizálódott:-))

LepkePillangó

lekvároskukta 2009.12.02. 08:44:24

Szia Manna!
Én is ideértem :)
Nagyon tetszik az új ruha és végre tudok kommentelni is :)))))
ÜDv: LK
süti beállítások módosítása