02
12/2008
Nekem, mint tulajdonképpen mindenevőnek, annyira furcsa, hogy vannak ízek, amelyektől embereket kiráz a hideg. Hát hogy nem lehet például az ánizst szeretni? Meg az ánizs ízű dolgokat? Persze elfogadom, nem nyaggatok senkit, hogy kóstolja meg, sőt, erről mindenkit lebeszélnék.…
24
11/2008
Szarajevóban vásároltam egy bureket. Igazi burekárustól – nem lehetett ellenállni. Megenni azonban nem tudtam, hiszen ebéd után voltunk, a mozgásképtelenség határán. Másnap uzsonnaidőben került elő a burek, finom volt akkor is. Rengeteg töltelékkel. A spenótost majszolgatván…
18
11/2008
Bár a konyhában nem szoktam félni – kivéve mostanában, amikor Krmpl a kezébe veszi az új késeket, és vág mindent, ami a kés útjába kerül, ha éppen az ujja az, akkor azt – az articsókával eddig nem mertem próbálkozni. Riasztónak tűntek azok a leírások, ahol szúrós…
06
11/2008
Amikor Spanyolországban végre vásároltunk egy dobozzal abból a titokzatos membrillo-ból, amit akkor már sok-sok településen méregettünk, bizony picit csalódottak voltunk. Ugyanis addigra már egészen különleges, tipikusan spanyol édességgé nőtte ki magát a képzeletünkben a…
21
10/2008
Az utóbbi időben többször elgondolkodtam, hogy sokkal több húst eszem, mint amennyit kívánok. Az rendben van, hogy Krmpl mindig felteszi a nagy kérdést, hogy hol a hús, de ez a játék része. Ha valami finom, ő is jól tud lakni hús nélkül is. Meg készíthetek olyan köreteket,…