07/20092
Tényleg így nézett ki:)
Fotó: krumplib
Krmpl újabb tejeskávé-fotókat küldött, ezeket külön posztba teszem be, a múltkoriban nem tűnne fel.
Az első képhez a következő szöveg érkezett:
"A kép TÉNYLEG NEM photoshoppal készült, hanem tényleg így nézett ki a kávém:)"
Fotó: krumplib
Fotó: krumplib
Fotó: krumplib
07/20094
Padlizsán, cukkini és annyi kapor, amennyit nem szégyelltem
A padlizsánnal idén is úgy jártam, mint mindig: hetente megveszem, a piacon még mindenféle kreáció lebeg a szemem előtt. Amikor hazaérek, és elkezdek gondolkodni, hogy akkor pontosan mi is legyen belőle, megjelenik előttem a padlizsánkrém, és semmi másra nem tudok gondolni. Az első percekben még próbálom hessegetni, és más ételeket felidézni, de a kép egyre nagyobb, érzem az ízét a számban tönkölykenyérrel és nagy, göcsörtös, édes paradicsommal. Aztán eljön a pillanat, amikor minden más gondolatomat elfelejtem, és a padlizsánt automatikusan beteszem a sütőbe. Nem érdekel a meleg vagy más hasonló, zavaró körülmény.
Maximum annyit változtatok, hogy hagymát nem teszek bele, csak fokhagymát. Vagy korianderrel ízesítem – csodálatos íze lett. Vagy nem egyben sütöm meg, hanem felkarikázom, és megkenem olajjal. A már megsült padlizsánt nem vágom nagyon apróra, hanem éppen csak aprítom, így rusztikusabb lesz…
Ez az ebéd annak köszönhető, hogy volt itthon egy cukkini is, amit meg kellett már enni. Valami nagyon egyszerű ebédre vágytam, amiben érvényesül a padlizsán. Végül mielőtt megint padlizsánkrém lett volna a vége, fellapoztam a könyvet, (itt írtam róla) és rátaláltam a kedvemre való ételre: a falusi padlizsánra. Pont az volt, amire vágytam. Tiszta, egyszerű ízek, kis fokhagymával, kaporral megbolondítva. Ez utóbbiból rengeteget tettem bele, kihasználtam, hogy egyedül vagyok itthon:)
Hozzávalók:
egy nagy vagy két-három kisebb padlizsán
egy cukkini
három-négy gerezd fokhagyma
egy csokor kapor
olaj
liszt
só
A zöldségeket felkarikázom, megforgatom a lisztben, és az olajban aranybarnára sütöm mindkét oldalukat. (Míg mindegyik megsül, lefedett tányérban melegen tartom a már kész karikákat.) Közben a megpucolt fokhagymát összezúzom, a kaprot apróra vágom, egy kis pohárka vízzel jól összekeverem, sózom.
Ha minden zöldség megsült, az összeset visszateszem az olajba, ráöntöm a kapros muzsdéjt, és egyet-kettőt rottyantok rajta.
Paradicsomsalátával tálalom.
07/20095
Vendégek a Paszulyon: A tejeskávé felszíne és a Holdraszállás
Fotó: krumplib
Nem is akármilyen vendége van ma a Paszulynak: Krmpl írt Új-Zélandról:) Szorgalmasan gyűjti az éttermeket, kávéházakat, ahová együtt is el kell mennünk. Mondtam neki, hogy ha nekem három hét alatt kell megennem mindazt, amit ő másfél hónap alatt fogyasztott el, nem lesz jó vége:) Erről a tortáról első pillanatban azt mondta, hogy ő ilyen finomat még soha nem evett. Össze kell majd szednem magam itthon:)
És akkor tessék, pamparam: Krmpl következik!
Előrebocsátom, hogy az áfonyás csokoládétortárol lesz szó, de mivel majdnem mindenki a Holdraszállásról beszél az utóbbi napokban, gondoltam beleszövöm én is valahogyan.
Biztos sokan figyelték már megbűvölve, ahogyan a tejeskávé tetejére spirál alakban kiszórt cukor lassan átnedvesedik és egy-két perc alatt behorpasztja a kávésfiú által gyönyörűen megrajzolt hab-mintát. Két perc napi meditáció, kávéillatban, valamelyik aucklandi kávéházban. Jobbra tőlem spanyolul beszél egy lány skype-on, balra a hátam mögött egy kínai nő a laptopja előtt ülve türelmesen várja, hogy a kedvese felhívja otthonról. Van valami perverz élvezet abban, hogy az ember gátlástalanul képes beszélni a legbensőbb dolgairól egy egész kávéház füle hallatára - hiszen itt úgysem tud senki magyarul. (Azért persze sosem lehet tudni, a magyarok mindenhol ott vannak...)
Fotó: krumplib
Az áfonyás csokitortának mindenképpen várnia kell addig, amíg a tejeskávé nyújtotta spirituális és kulináris élvezetspirál be nem indul. Közben a barnacukor szemcséi helyes kis sziklatömbökké állnak össze a hab felszínén. Szinte hallani lehet, ahogyan a cukor-kráterek halk robajlással omlanak bele a forró holdkőzet drapp kérgébe. A tejeskávé által gyakorolt meditációhoz a legjobb az, hogyha spirál alakban szórjuk a cukrot a kávé felszínére. Személy szerint a kávéhab mintájával ellentétes irányban szoktam ezt végezni, hogy jin-jangként egészítsék ki egymást. Persze más minták is legalább ennyire jogosultak lehetnek, egyéni ízlés szerint, a lényeg az, hogy eközben zárjuk ki a környezet összes negatív hatását és koncentráljuk az összhatásra. Eközben halk, nyammogó, vagy cuppogó hang hallatása, esetleg a nyelvünk hegyének enyhe kinyújtása szintén megengedett.
Amikor az utolsó kráter is beomlott és a felszín alatt megindul a cukor ozmózisos mozgása, semmiképpen sem nyúljunk azonnal a kanálhoz! Várjuk még egy kicsit és meditáljunk. Élvezni kell a látványt, fel kell készüli az ízekre. (A tortának még mindig várnia kell.) Például az sem mindegy, hogy milyen kávéból kértük a tejeskávét? Új-zélandi pörkölésű, vagy ázsiai, robusta vagy arabica, fair trade, vagy dél-amerikai - nincs egyedül üdvözítő út. (Aki erre vágyik, az menjen a Starbucks-ba.) Mindenkinek magának kell megtalálnia a lekiállapotához és a hely hangulatához legjobban illő kombinációt. Azért túl sokáig ne várjunk a kóstolással, mert esetleg a kávé közben kihűl, vagy túljut aromájának a csúcsán.
Fotó: krumplib
Amikor ízlelőbimbóinkat kellően elkábítottuk és a koffein is megtette áldásos hatását, toljuk egy kissé félre a kávésbögrét és vegyük szemügyre végre az áfonyás csokitortát. Figyeljünk fel arra, hogyan verődik vissza a fény a tetején lévő csokoládé-tükörből, az oldalán lévő vágásnyomból próbáljuk megállapítani, hogy hideg, vagy meleg késsel vágták-e fel? Egyáltalán, vegyük észre a torta alakjának tökéletességét, de ne feledjük el, hogy emberi kezek hozták létre, ezért létezése egyszerre mennyei és múlandó. Ne feledjük, hamarosan két ízt fogunk egyszerre érezni: a kissé savanykás áfonyáét és a keserű, de mégis édes csokoládéét! Ha ezekre mind felkészültünk, akkor jöhet az akció!
Fotó: krumplib
Egy határozott, közepesen durva mozdulattal vágjunk le villánkkal egy nagyobb falatot és tegyük a szánkba! Próbáljuk meg szétválasztani a két egymásba simuló íz-spirált. Nem fog menni! Tegyünk egy második falatot a szánkba, most már lassan, megfontoltan. Próbájuk meg újra. Addig ismételjük, amíg... a szelet tart. Nem kell az első falat után lopva körülnézni, hogy észrevette-e valaki, milyen durván vetettük rá magunkat szegény kis tortára, a többiek vagy éppen skype-olnak, vagy éppen ők is túl vannak az első pár falaton, vagy megértően mosolyognak vissza, mint akik már átestek a megvilágosodáson!
A Holdraszállást meg nézze meg itt, aki még ezek után is kíváncsi rá!
07/20090
Paszulycurry és a nagy dolgok
A Paszulyon ugyan nem látszik, de: főzök is, eszem is. Sőt, néha fotózok is. Csak az írás marad el. Tény, mostanában lefoglalt a készülődés, a maradék szabadidőmben jegyet vásároltam, bőröndöt szereztem, meg egy-két apróságot. Nem könnyű átprogramozni az agyamat a télre. Jó, nem a mínuszos-havasra, de mégiscsak hidegbe megyek. Ahová kell a melegebb ruha, dzseki. A mostani kánikulában itthonról elég elképzelhetetlen, hogy majd szükségem lesz meleg pulóverre. (Azon mulattunk, hogy amikor a nyarat terveztük, arra gondoltunk, olyan helyre kellene menni, ahol nincs ennyire kánikula. Hát megkaptuk.)
Az elmúlt hetekben kiderült, ha Bécsből repül az ember, akkor a leggazdaságosabb, ha az Eurolines buszával utazik a reptérig. Naponta több járat van, igazán kedvező árért. Interneten meg lehet vásárolni a jegyet, bár el kell menni érte a Népligetbe.
Az is foglalkoztat, hogy Dubaiban elmenjek-e egyedül várost nézni, éjszaka. Mellette szól, hogy ha már ott vagyok, és van annyi időm, kár lenne kihagyni. Ugyanakkor 18 órás repülőút előtt leszek, nem árt, ha kialszom magam egy ágyon:) JéTé azt mondta, gyalogosan vágjak neki, úgy sokkal érdekesebb. A főnököm óvatosabb volt, végül abban maradtunk, hogy ne alig-pántos ruhában induljak el. Amúgy teljesen fölöslegesen agyalok, ez úgyis a helyszínen dől majd el.
Böszörményben belépett a bőség energiája. A kert meghálálta a több éves erőfeszítésünket, minden terem ezerrel. Tök, paszuly, paprika rengeteg, érik a paradicsom, nő a cékla. Van koriander, turbolya, zsálya, zöldpetrezselyem. A borsót már leszedtük, a barack üvegekből les, az alma nagyon finom. Lesz bőven csicsóka és krumpli is. Na meg kukorica. És a kert még mindig nincs teljesen felásva… A szomszédok gondolataiba, azt hiszem, most jobb nem belelátni:)
Böszörményben minden hétvégén valaki más főz, így nem fárasztó annyi embert ellátni, elég nagy a forgalom arra. Én természetesen a paszulyt választottam alapanyagul. És miután Gourmandulát olvasgatva curry-lázban égtem, adta magát, hogy azt készítek belőle. Óóó, nagyon finom lett, egy ideig legszívesebben minden zöldségből azt készítettem volna.
Ezt a receptet vettem alapul, a fűszerezésnél kóstolgattam, és egyszer csak jó lett. (A képen látszó adagot nem egy kiló babból készítettem.)
Hozzávalók:
1 kg zöldpaszuly
2 nagyobb hagyma
4 gerezd fokhagyma
4 paradicsom
fél deci olaj
egy teáskanál csilipor – ez volt
egy evőkanál mustármag – fehéret találtam
őrölt római kömény
korianderpor
kurkuma
só
egy csokor korianderzöld
A babot megpucolom, és enyhén sós vízben megfőzöm, én kicsit keményebbre szoktam hagyni, hogy érezzem a fogaim között, amikor elharapom. ( Nagymamától azt tanultam, hogy mindig lobogó vízbe kell dobni, különben soha nem fő meg.) A felforrósított olajban megpirítom a mustármagot, majd rádobom az apróra vágott hagymát és fokhagymát, és megdinsztelem. Beleteszem a lehéjazott, apróra vágott paradicsomot, és néhány percig főzöm. Belekeverem a leszűrt babot, a fűszereket, egyet rottyantok rajta és tálalom.
07/20095
A Nagypihenés és a kenguruhús
Már régóta készülök egy új rovatot indítani a Paszulyon. Ebben azokról a boltokról, helyekről írnék, ahol olyan a kiszolgálás, amilyennek lenni kell, hogy nagy kedvvel, örömmel térjek oda vissza bármikor.
Végül úgy alakult, hogy nem gasztro témában születik meg az első bejegyzés, de tegnap olyan kiszolgálásban részesültem, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül.
Utazom. Augusztusban, a világ végére. Új-Zélandba. Nem volt betervezve, pontosabban nem ennyire nagy útra gondoltunk, így elég későn kezdtünk el repülőjegyet keresni, konkrétan az utolsó pillanatban. A dolgot nehezítette, hogy az én szabadságom (nagyon) véges, abból minél kevesebb napot szerettem volna elveszíteni, tehát a dátumokkal nem lehetett játszani. A Krmpl jegyénél „csak” annyi volt a kikötés, hogy mihamarabb kellett a jegy.
Első körben interneten próbálkoztam, de nem volt jegy amikorra szerettem volna, és az árak sem voltak túl meggyőzőek. Ezt követően két utazási irodától kértünk ajánlatot, telefonon, majd ímélben.
A Nagypihenés volt a gyorsabb, gyakorlatilag fél nap alatt két-két ajánlatot küldött. Az egyik jegy egyből nyerőnek tűnt, a másiknál megint az időpont nem stimmelt. Újabb ajánlatot kértem, olyat, ahol a három hetet jobban ki tudom használni. Másnap délután jött a válasz, újabb ajánlattal, sűrű elnézések közepette, hogy későn reagáltak, de, mint írták, mindent átnéztek, és azokra a napokra olcsóbb jegyet nem találtak.
A másik utazási iroda csak ezt követően válaszolt: az egyik jegy lényegesen drágább volt (150 ezer forinttal), de a másik is többe került volna.
Az első jegyet megvásároltuk, húsz perc alatt megvolt, biztosítással együtt. Itt jött a második meglepetés: olyan balesetbiztosítást kínáltak, amely az apró betűs részek elolvasása után is verhetetlennek bizonyult: a más cégek kínálatához képest harmadába került, és a szolgáltatásokba sem lehet belekötni.
A második jegyért a héten mentem el. Bajákiné Csajághy Andrea, akivel addig beszéltem és leveleztem, éppen szabadságon volt, a testvére, Csajághy Péter fogadott. Emlékezett, hogy Krmpl már járt ott, sőt, arra is, hogy az én jegyemnek elég borsos ára van. Nem nyugodott bele, ismét végignézte az össze lehetséges útvonalat, de nem sikerült az adott napokra más jegyet szereznie. (Valami érthetetlen okból kifolyólag Ázsia augusztusban felkerekedik, és az új-zélandi télbe utazik.) Ekkor megmozgatott minden követ, hogy valami plusz szolgáltatást kapjak ezért a pénzért. Végül szerzett egy ingyen szállást Dubaiban, lefoglaltuk a lehető legjobb helyeket a repülőn, megbeszéltük, hogy mit érdemes ennem az utazás során. A végeredmény: az Emirates törzsutasa lettem, kaptam egy kis ajándékot, könnyesre nevettem magam néhány történetükön, és nagy jóérzéssel a lelkemben távoztam.
Kicsit sajnálom, hogy a Nagypihenéshez és a Csajághy testvérekhez nem lehet beugrani mondjuk egy liter tejért is. Viszont megnyugtató, hogy van egy olyan utazási iroda, ahol az én szempontjaim a fontosak, ahol értik és szeretik azt, amit csinálnak. Ahol kedvesek, profik, korrektek. Ahol az ember rácsodálkozik, hogy így is lehet.
Arról nem is beszélve: hurrá, van repülőjegyem! Ezennel a Kiwi hadművelet ötödik szakasza elkezdődött:)
PS: Közben tudatosodott bennem, hogy ott bizony kenguruhúst is lehet enni. Azóta gondolkodom, hogy vajon lesz-e lelkierőm megkóstolni, akarom-e igazán. A vélemények nagyon megoszlanak: BÉ pl. azt mondja, miért ne, hiszen az csak olyan, mint egy nagy nyúl. Mások azzal akartak lebeszélni, hogy inkább ne próbáljam meg, nehogy elkezdjek ugrálni tőle. Ez annyira nem riasztó. De mi van, ha bokszolni fogok???
A Nagypihenésről ittis lehet olvasni.
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
