20
07/2010
1

Hogyan váljunk királynővé akkor is, ha minden tervünk füstbe ment?



A menyasszony és az ő ruhája - fotó: Zolnai Zsófia

Amikor megérkezett az esküvői piknikre szóló meghívó, az "ajándék nem kell, de hozzatok valami finomat!" felszólítással, nem csak jó ötletnek tűnt, de határozottan jópofának is a sok golyóbis legyártása. Meg is tudtam indokolni őket: azok olyan kis kerek egészek, remekül jelképezik azt a boldogságos életet, amit az ifjú párnak kívánunk. Édes és sós golyókat is terveztem, nagyjából azonnal tudtam a menüt. Csokisak kizárva, mert hiába jött az már egyszer be, mégiscsak nyár lesz, és elolvadhatnak.

Persze idén májusban, amikor gyakorlatilag vég nélkül esett, a fene se gondolta, hogy a nyár eddigi legforróbb, majdhogynem elviselhetetlen hetén lesz az esküvő...

Ahogy közeledett az időpont, magamban véglegesítettem a menüt, vegasztromániával megkonzultáltam, hogy a diósült masszájából lehet golyókat formálni. Kiderült, hogy a menyasszonynak nyáron nem tesz jót a tehéntej, ezért kitaláltam egy tejmentes desszertet is, elhatároztam, hogy elkészítem a céklalekvárt, és megpróbálkozom a sült paprika esszenciával is. Szerintem remekül hangzik mindegyik.

Annyira elszánt voltam, hogy még a hét elején sem gondoltam át, amikor már megtapasztaltuk az idei kánikulát, és lehetett tudni, hogy ez szombatra csak fokozódik. Az ötven fokban fogok sütni valóságára csütörtökön döbbentem rá. Ekkor bekúszott a fejembe a nem vagyok normális gondolata, vizitát hoztam fel magamban példának, aki egy tál vegeterian fried rice-t vállalt be, nem három napnyi sütögetést. Ezt azzal hárítottam el, hogy gasztrobloggerként ki kell tennem magamért, ami természetesen hülyeség, de valamivel meg kellett magyaráznom a józanabbik felemnek, hogy akkor mégis miért kapcsolom be a sütőt.

Az édességeket előre megsütöttem, a céklalekvár is elkészült, a sós golyókhoz összekészítettem amit lehetett, szombatra hagyva a sütést.


Esküvői piknik - fotó: Zolnai Zsófia

A falafel golyókkal kezdtem, amiről tudtam, hogy tojás nélkül képesek szétesni sütést közben, de az igaziba nem tesznek tojást. De annyira jó kis massza volt, öröm volt formálni a golyóbisokat, egyáltalán nem tartottam attól, hogy bármi is elromolhat. Olajat felforrósítottam, golyókat beletettem, gyönyörűen sültek. Amikor eljött az idő, hogy megfordítsam őket, alányúltam a lapáttal - és hát bizony, nem volt aljuk. Tényleg képesek elolvadni, ezt immár tapasztalatból mondhatom. Pillanatok alatt megszületett a B terv, a masszához kevertem egy tojást, belesimítottam egy kerek tálba, ment a sütőbe.

Következett a mandulasült. Elképesztő jó illatú volt már nyersen is. Megformáltam a kis golyókat, beletettem tepsibe, megkentem olajjal, ment a sütőbe. Körülbelül tíz perc múlva néztem rá először. A darált mandula közül szépen kiolvadt a sajt, helyes kis talpacskákat kölcsönözve a meglehetősen ellapult golyóknak. Gondolkodás nélkül vettem ki a tepsit, és lapátoltam át a deformálódott golyókat kerek tálba. Közben megszületett a lelkemnyugtató szöveg: egyrészt végül is mindenből megcsináltam a golyókat, másrészt a lepények is kerekek...

A padlizsángolyókban nem csalódtam: pont úgy viselkedtek, ahogy eddig mindig. Az, hogy az első adag egyik fele kicsit odakapott, szerintem senkinek nem tűnt fel:)

Ezek után már csak fel kellett cipelni a Gellért-hegyre az ennivalókat, ötven fokban. A cél előtt kb. ötven méterrel mondtam azt, hogy elég, szerencsére megláttuk, hogy már tényleg nincsenek messze. A helyszínen, a kipakolást követő fél órában szinte minden álcázott golyó elfogyott. Kialakult egy kisebb rajongói tábor is, de aztán inkább elmenekültem az asztalok környékéről. Nem bírom én az ilyen gyűrődést...

A menü:
- illatos mandulasült
- falafel
- korianderes padlizsángolyók
- sült paprika esszecia
- fűszeres céklalekvár
- za'atar-os tejföl
- illatos, arab golyóbisok
- Bumblebees

Receptek következnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr605593729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2010.08.04. 14:23:16

Az esküvő az LMV.hu-N:
http://lmv.hu/node/5672
süti beállítások módosítása