02
11/2009
0

VKF!XXIX - Csokis körtés gombóctorta




Szeretem, amikor – látszólag – teljesen függetlenül történő, különböző dolgok egyszer csak összeállnak egy folyamattá, és kiderül, hogy minden mindennel összefügg. Szeretem ezeket a felismeréseket, és csak mosolygok magamban, hogy milyen kerek is - azaz gombócszerű - ez a világ.

Kaptam Karin barátnőmtől körülbelül harminc kiló körtét. Szorgalmasan eszegettem, de ekkora mennyiséget időben elfogyasztani lehetetlenség. Elkezdődött tehát a NAGY körtementési projekt. Adtam ajándékba, készítettem csatnit, süteményt.

Megláttam Gabriellánál ezt, és hirtelen felbuzdulva elkészítettem a körtés változatot, kis módosítással. Lett egy nem túl édes, viszonylag híg krémem, amit betettem a hűtőbe azzal, hogy úgyis kiderül, miben hasznosíthatom a legjobban.

Közeledett Eichinger születésnapja, arra tortát terveztem. Azt tudtam, hogy csokoládés lesz, hiszen minden torta finom, de a csokis az igazi. Majd amikor kiderült, hogy hol lesz, átvillant az agyamon, hogy valami alternatív formát kellene kitalálnom, mert hagyományos módon körülményes a szállítás, kérdéses, hogy milyen kés lesz a helyszínen, lesz-e tányér…

És kitaláltam, hogy akkor gombócokat gyártok. Majd beugrott, hogy a körtekrém pont passzol az alaphoz. (Mióta kiderült, hogy a Sacher tortának is vannak változatai, bátran kísérletezek. A körte és csoki amúgy is szerencsés párost alkot.)

A gombóctortának hatalmas sikere volt, mondjuk olyan helyre tortát vinni, ahol sokan vannak, és nem lehet enni, mindenképpen hálás dolog.

Majd pénteken nézegetve a gasztroblogokat, tudatosult bennem, hogy most van az aktuális VKF! forduló, amelynek témájául Max a gombócot jelölte meg:)



Hozzávalók:
A körtekrémhez:
egy kiló körte – kimagozva, kockára vágva – én nem hámoztam meg
2,5 dkg vaj
5 dkg vaj
negyed kiskanál fahéj
négy darab csillagánizs
fél deci víz

Minden összetevőt beletettem egy lábosba, és addig főztem, míg a körte megpuhult. (A körte sok levet eresztett, ennyi víz bőven elég volt.) Ezután botmixerrel pürésítettem, majd üvegbe töltöttem.

A Sacher torta recept itt.

A csokimázhoz:
25 dkg 70 százalékos csokoládé
két evőkanál nádcukor
5 dkg vaj

Az alaphoz elkészítettem a Sacher tortát majdnem keserű változatát (5 dkg cukrot tettem bele), amikor megsült, alaposan összetörtem. Belekevertem a körtekrémet, és betettem a hűtőbe.

Másnap gombócokat formáltam a krémes alapból, és egy sütőpapírral leterített tálcára helyeztem őket. Vízfürdőben felolvasztottam a csokoládét, belekevertem a vajat. Mivel a massza elég puha volt, nem működött a fogpiszkálóra tűzöm, és csokiba mártom változat. Ezért kiskanál segítségével bekentem a gombócok tetejét, majd betettem a hűtőbe. Amikor a csokoládé megszilárdult, megfordítottam a gombócokat, és bekentem a másik felüket is. Kicsit pepecselős megoldás, de megéri!

Címkék: torta

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr315593771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása