01
07/2008
Ez már kicsit merészebb ebédnek tűnt, mint a paszuly, ugyanis a sütőt is be kellett kapcsolnom. Korán reggel készítettem, és azzal áltattam magam, hogy ettől még nem lesz nagyon meleg. A reggeli kánikula persze már történelem, hiszen az időjósok ígérete ellenére szerencsére…
25
06/2008
Ezen a héten déltől dolgozom, így délelőttönként volt időm ebédet készíteni. A hűtőben bőven találtam alapanyagot, olyan ugyanis nincs, hogy szombaton ne vásároljam túl magam. Mert ha valami szép, annak nem tudok ellenállni. Azonnal látom elkészült állapotában, és teljesen…
24
06/2008
Úgy is szoktam főzni, hogy látok/hallok valamit, ami megtetszik, és akkor nekem azt feltétlenül el kell készítenem.Így jártam ezzel a borsós tésztával. Semmi másra nem emlékeztem, csak arra, ahogy Györgyi barátosném mondja, hogy olyan tésztát szokott főzni, amibe bele tudnak…
19
06/2008
Elég ritkán készítek majonézes dolgokat, olyankor a majonézt mindig magam keverem ki. Sokszor kézzel, ha sietek, mixerrel, a végén mindig hígítom tejföllel, vagy joghurttal. Így meg tudom enni, különben számomra túl tömény.A majonézes cukkinire úgy emlékszik a család, én…
17
06/2008
Könnyű, gyors vacsora, kicsit görög beütéssel. Kenyér nélkül fogyókúrásoknak, kenyérrel egy férfiembernek is elég, ha elhitetjük vele, hogy hús nélkül is jól lehet lakni:)Hozzávalók – két személyrekét, ujjnyi vastag szelet fetakét paradicsomnéhány friss bazsalikomlevél…