05/20080
Fűszeres húsgombóc karfiolágyon

Hosszasan gondolkodtam, mi lehetne a neve, kitaláltam, majd Fűszeres lelőtte:)
A paprikás karfiol régi kedvencem, de azok közé az ételek közé tartozik, amelyek vonzzák a kérdést: finom, finom, de hol van belőle a hús? Krmpl legalábbis mindig megkérdi. Amúgy meg ki kellett próbálnom már azt a fűszerkeveréket, amit Jeruzsálemben vásároltam, és annyit lehet róla tudni, hogy húshoz használják. (Koriander, fahéj, római kömény biztosan van benne, amúgy remekül helyettesíthető az itthoni török/arab boltokban kapható keverékkel. Legútobb az Erzsébet körúton vásároltam olyat, amiben hét fűszer van. Neve nincs, én húshoz kértem valamit, ezt ajánlották.)
Így aztán a karfiolba sem került paprika, ezt is keletiesítettem, az összhatás elégedettséget váltott ki:)
Hozzávalók:
fél kiló marhahús ledarálva
másfél maréknyi rizs
egy tojás
valamilyen keleti, húshoz való fűszerkeverék
kb. 70 deka karfiol
egy répa
másfél-másfél kiskanál őrölt római kömény, fahéj, gyömbér és kurkuma
kevés chili
egy nagy fej hagyma
egy lapos evőkanál liszt
tejföl
egy csokor petrezselyemzöld
olaj
só
A húst összedolgoztam a rizzsel, a fűszerkeverékkel, a tojással, sóztam és gombócokat formáltam belőle. A hagymát felvágtam, a répát szeleteltem, kis olajon megdinszteltem, a húsgombócokat minden oldalukon fehéredésig sütöttem, sóztam, beletettem a fűszereket, felöntöttem vízzel, és tíz percig főztem. Közben rózsáira szedtem a karfiolt, majd rátettem a húsra, és fedő alatt további negyed óráig rotyogtattam. A lisztet jól elkevertem a tejföllel, majd kevés főzőlével, és állandó keverés közben beleöntöttem a fazékba. Két percig főztem még, majd meghintettem az apróra vágott petrezselyemmel. És magunk köré képzeltem egy éttermet Jeruzsálem óvárosából:)
05/20080
Májjal töltött padlizsán

Lassan tíz éve, részt vettem egy újság születésénél. A társaság fiatal volt, tele lendülettel, fárasztó, de izgalmas időszak volt mindannyiunk számára. Ekkor ismertem meg Kiskasza László vegyészmérnököt, aki szakács lett az egyik rovatunkban.
Kiskasza László heti rendszerességgel küldött 3-4 receptet, tematikusan összegyűjtve, valamilyen aktuális téma köré csoportosítva. A receptek kizárólag kézzel írva, postán vagy faxon érkeztek, nagyon részletesen, mérnöki pontossággal elmagyarázva minden lépést, gasztro- és kultúrtörténeti érdekességekkel megtűzdelve. Élvezetes olvasmányok voltak, csak általában hosszabbak, mint amennyi helyünk volt. Hetente küzdöttünk egymással, hiszen ő ragaszkodott minden betűjéhez, és látszólag nem érdekelte, hogy kétszer annyi anyagot küldött, mint amennyi hely van. Ma is hallom a hangját, amint szinte sírva érvel a szöveg egésze mellett, úhy tett, mintha a gyerekétől akartam volna elszakítani.
Mivel azt a mennyiségű betűt oldani kellett valamivel, felmerült, hogy meg kellene főzetni valakivel, hogy le is lehessen fotózni, hiszen így sokkal csábítóbban hat az újság oldalain. Nem találtunk önkéntes „főzőt”, így anyukámat győztük meg, vállalja el, a fotós pedig hetente elment a szüleimhez, lefotózta a kész ételt, és megebédelt. Ha valamelyik kollegám nagyon éhes volt, a fotóssal tartott:)
Szóval Kiskasza László receptjeinek egy részét azonnal kipróbáltunk, sok mindent azóta is rendszeresen elkészítünk. Ilyen ez a töltött padlizsán is, amit már csak emlékezetből készítek, az is lehet, nem pontosan követve az eredeti receptet.
Hozzávalók – két személyre:
két padlizsán
20 dkg csirkemáj
egy nagy fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
sajt
olívaolaj
majoranna
só
A padlizsánokat hosszában kettévágtam, a húsát középen éles késsel bekockáztam, ügyelve, hogy a széleit ne sértsem meg, besóztam, egy órát állni hagytam. Felforrósítottam egy serpenyőben az olajat, leitattam a padlizsánokról a sós levet, és húsával lefele pár percig sütöttem őket. Kiskanállal kikapartam a húsát úgy, hogy körülbelül egy centi maradjon körben, a „csónakban”. A hagymát felkockáztam, rátettem az olajra, beletettem az apróra vágott fokhagymát, üvegesre dinszteltem. Rákerült a kis kockákra vágott máj is, tovább pirítottam, majd amikor a máj majdnem kész volt, beletettem a padlizsán húsát is. Amikor megpuhult, bőven megszórtam majorannával, sóztam. Ezután bekanalaztam a padlizsán-csónakokba, megszórtam apróra vágott sajttal (most chilis füstölt kecskesajttal), előremelegített sütőben, 180 fokon fél óra alatt megsütöttem.
05/20080
Paszulyfőzelék füstölt kolbásszal

Közvéleményt kutattam, és nem jutottam semmire. Ennek a paszulyfőzeléknek van egy román neve, amit nem tudunk lefordítani. Több helyen törtpaszulyként szerepel, de az nekem egészen mást jelent. Máshol raguként tüntették fel, az sem pontos. Vannak lefordíthatatlan szavak. Ha valaki mégis tudja, mi a pontos magyar megfelelője, ossza meg velem! Köszönöm.
Apukám egy dolgot emleget a mai napig a katonaságból: a iahnie de fasole-t. Mert annyira finomat azóta sem evett. Egyik titka az lehetett, hogy sok embernek főzték, és az általában jót tesz az ételnek, másként érnek össze az ízek. A másikat nem tudom, de akárhogyan is próbálta anyukám elkészíteni, ez olyan marad Édesapának, ami másnál mindig finomabb. Az Édesanyáé legfeljebb már egészen jó lehet:) Nekem mázlim van, nem kell megküzdenem hasonló emlékekkel, Krmpl többször hangsúlyozta, hogy nagyon finom.
Ha a paszulyt előre beáztatja az ember, hamar elkészül, remek egytálétel. (Nagymama nagyon tudott bosszankodni, ha régi paszullyal csapták be. Szerintem piacon soha nem vásárolt szárazbabot, de barátnőivel állandó cserekereskedelmet folytatott, így néha ellenőrizetlen forrásból került a házhoz. Természetesen, mielőtt átvette, megeskette azt, aki hozta, hogy legfeljebb egy éves, de aztán néha kiderült, hogy bizony, régebbit adtak neki. A száraz paszuly frissessége:) annyira központi téma volt, hogy kiskoromban nem is értettem, mire ez a nagy felhajtás, hisz ha valami száraz, akkor teljesen mindegy, mióta az. Ma már persze tudom, ezek nem ilyen egyszerű dolgok.
Hozzávalók:
három maréknyi paszuly – ez most mexikói fekete babból készült
egy nagy fej hagyma
fokhagyma
egy kis konzerv paradicsom
egy szál füstölt kolbász
babérlevél
csombor
só
A kolbász felét karikákra vágtam, és egy lábosban megpirítottam. Kivettem, a kiolvadt zsírra tettem a hagymás, és üvegesre dinszteltem. Beletettem a fokhagymát, paradicsomot, a fűszereket, majd a babot, és a maradék kolbászt. Lassú tűzön főztem (ez nem tavalyi paszuly volt!), amikor puhára főtt a bab, a pirított kolbászkarikákat is belekavartam.
05/20080
Rakott tészta
Gyorsan elkészül, amolyan igazi „bármit bele” második fogás, vacsora, szinte bármilyen tésztából készülhet. Ha marad belőle, mi másnap, hidegen is szeretjük. Maradékok felhasználására is remek fogás, vagy arra az esetre, ha gyorsan kell összedobnunk valamit. Ráadásul mutatós is.
A mostaniba medvehagyma meg olajos, aszalt paradicsom került.
Hozzávalók:
személyenként egy maroknyi tészta
medvehagyma
olajos aszalt paradicsom
három tojás
4 kanál tejföl
10 deka sajt
olívaolaj
só
A tésztát megfőztem, lecsöpögtettem. Közben a medvehagymát apróra vágtam, kevés forró olajba beleforgattam, egy-két percig pároltam. A paradicsomot szintén felaprítottam, majd a medvehagymával együtt összekevertem a főtt tésztával, sóztam, és beletettem egy kis olajjal kikent tepsibe. A tojásokat villával felvertem, belekevertem a tejfölt, megsóztam és ráöntöttem a tésztára. Tetejére sajtot reszeltem, és 180 fokra melegített sütőben fél órát sütöttem.
05/20080
Karamellizált tücsök

Szoktassuk magunkat a gondolathoz, hogy rovarokat eszünk majd a jövőben, akkora lesz az élelmiszerhiány. Itt Európában is. És ez nem holmi megalapozatlan jósolgatás, hanem cseh tudósok komoly munkáján alapuló ténymegállapítás.
Egyik csehországi egyetemen a rovarokat mint táplálékot már tanítják, elemzik a tápértéket meg az ízüket.
Borkovcová cseh zoológus családja havonta többször is fogyaszt ízeltlábúakat, kedvencük a karamellizált tücsök. A szakember azt mondja, a rovaroknak más az ízük, mint amihez hozzászoktunk. Csehországban múltja van a rovarevésnek, egy 1920-ban kiadott csehországi szakácskönyvben is szerepel egy cserebogárleves-recept, de a brnói Noé bárkája étterem menüjén ma is megtaláljuk a cserebogarat, a szöcskét és házi lisztbogarat. De ehető a sáska, a méhlárva és a hangya is. Az őskorban és a törzsi kultúrákban mindennapos volt a rovarevés, sőt Mexikóban és Délkelet-Ázsiában ma is dívik.
Borkovcová kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a rovarok jó aminósav-, ásvány- és zsírforrások, így kedvező hatással vannak a szervezetre, kitinjük pedig kiváló rostpótló.
A bogarakat ugyanakkor nem gyűjthetjük kedvünk szerint, mivel sokféle fajuk védett vagy mérgező. A táplálkozásra alkalmas rovarokat megfelelő egészségügyi előírások mellett zárt térben nevelik.
Hát eddig a hír. Mindenki gondolkodhat, hogyan készíti majd el a kabócát, a verőköltő bodobácsot, a cifra fényiloncát, milyen íze lesz az extrudált kitinpáncélnak vagy az apáca-púposszövő-tepertőnek. És akkor a déli kurta-tevenyakúról, a díszes nünükéről meg az ezerjófűbagolyról nem is beszéltünk. Már ha ezeknek van egy icipicit is értékelhető tápértékük:)
Merthogy egyszer régen láttam a tévében egy franciát, aki összehordott tücsköt-bogarat, szó szerint, és megette őket. Ott helyben is elfogyasztott egy hatalmas sáskát. Tőle tudom, hogy a katicabogár tápértéke egyenlő a nullával, a tücsökben viszont nagyon hasznos tápanyagok rejlenek:)
