07/20080
Kecskesajtos, zöldpaszuly-krokett
A név most engem is kötelez, hiszen most van itt a friss zöldpaszuly ideje. A piacon nagy halmokban állt szombaton is, ráadásul találtam zöld zöldbabot (aha, ez így jól hangzik). Azonnal vásároltam belőle, azt ugyanis már korábban kitaláltam, hogy a muzsdéj mellé paszulyt (is) gőzölök.
Igen ám, de mire hazaértem, már nem éreztem elég kihívó feladatnak a gőzölt babot, elkezdtem hát gondolkodni, mi legyen vele. Olyasmit kellett kitalálnom, amihez a fokhagymás lé, a muzsdéj is passzol, na meg ott volt a hal. Vagyis a köret hiányzott.
Ekkor jött az ötlet, legyen krokett, amit szerintem mindezidáig egyszer sütöttem - krumpliból. Mióta azonban felfedeztem, hogy mindazt, amit bő olajban szokás kisütni, az sütőben, minimális zsíradékkal is elkészíthető, jobb szívvel készítek fasírtot, vagy különböző rántott dolgokat.
A krokettbe sajtot is tettem. Kinyítottam a sajtos dobozt, kecskesajtot kiemeltem, beledobtam az összeturmixolt paszulyba, majd eszembe jutott, hogy az a darab bizony zellerrel van ízesítve. Pillanatokon belül eldöntöttem, hogy biztosan nem vesznek össze az ízek, és valóban. Remekül kiegészítették egymást!
Muzsdéjjal locsolgatva fogyasztottuk.
Hozzávalók:
30 dkg zöldpaszuly
10 dkg sajt (most zelleres kecskesajt került bele)
1 tojás
4 púpozott ek liszt (teljes kiőrlésű)
só
zsemlemorzsa
kevés olívaolaj
A paszulyt lobogó, enyhén sós vízbe tettem, és puhára főztem. Leszűrtem, és össze turmixoltam. Hozzákevertem a tojást, az összetört kecskesajtot és a lisztet. Elég lágy massza lett, de nem akartam tovább lisztezni. Kanál segítségével formáztam, és óvatosan zsemlemorzsába forgattam.
Egy tűzálló tálat kikentem olajjal, beletettem a kroketteket, és 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Sülés közben egyszer megforgattam őket. Muzsdéjjal tálaltam.
07/20083
Sült cukkini pestoval: könnyű, nyári, 2.
Ez már kicsit merészebb ebédnek tűnt, mint a paszuly, ugyanis a sütőt is be kellett kapcsolnom. Korán reggel készítettem, és azzal áltattam magam, hogy ettől még nem lesz nagyon meleg.
A reggeli kánikula persze már történelem, hiszen az időjósok ígérete ellenére szerencsére mostanában reggelente van egy kis levegő:) A pestos cukkini viszont ilyenkor is finom!
Hozzávalók:
két cukkini
egy csokor bazsalikom
egy marék fenyőmag
két gerezd fokhagyma
kevés olívaolaj
10 dkg sajt
két paradicsom
só
A cukkinit csíkokra vágtam, besóztam. Közben a bazsalikomot, a fenyőmagot és a fokhagymát kis olívaolajjal turmixoltam, sóztam. Negyed óra múlva a cukkinit levét kicsavartam, összekevertem a pestoval, és tűzálló tálba tettem. A paradicsomot felvágtam, kidíszítettem a cukkinit, a sajtot kockákra vágtam, és a paradicsomok között elszórtam. Előmelegített sütőben, 180 fokon addig sütöttem, míg a sajt pirulni kezdett.
06/20083
Baszturma, szudzsuk és a génemlékezés
Anyai ágon örmény ősünk van. Az ŐS az 1600-as évek elején telepedett le Székelyföldön, Gyergyószárhegyen, és alapított családot, amelynek aztán egyik leszármazottja lennék magam is. Ez a tény mint érdekesség volt jelen a családi tudatban, túl régen volt már, semmi emlék nem maradt fel a családfát leszámítva. Nem jelentett nekünk már mélyebb dolgot. Nagymama volt a kivétel, ő mindig emlékeztetett rá. Mintha neki az lett volna a feladata, hogy semmiképpen ne feledkezzünk meg, honnan is származunk.
PT erről mit sem tudott, amikor megérkezett az ajándékaival. A már bemutatott kincsek mellé kaptam egy követ is – ezt mindenkitől szoktam kérni, aki messzire utazik. Nos, megérkezett a kő Örményországból, amit megfogtam, és egészen különös érzés fogott el: mintha az ősök üzentek volna. Erről persze nagyon nehéz beszélni, hosszabb időnek kell eltelnie, míg megismerjük egymást a kővel, és meg tudom fejteni a titkát. Akkor annyit mondtam PT-nek, hogy nagyon jó energiája van a kőnek, ő ezen mosolygott. Elnézte nekem, mert barátok vagyunk, és inkább nem fűzött hozzá semmit.
Viszont a kő érdekesen hozta be (vissza?) az életembe az örményeket. Azóta úton-útfélen beléjük botlok, több irányból. Kali barátnőmmel is – ő örményszakértő – sok-sok év után most beszélgettünk először arról, hogy közös őseink is vannak. Kali azóta nagyon lelkesen mesél, ír és tudósít mindenféle örmény dologról. Tőle kaptam az alábbi kiegészítő levelet, amit azután írt, hogy elolvasta a fentebb említett, múltkori bejegyzésem.
„Na, jegyzeteljél egy kicsit akkor: a zsíros kolbász kinézetű édesség a szudzsuk (Grúziában is van ilyen, de ott cshurcskhélának hívják) - felfűzik madzagra a diót vagy mogyorót vagy mandulát, és sűrű mustba mártogatják naponta. Bemártják, felakasztják másnapig száradni, másnap megint bemártják a mustba, s felakasztják száradni - egészen addig, míg fel nem öltözködik rendesen, s jó kolbásznak nem álcázza magát. Egyébként amikor Grúziában voltam, a férfiak többsége már első este letérdelve adott át egy-egy cshurchkhélát, úgyhogy szerintem nem áll nagyon távol attól, hogy szexuálszimbólum-értéke legyen...
De a szudzsuk lehet húsból is Örményországban, ami kicsit olyan, mint a paszturma (nyugati örmény nyelvjárásbn) vagy baszturma (keleti örmény nyelvjárásban) - a románok nevezték pasztrami-nak, meg pasztrama-nak - ez a fajta szudzsuk egy kipréselt, kiszárított kolbászféle, sovány húsból, és olyan erős fűszerkabát van, hogy azzal még Szibériát is könnyedén átvészelné az ember.
A füveket én sem tudtam kinyomozni, de május 8-án a kőbányai örmény piaci árus örményeknél ettem belőlük, amikor meghívtak magukhoz egy remek saslik-vacsorára.
A pesztos babsalátád pedig igen hasonlatos egy örmény salátához, amely ugyanígy nyilván bab-alapú, de fenyőmag helyett apróra vágott dió van benne, a petrezselyemzöldet pedig koriander zölddel keverik, és a balzsamecet helyett almaecetet használnak hozzá.
Na, csak kiderül, hogy van génemlékezés...”
06/20085
A mujdei, azaz muzsdéj
Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs. Vagyis én nem ismerek olyat, amihez a vízen és són kívül egy összetevő kell, meg egy kis keverés, és már készen is van.
A román konyha egyik remeke ez a pofonegyszerű kiegészítő. Merthogy igazándiból nem is mártás, viszont lének nevezni ezt a nagyszerű találmányt mégsem lehet. Halak, húsok, levesek, szóval majdnem minden mellé kínálják, az éttermekben úgy hozzák ki, mint máshol a só-bors-paprikát, meg az ecet-olajat.
A muzsdéj nem más, mint összetört fokhagyma és só keveréke vízzel hígítva. Legalábbis ezt hittem eddig, és saját fejlesztésű receptünket készültem megosztani, amikor fellapoztam egy könyvet.
Radu Anton Roman munkája, a Román fogások, borok és szokások című könyv a szomszéd ország konyháját mutatja be régióról régióra haladva. Olvasmánynak is remek, minden receptet történetek kísérnek. Ha van, a szerző elmeséli a kapcsolódó népszokásokat, hiedelmeket. Ebből a könyvből (is) kiderül, mennyire változatos a román konyhaművészet, amiből az éttermek általában sajnos igen keveset mutatnak, kínálnak.
Szóval megnéztem, hogy Roman mit ír a muzsdéjról, és meglepődtem. Pontosan hatféle receptet közöl, és mondanom sem kell, mindegyik nagyon más. Előre szólok, egy ideig fokhagymaszagú leszek:)
A muzsdéj legszegényesebb változatában, amivel az éttermekben is találkozhatunk, nincs más, mint fokhagyma és só, vízzel felöntve.
Ezzel a lével aztán locsolgatjuk a húst, halat, krumplit, puliszkát, azaz tulajdonképpen bármit. Szárazabb ételek mellé különösen ajánlott, picit puhítja, lazítja azokat, de a pacallevesnek is elmaradhatatlan kísérője, és az egyszerű sült krumplit is nagyon feldobja.
Hozzávalók az alaphoz:
Minimum három-négy fokhagymagerezdet összetörünk, és egy kevés durvább sóval addig keverjük, amíg ragacsos krémet nem kapunk.
Egyszerű muzsdéj
Az alapot felöntjük egy kis kávésbögre vízzel, és összekeverjük.
Mogyorós muzsdéj
Roman puliszka mellé ajánlja.
Egy bögre darált mogyorót ledarálunk, és összekeverjük a zúzott fokhagymával, ha kell még sózzuk, és kevés vízzel hígítjuk. Ez sűrűbb lesz, mint a sima muzsdéj.
Paradicsomos muzsdéj
Dobrudzseában, a tengerparton a halászok - valószínű görög hatásra - már paradicsomos fokhagymakrémmé fejlesztették a muzsdéjt. Elkészítik az alapot, majd darált paradicsommal és erőspaprikával keverik össze, egy kis ecettel ízesítik, majd hozzáöntenek egy kanál forró olajat, és apróra vágott petrezselyemzölddel szórják meg.
Kapros muzsdéj
Olténiában minden rendes családban az alaphoz kevernek egy-egy kávéskanál olajat és ecetet, valamint egy evőkanál apróra vágott kaprot.
Kapros, joghurtos muzsdéj
Calafaton, a Duna mentén - szintén déli hatásra -, a zúzott, sós fokhagymához apróra vágott kaprot és joghurtot kevernek.
Szász muzsdéj
Az erdélyi szászoknak szintén saját muzsdéjuk van. Ők az alapot másfél deci tejföllel keverik el, egy-egy kávéskanál almaecettel és mézzel, majd apróra vágott, friss, vagy ecetben eltett tárkonnyal ízesítik.
Saját muzsdéj
A saját fejlesztésű recept alapján az alaphoz keverünk még egy kávéskanál mustárt, és ezt öntjük fel vízzel.
Most sima, mustáros és szász muzsdéjt készítettem. Gőzölt halat ízesítettünk vele, és bármennyire imádom a legegyszerűbb változatot, a mustáros, valamint a tárkonyos-tejfölös fogyott el hamarabb:)
06/20083
Tanulok folyamatosan
Paszulyt pucolok, nézem a bagettes videót, miközben hűl a torta:)
Van olyan, hogy pont akkor nem tudok írni, amikor nagyon szeretnék. Dehát egyrészt dolgozom, másrészt focit nézek, és éjfél után, amikor már tényleg mindent megbeszéltünk, nincs erőm fent maradni, és blogolni. A fejemben viszont nagyon sok poszt van:)
Itt van például a Goldenblog, aminek nagyon-nagyon, ugrálósan örültem magamban, de kifele nem is nagyon mutathattam pont akkor. Gourmandulával örömködtünk kicsit, na meg Krmpl-val. Ő volt az, aki felfedezte, hogy indul a Goldenblog, és közölte, hogy jelentkezzem. Mondtam neki, eszem ágába nincs, mire kerek-perec kijelentette, hogy akkor majd ő benevez engem. Neki is van szabad akarata, emlékeztettem magam, és nem szóltam semmit.
Örülök nagyon, hiszen zöldfülűként lettem nyolcadik. Úgy, hogy elkezdtem írni a Paszulyt, de ha előre tudom, hogy ez mit jelent, hagyom az egészet. Hiába olvastam másoknál, hogy felelősség, nem fogtam fel, hogy tulajdonképpen mekkora. Nem számoltam azzal, hogy a blog „enni kér”, ha néhány napig nem tudok írni, elvonási tüneteim lesznek. Ilyenkor folyamatosan fogalmazok magamban, esetleg röviden jegyzetelek.
De ez már múlt, azóta lettek visszatérő olvasóim, leveleket kapok, hozzászólnak a receptekhez. Jó érzéssel tölt el. Sőt, DGabi barátnőm kitüntetett: megkért, segítsek neki összeállítani egy születésnapi menüt. Nagyon örülök, hogy hozzám fordult. Személyesen is ismerek már egy blogger-kolleginát. Vidám, nevetős másfél órát töltöttünk együtt, és nem az utolsót.
Ízbolygó írt még a blogolásnak egy nagyon fontos részéről. Arról, hogy hobbijának igyekszik úgy hódolni, hogy az ne az amúgy sem túl sok együtt töltött időből vegyen el. Ezzel voltak gondjaim, oda kell figyelnem, hogy mikor írok, hiszen én sem szeretném, hogy a blogolás más rovására menne. Nem mindig egyszerű. Az amúgy is rohanós, zsúfolt hétköznapokra egy újabb feladatot vállaltam önként, ráadásul olyat, amit sokszor, sok mindennél szívesebben csinálnék, és ennek ellenére nem mindig jut rá idő.
Szóval tanulok folyamatosan. Időt beosztani, lemondani, mérlegelni, fotózni, receptet megosztani másokkal, sütni-főzni.
És mindenkinek nagyon köszönöm az érdeklődést!
Kövesd Krumpli képeit:
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
