29
06/2008
3

Tanulok folyamatosan



Paszulyt pucolok, nézem a bagettes videót, miközben hűl a torta:)

Van olyan, hogy pont akkor nem tudok írni, amikor nagyon szeretnék. Dehát egyrészt dolgozom, másrészt focit nézek, és éjfél után, amikor már tényleg mindent megbeszéltünk, nincs erőm fent maradni, és blogolni. A fejemben viszont nagyon sok poszt van:)

Itt van például a Goldenblog, aminek nagyon-nagyon, ugrálósan örültem magamban, de kifele nem is nagyon mutathattam pont akkor. Gourmandulával örömködtünk kicsit, na meg Krmpl-val. Ő volt az, aki felfedezte, hogy indul a Goldenblog, és közölte, hogy jelentkezzem. Mondtam neki, eszem ágába nincs, mire kerek-perec kijelentette, hogy akkor majd ő benevez engem. Neki is van szabad akarata, emlékeztettem magam, és nem szóltam semmit.

Örülök nagyon, hiszen zöldfülűként lettem nyolcadik. Úgy, hogy elkezdtem írni a Paszulyt, de ha előre tudom, hogy ez mit jelent, hagyom az egészet. Hiába olvastam másoknál, hogy felelősség, nem fogtam fel, hogy tulajdonképpen mekkora. Nem számoltam azzal, hogy a blog „enni kér”, ha néhány napig nem tudok írni, elvonási tüneteim lesznek. Ilyenkor folyamatosan fogalmazok magamban, esetleg röviden jegyzetelek.

De ez már múlt, azóta lettek visszatérő olvasóim, leveleket kapok, hozzászólnak a receptekhez. Jó érzéssel tölt el. Sőt, DGabi barátnőm kitüntetett: megkért, segítsek neki összeállítani egy születésnapi menüt. Nagyon örülök, hogy hozzám fordult. Személyesen is ismerek már egy blogger-kolleginát. Vidám, nevetős másfél órát töltöttünk együtt, és nem az utolsót.



Ízbolygó írt még a blogolásnak egy nagyon fontos részéről. Arról, hogy hobbijának igyekszik úgy hódolni, hogy az ne az amúgy sem túl sok együtt töltött időből vegyen el. Ezzel voltak gondjaim, oda kell figyelnem, hogy mikor írok, hiszen én sem szeretném, hogy a blogolás más rovására menne. Nem mindig egyszerű. Az amúgy is rohanós, zsúfolt hétköznapokra egy újabb feladatot vállaltam önként, ráadásul olyat, amit sokszor, sok mindennél szívesebben csinálnék, és ennek ellenére nem mindig jut rá idő.

Szóval tanulok folyamatosan. Időt beosztani, lemondani, mérlegelni, fotózni, receptet megosztani másokkal, sütni-főzni.

És mindenkinek nagyon köszönöm az érdeklődést!

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr645593947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gourmandula 2008.06.30. 00:16:00

hát tuti nem az utolsó... :)))
törpnek nyomtam egy puszit az orrára, jól viselkedett. :) köszönöm, nemcsak őt, a minden mást is.:)

Beatbull 2008.06.30. 10:00:00

gratu mégegyszer a helyezésedhez ;)
lényeg, hogy szórakoztasson is a blogírás, s jól érezd magad - azaz ne váljon "teherré" ;) szóval csak így tovább - szívesen visszajárunk ide! ;)

Mindennapi Manna 2008.06.30. 17:21:00

Én is köszönöm mindkettőtöknek!
Egyelőre nem válhat teherré, vagyis azt nem tudom elképzelni:)
süti beállítások módosítása