16
06/2017
0

Reggeli kásáink: gyömbéres árpa- és citromos rizskása

kicsikasak.jpg

Megértem én is a reggeli kásákra. Mondjuk már két éve, de akkor még nagyon puritán változatát fogyasztottam. Kizárólag zabból főztem, víz, kevés só, zabpehely, 1 evőkanál agavé szirup és kész.

13
06/2017
0

Narancsos energiagolyó 3+1 összetevőből

energiagolyok_600.jpg

A lazulás bajnokai vagyunk az utóbbi időben, igaz, más választásunk nem nagyon volt:) De erről majd egy másik alkalommal számolok be.

29
05/2017
0

Rizottó gombával és labodával, az elfeledett superfooddal

kicsirizotto.jpg

Az az igazság, hogy meglepődtem, amikor rákerestem angolul labodára, nem gondoltam, hogy ennyi mindent találok róla.

28
05/2017
0

Zöldborsós spárgafőzelék

zoldborsossparga.jpg

Idén nem is tettem még fel spárgareceptet, pedig ettünk rendesen, az évi adagunkat el kell fogyasztani.

22
05/2017
0

Kakukkfüves juhtúró vörösáfonyával

kicsifocsani.jpg

A román pásztoroknak* 18 szavuk van a tejfeldolgozásból eredő termékekre és melléktermékekre attól a perctől, hogy a friss tejet beoltották egészen addig, míg még nem készült el a túró. Vagyis a késztermékek nincsenek a listán, csak a különböző állapotú és zsírtartalmú tejek, tejfölök, tejhabok, savók.

süti beállítások módosítása