23
12/2017
0

Buche de Noel: gesztenyés, narancsos, csokis

20171223_163156.jpg

Ameddig a nagyanyáim éltek, szinte percre beosztott menete volt a karácsonyi készülődésnek. Soha nem ültek le megbeszélni, hogy kinek mi a feladata, szépen kialakult még az elején, és ehhez tartották magukat nagyjából húsz évig.

Apai nagyanyám a kelt tészták nagymestere volt, ő sütötte a kalácsokat, beiglikat, a szalakálést, esetleg egy Sárikát.

Anyai nagyanyám diós linzert készített, az ő vezényletével készült a töltöttkáposzta, amely viszont a másik nagyanyámék saját savanyítása volt. És az anyai nagyanyám volt az, aki ilyenkor előszedte a titkos tartalékait, mint például a gesztenyét, és abból készített tallért.

Állítólag Nagybánya környékén is sok a szelídgesztenye, de ő Szászvárosban szedte, az ottani ferences kolostor kertjéből, ahova szinte haza jártunk akkoriban, lévén, hogy nagymama bátyja volt ott a pap. Abban az időben a mi Sanyi bátyánknak, mások Páter Albinjának egyedül kellett volna gondoskodnia a hatalmas kertről, templomról, kolostorról, kevesen voltak ferencesek, és nem volt utánpótlás. Nagymamáék voltak a fő segítsége. Nagytata végezte a munka nehezét, például kicserélte a templomban a nagyon korhadt gerendákat, nagymama meg leszedte a kertből a gyümölcsöket, befőzött. Mi meg segítettünk: édesapa, az öcsém a gerendák cseréjében, én hol a szedésben, eltevésben, hol az ablakfestésben.

A gesztenyéből, ha jó termés volt, bőven hoztak haza is. Ezt aztán nagymama megfőzte, megpucolta, pürét készített, és megtöltötte a tallérokat. Miután ő elment, hosszú évekig tallért sem ettünk, még hosszabb ideig karácsonykor senki nem készített gesztenyés desszertet.

Idén - miután ismét semmi nem úgy lett, ahogy terveztük - csak az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen desszerteket készítünk. Azt, hogy ebből a gesztenyés tekercsből fatörzs torta lesz, végképp ma dőlt el.

Receptért tovább a delejes derelyére.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr2313520665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása