26
01/2012
2

Torta al limone Meyer citromból

Fotó: Krumpli Béla

A Komjádi piacon még mindig van Meyer citrom. Szombatonként ez az első, amit megvásárolok. Általában azzal kezdjük, hogy az árussal megbeszéljük: most már tényleg ideje lenne megkóstolni, mert valóban finomabb, mint a "rendes" citrom. Aztán a sorban állók is megcsodálják, kikérdeznek, az ízéről, és bár nem állt szándékukban, de legalább ketten-hárman vásárolnak még néhány darabot. Terjed a Meyer citrom-láz.

Az újabb citromokból pedig újabb süteményeket kell sütni. Ha az eddigiek közül választanom kellene, és nem számítom ide a lemon curd-öt, akkor a rolád után ez a kedvenc Meyer citromos süteményem. Eddig.

Pedig kicsit töprengtem is, hogy miért pont ezt készítem, amikor a krémes süteményeket jobban szeretem. Szerencsére akkor már javában méricskéltem a hozzávalókat. És bíztam benne, hogy a sziruptól, amivel meg kell majd locsolni a végén, mégsem lesz nagyon száraz.

Ehhez képest annyira puha lett, mintha a tetején krém lenne. A kukoricadarával pedig érdemes kísérletezni, imádom a ropogósságát.

Ja, és most simán nem érdekelt, hogy mivel kezelték a citrom héját. Belereszeltem a süteménybe, és hittem, hogy nekünk nem árt.

Hozzávalók:

15 dkg liszt
15 dkg kukoricadara
20 dkg cukor
3 tojás
2,5 dl tej
15 dkg vaj
1 tk sütőpor
1 Meyer citrom leve és reszelt héja

a sziruphoz:
3 Meyer citrom frissen facsart leve
10 dkg cukor

A tojásokat szétválasztom, a sárgákat a cukor egyharmadával fehéredésig keverem. Beleöntöm a tejet és az olvasztott vajat, majd belekeverem a két lisztet és a sütőport, a citrom levét és héját. A tojásfehérjékből kemény habot verek, óvatosan belekeverem a lisztes tésztába.

Egy 23 cm-es kapcsos tortaformát kivajazok, lisztezek, beleöntöm a masszát, és 160 fokra előmelegített sütőben nagyjából egy óra alatt megsütöm. (Tűpróbát végezzünk!)

A sziruphoz a hozzávalókat elkeverem, és addig főzöm kis lángon, míg a cukor elolvad. A forró tortát ezzel locsolgatom, míg felissza az egészet.

Ezt a receptet vettem alapul.

Címkék: torta

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr665593582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lisa 2012.01.27. 19:56:04

Tudom kicsit közhelyesen hangzik, de nekem is nagyon tetszik az oldal. Egy honfoglalós játék kérdéseként találtam ide: a savanyú vetrece-re voltam kíváncsi mi is az:) Így böngészem is azóta a lapot és azt hiszem neki is veselkedek egy két receptnek. Köszönet:)

Mindennapi Manna 2012.01.30. 12:40:27

Lisa, köszönöm!
süti beállítások módosítása