01/201213
Parasztrétes - az erdélyi piadina
Fotó: Krumpli Béla
A nagymamáimnál teljesen természetes volt, hogy ha valamilyen tartalmasabb levest főztek ebédre, a második "csak" valamilyen édesség volt. Amolyan könnyű levezetésként, mondjuk lucskos káposzta, vagy paszulyleves után aranygaluska, vagy bukta. Ezeket desszertként soha nem sütötték, ha az "úgy ennék valamit"-ként mondjuk az aranygaluskát neveztük meg, akkor másnap megfőzték valamelyik levest, ami után dukált az aranygaluska. Mintha önmagukban ezek a tésztát nem is léteztek volna.
Gondolkodás nélkül kezdték el a dagasztást, eszükbe nem jutott, hogy az nehéz, bonyolult, vagy bármi más kifogás. Mondjuk ők teljesen más viszonyba álltak ezekkel a tésztákkal, belenyúltak a lisztbe, és meg tudták mondani, hogy az milyen minőségű.
Ez a parasztrétes is a nehezebb levesek utáni fogás volt, de csak anyai nagymamám készítette. Sőt igazság szerint másnál nem is ettem, bár ameddig élt nagymama, ez nem tűnt fel. Nagyapámnak a kedvence, így elég gyakran megsütötte.
Nagymama halála után sokat emlegettük nagytatával, de a recept nem volt meg. Évekig kerestem, kérdezgettem másokat, de ha volt is olyan, aki tudta, hogy miről beszélek, receptet nem tudott mondani. Merthogy mindenkinek csak halvány emléke volt róla, a nagymamáknál pedig érzésre, szemre készültek ezek a tészták, mérni soha nem mértek.
Ettől függetlenül ha olyan emberekkel beszélgettem, olyan helyen jártam, ahol esetleg ismerhették, rákérdeztem. És egyszer csak sok-sok év után megtaláltam az emberemet. Edit barátosném megígérte, hogy "kiveri" a receptet. Hamarosan meg is érkezett, és ekkor ért a hatalmas meglepetés.
A parasztrétes receptje ugyanis nagyon hasonlít különböző országok lepényéére. Az imádott piadináéra, vagy nevezzük bárminek is. Vagyis azt, amit Olaszországban, meg itt-ott a parasztasszonyok megalkottak, azt ugyanúgy a mi nagyanyáink is készítették, csak hát a marketing volt rosszabb, így nemhogy nem lettek világhírűek, de
már mi is alig ismerjük.
A parasztrétest nagymama zsírral gyúrta össze, és abban is sütötte. Vaníliás porcukorral megszórva ettük. (A vaníliás cukrot mindig otthon készítették, és olyan nem volt, hogy elfogyott.) A receptben, amit kaptam, olaj szerepel. Elkészítettem olajjal is, nem az igazi, bár kétségtelen, kicsit diétásabb. De ha valakiben bármilyen emlék ébredne, zsírral próbálkozzon, és porcukorral egye. Nem csak azért lesz jó, mert a parasztrétes finom, hanem azért is, mert elképesztő mennyiségű jó emléket képes felidézni akár csak egy falatka is. Arról nem is beszélve, hogy ha eltépi az ember, rongyos lesz. A vékony rétegeket pedig külön be lehet kapni, és azoknak olyan semmivel nem összehasonlítható, gyerekkor-ízük van.
Hozzávalók:
12 ek víz
12 ek olaj (olvasztott zsír)
2 tojás
csipetnyi só
1 kk szódabikarbóna
liszt - amennyit felvesz (ruganyos tésztának kell lennie)
porcukor a tálaláshoz
A hozzávalókat alaposan összegyúrom, és vékonyra kinyújtom. (Ha van időm, kinyújtás előtt 30 percig pihentetem.) A téglalapra kinyújtott tésztát feltekerem, és 4-5 cm-es darabokra vágom. Egy-egy darabot a vágott felére állítok, a tenyeremmel ellapítom, és vékonyra nyújtom. Kevés forró olajban, vagy zsírban mindkét oldalát megsütöm (2-3 perc), porcukorral megszórva tálalom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Judit. 2012.01.18. 09:50:29
Még szerencse, hogy a nővérem tudja, hogy kell készíteni.
Kedvet csináltál hozzá-köszönöm!
Árvai Krisztina 2012.01.18. 10:00:32
Árvai Krisztina
Mindennapi Manna 2012.01.18. 15:02:00
Krisztina, köszönöm. Azt mondjuk én is úgy gondolom, hogy a mai, boltban kapható olajok többségénél egészségesebb a zsír. Némelyik olajat egyenesen büdösnek érzem.
Anonymous 2012.01.18. 21:50:23
A lepénykenyereket száraz, vagy zsiradékkal picit megkent felületen sütik, élesztővel, szódabikarbónával, sütőporral, vagy nélkülük. A bő olajban, vagy zsírban sütéstől az ízük is más lesz. Fánk, vagy lángos találóbb elnevezés a szódabikarbóna versus élesztő ellenére.
T.Kitti
Mindennapi Manna 2012.01.19. 10:13:40
Anonymous 2012.01.19. 12:50:13
CzK
Mindennapi Manna 2012.01.19. 16:48:46
tgizike 2012.02.28. 11:54:38
Én pedig mindent megtanultam mellette, hisz most is egy házban lakunk...
Amiről itt szó van, az a RÉTES (olyan mindennapi, egyszerű valami). Volt LÁNGOS is, ami egy ugyanolyan mindennapi "második" volt valami gazdagabb, húsosabb étel mellé.
A FÁNK pedig már más dolog volt, ilyent szolgáltak fel virrasztókon, ettek Újév napján... Ez talán azért lehetett, mert a fánk készítéséhez sok idő kellett, míg az előbbi kettő percek alatt meglett. Nem is volt szükség serpenyőre, meg lehetett egy olajozott/ zsírozott kövön is sütni. Erdélyi falvakban még akad olyan háztartás, ahol még használják a lapos, folyami köveket ilyen célra.