Megyünk haza!

Megyünk haza, közel másfél éve nem voltunk Kolozsváron. Tavasszal még régebb. Én ugyan remekül elvagyok itt Budapesten, szeretek itt lenni. De ha közeledik a hazautazás időpontja, elhatalmasodik bennem a Kolozsvár-érzés, érzem a lüktetését, képzeletben minden utcát végigjárok, minden álmom ott játszódik. Azt hiszem, ezekben az időszakokban gyakrabban is mesélek Kolozsvárról. Már eltávolodtam annyira a szülővárosomtól, hogy nagyon tudjam szeretni és értékelni. És, hogy kiderüljön, egyik részemnek hiányzik. Persze jönnek az elhatározások, hogy ezentúl gyakrabban megyek, hogy mindig fel tudjak töltekezni otthon-érzésekkel: anyukámék közelségével, a nagypapám bölcsességével, a barátok örömével.

Most is már hetek óta készülök, minden sejtem várja, hogy otthon legyünk. Rengeteg dolgom lesz, a találkozásokon kívül sok helyre kell elmennem. Át kell vágnom a Főtéren, még az irány sem mindegy, hogyan. Az Óvár minden zegzugába be kell lesnem. Sétálnom kell a Házsongárdban, a Sétatéren. Végig kell mennem a Farkas utcán, meg kell néznem a három részeges szobrát. Az Arizona cukrászdát. A kedvenc utcagödröm helyét. A régi paszulyost és káposztást. (Ez utóbbi kirakatában egy hatalmas plüss nyúl volt, előtte mindig friss káposztával. Már felnőtt voltam, és még mindig köszöntöttem, ha arra jártam. Ma már összevonták a kettőt, de az ételek maradtak. Zömében káposztásak és paszulyosak, no meg a spenót.) És akkor a piacokról nem is beszéltem. Meg a Szamosról, a színházról, a könyvesboltról, a Zöld cukrászdáról. Bizonyos szögekből meg kell néznem a szemközti hegyet, egyes házakat. Most, hogy ilyen hosszú ideje nem voltam otthon, és mindent meg kell néznem, jövök rá, hogy mennyi szertartás kötődik ezekhez az utakhoz. Olyanok, amiken nem szoktam gondolkodni, csak megyek, csinálom. Mégis, ha valamelyik kimarad, nem érzem, hogy otthon voltam.

Aztán persze kirándulnunk is kell, ha kisüt a nap, gombászhatunk is. Látnom kell a tavaszi erdőt, a virágokat, éreznem kell az otthoni tavaszt. Ha addig kisüt a nap, talán még gombászhatunk is.

Szerencsére Krmpl szívesen jön velem, szereti Kolozsvárt, Erdélyt. Annyit kötött ki mindössze, hogy sok-sok pacallevest kell ennie. Nekem egy békát. Meg egy perecet.

Holnapután indulunk:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.