08
02/2009
Szombaton végre kicsit élénkebb volt a piac. Januárban szombatonként is meglehetősen elhagyatott volt: se árusok, se vásárlók. Erzsiék szerint a nagy hidegben az emberek inkább bemenekülnek a csarnokba vásárolni.A tavasz megtette hatását, ma már mozgalmas volt, a vásárlók…
04
02/2009
A máléról nekem a szegény ember jutott eszembe sokáig. Ezt olvastam, ezt hallottam otthon is. Amikor nem volt semmi, de legalábbis nagyon kevés, egy kis kukoricaliszt akkor is akadt, amiből ezt az édességet lehetett sütni. Nagyanyáink még nagy mesterei voltak a málénak, mire én…
03
02/2009
Közel harminc évig éltem egy országban, és tavaly tudtam meg, hogy az ország fele nem főzi, hanem ugyanúgy süti a túrógombócot, mint a fánkot…Románul ugyanaz a neve a sült és főtt gombócnak - papanas -, gondolom, emiatt sem tűnt fel a különbség. Erdélyben mindkét változat…
02
02/2009
Tavaly nyáron majdnem mi is elmentünk Törökországba, aztán lebeszéltük magunkat, ez most, télvíz idején viccesen hangzik, de igen, a meleg miatt. Az Eichinger-Fekete alkotta páros viszont ott volt, szerintük nagyon rossz döntést hoztunk, amikor nem tartottunk velük. Itthon hosszasan…