04
02/2009
2

A málé: régen és ma




A máléról nekem a szegény ember jutott eszembe sokáig. Ezt olvastam, ezt hallottam otthon is. Amikor nem volt semmi, de legalábbis nagyon kevés, egy kis kukoricaliszt akkor is akadt, amiből ezt az édességet lehetett sütni. Nagyanyáink még nagy mesterei voltak a málénak, mire én megszülettem, már a recept után is kutatni kellett.

Amikor rákerestem a máléra, meglepődve láttam, hogy nem csak kukoricamálé létezik, hanem ismerik a búza-, a köles-, sőt a hajdinamálét is. Ezekről azt írják, hogy tésztájuk hasonlít a palacsintatésztához, csak sűrűbb annál. Kizsírozott tepsiben sütötték, meglocsolták zsírral és/vagy tejföllel, és lekvárral, apróra vágott gyümölccsel tálalták.

A kukoricamálénak is több receptje van, olyat is találtam, ahol cukrot sem tesznek bele, hanem egy éjszakán át áztatják a kukoricalisztet. Ezalatt a benne található keményítő glükozzá alakul, ettől lesz édes. Így készült itt is.



Nem lehettem túl nagy, amikor egyszer rávettem édesanyát, hogy süssük meg, kíváncsi voltam, mi esett olyan jól a mesebeli szegénylegényeknek. Nem találtunk receptet hozzá, ezért improvizáltunk, és nem olyan lett, amit máskor is megkívántam volna. Aztán sok év után kiderült, hogy a szomszéd néni füzetében van egy recept. Aztán megint eltelt jó néhány év, míg tavaly megsütöttem. Nem lett jó. Kis jóindulat nem volt elég hozzá, annyi meg nem volt, hogy meg is együk. A madarak örülhettek a lakomának.

Kukoricadarából készítettem ugyanis, ami a sülés ideje alatt nem tudott megpuhulni, recsegett-ropogott miközben rágtuk. Vagyis megint szembesültem, hogy régen nem használtak darát, a puliszka is lisztből készül:)

Most már izgatott a dolog, rövid időn belül megsütöttem ismét, ezúttal bolti lisztből. Mint már írtam, ez túl finomra van őrölve, lett belőle tehát egy jó ízű, de nagyon-nagyon tömény sütemény. Vörösboros meggymártással finom volt ugyan, de a tökéletesség határát alulról sem súrolta. És én akkor már egy olyan süteményt szerettem volna készíteni, amivel ma is bátran meg lehet kínálni bárkit. A következő próbálkozásnál dupláztam a folyadék mennyiségét, a tojást pedig szétválasztva kevertem a masszához. És készítettem mellé háromféle mártást, öntetet.

Az „újgenerációs” málét öten tesztelték (rajtam kívül). Két férfi, akik amúgy azt vallják, hogy nem szeretik az édességet, a lime-os változatért voltak oda. Egy lány nem tudott választani, mindhárom nagyon ízlett neki. ET a körtéset ítélte legjobbnak, Krmpl pedig a karamellesből repetázott.



Hozzávalók:

két bögre máléliszt
egy bögre liszt
egy bögre cukor
két bögre tej
késhegynyi szódabikarbona
egy tojás

A liszteket, a szódabikarbonát és a cukrot összekeverem egy nagy tálban. A tojássárgáját elkeverem a tejjel, összedolgozom a száraz anyagokkal, majd belekeverem a keményre vert tojásfehérjét.

Ezt az adagot három részre osztottam, és külön-külön sütöttem meg kivajazott-lisztezett kis tepsikben. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 30 perc alatt sültek meg. Tűpróbát érdemes végezni.

A lime-oshoz:
egy lime
három evőkanál cukor
egy devi víz

A lime-oshoz lereszelem egy lime levét, három evőkanál cukorból és egy deci vízből szirupot főzök, beleöntöm a lime levét, belekeverem a reszelt héját. Amikor megsült a málé, megöntözöm a tetejét, és két perce visszatolom a sütőbe. A maradék szirupból egy-egy kanálnyit tálalás előtt öntök a süteményre.

A körtéshez:
fejenként egy fél körte
két és fél deci száraz vörösbor
egy evőkanál cukor
egy mokkáskanál kardamon
egy fél mokkáskanál fahéj

A bort a fűszerekkel felforralom, beleteszem a félbevágott körtéket, és fedő alatt puhára főzöm. Tálalás előtt a körtéket legyezőszerűen felvágom, a borral meglocsolom a málét.

A karamelleshez:
3 deci tejszín
7,5 dkg cukor
5 dkg vaj

A hozzávalókat egy lábosba öntöm, és felforralom. A megsült sütemény tetejét meglocsolom, és két percre visszatolom a sütőbe. A maradék öntetet addig forralom, míg besűrűsödik, és ezzel tálalom.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr285593825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2012.05.21. 12:39:20

Szia!
Kipróbálnám a receptedet.
Azt szeretném megkérdezni, hogy a máléliszt alatt a kukorica lisztet érted? Vagy a darát?
Köszönöm! Anikó

Mindennapi Manna 2012.05.22. 11:30:35

Ez lisztből készült végül, a dara nem puhult meg. Szerintem a lisztek közül sem mindegyik ugyanolyan minőségű - ezért lehet, hogy a folyadék mennyiségével még játszani kell. Amúgy nagy adag, mi sokan voltunk rá.
süti beállítások módosítása