09/20170
Sült szilvaízes "derelye"
A nagy szilvalekvár főzésről egy kis vödörnyi félig kész, már nem cibre, még nem fekete szilvalekvárral tértünk haza.
A massza mellé annyi útmutatást kaptunk, hogy puliszkával finom, amiről nekem más emlékeim vannak. Pontosabban soha nem hozott lázba a lekváros puliszka. A családi történetekben nem mint finomság, hanem mint a szegénység velejárója szerepelt. Genetikailag nem szeretem, na:)
Derelyét ebből még nem lehet készíteni, ahhoz túl híg, és innen jött az ötlet, hogy akkor készítek egy olyan süteményt, ami nagyon hasonlít a derelyéhez. Egy kis kosárka született, amiben jó sok lekvárt tettem. Tízóraira, uzsonnára, kávé, tea mellé kitűnő. És miután teljes kiőrlésű királybúza lisztből készült, simán bele lehet magyarázni, hogy majdnem egészséges.
Hozzávalók:
100 vaj
200 liszt
1 nagy tojás
csipetnyi só
szilvalekvár
2 ek barnacukor
fahéj
A jéghideg vajat kis kockákra vágom, és gyorsan összemorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a tojást és a sót, és gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrom. Fóliába csomagolom, és 1-2 órára hűtőbe teszem.
A tésztát kiveszem a hűtőből, és vagy kinyújtom, majd egy megfelelően nagyszájú pohárral korongokat vágok, vagy felvágom a tésztát egyenlő darabokra, golyókat formálok, majd kézzel korongokká lapítom. Ezúttal helyhiány miatt a másodikat választottam, ebben az esetben sokkal szabálytalanabb rusztikusabb lesz a végeredmény.
Szilikon muffin formába egyengetem a korongokat, megtöltöm szilvalekvárral, és 190 fokon 30 percig sütöm. A formában hagyom kihűlni. Tálaláskor megszórom fahéjjal elkevert nádcukorral.
Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.