Móricz Zsigmond palacsintatortája

Ahhoz komolyabb kutatómunkára lenne szükség, hogy kiderítsem, mikor jött divatba a csúsztatott palacsinta. Az szinte biztos, hogy Móricz korában még nem így hívták, különben ő is így jegyezte volna le.

Móricz leírása kissé hiányos, például nem említi, hogy a tojásfehérjét fel kell verni, de hát nyilván, ő ezt tudta, és nem számított rá, hogy 2016-ban kiállítási tárgy lesz a papírlapra lejegyzett receptből. Mert igen, a receptet a Petőfi Irodalmi Múzeum zseniális kiállításán fotóztam. Olyan izgi, hogy az ember Móricz-cal cserél receptet, nem? Na jó, én még nem adtam neki semmit, de majd kitalálom,  mit szeretne elkérni az enyémek közül

Valószínű, hogy amikor elterjedt a csúsztatott palacsinta, hihetetlen népszerűségnek örvendett. Járt a kezemben olyan családi receptfüzet az 1900-as évek első évtizedeiből, amelyben konkrétan minden harmadik lapon szerepelt a receptje. Vagy elfelejtették, vagy egy különösen biztosra játszó családról lehetett szó, de legalább 10-szer leírták.

Akkoriban „csupán” vaníliás cukorral meghintve készítették. A lekvárok, a dió, és egyéb huncutságok azután terjedtek el. Agyoncsapták az eleganciáját. Ha szeretitek a csúsztatott palacsintát, egyszer próbáljátok ki „csak” vaníliás cukorral. Akkora különbség van a kettő között, mint egy francia úrhölgy és egy madame között:)

Nálunk az eredeti recept szerint készült mindig. Felnőtt voltam, amikor először szembesültem a diós, csokis, stb változatával. És hát bevallom, nem kóstoltam meg. Vannak dolgok, amelyek egyszerű valójukban finomak, nem érdemes túlzásokba esni:) Jó, bevallom, én a somlói galuskát se szeretem.

Ezúttal Móricz receptjét követtem, nagyjából hasonló anyaghányadok szerepelnek az én füzetembe is, csak már dekagrammokra lefordítva. A Móriczé sokkal praktikusabb, a mérleget sem kell elővenni.

Hozzávalók:

7 dkg puha vaj
5 tojás
2,5 ek cukor
3 dl tej
3 ek liszt (nem túl púpozott ek)
csipetnyi só

A tojásfehérjéket egy evőkanál cukorral kemény habbá verem. Félreteszem.

A vajat kikevertem a tojássárgákkal és másfél evőkanál cukorral. Beleöntöttem a tejet. A vaj azonnal összeugrik, ezt nem nagyon lehet kikerülni. Maradjunk abban, hogy ez így normális.  

Ezután belekeverem a lisztet, majd a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Óvatosan próbálom összekeverni úgy nagyjából, teljesen úgyse sikerül, meg nem is szabad. Ekkor elég fura állaga van, de ne ijedjetek meg, ez is így normális.

Serpenyőbe pici vajat (olajat) forrósítok, egy nagyobb merőkanállal merek a tésztából. Ennek a palacsintának nem kell vékonynak lennie, de amúgy nem is lehet vékonyra sütni.

A gázt kicsit lejjebb vesszem, és a szokásosnál barnábbra sütöm a palacsinta alsó felét, majd óvatosan kicsúsztatom egy tányérra. Megszórom vaníliás porcukorral. Én szitálni szoktam, úgy egyenletesebben oszlik el.

Ezt ismételgetem az utolsó palacsintáig, amelynek mindkét oldalát megsütöm, így teszem a halom tetejére.

Ekkora mennyiségből a „normál”, 23-26 cm-es serpenyőben 8-10 db palacsinta lesz. Én kisebb serpenyőben szoktam, szerintem úgy szebb, meg sokkal magasabb a torony.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.