Hol a csodában van Kő-hegy, és mi van ott?

Ha már nem kertvárosban lakunk, hanem egy magas bérházban, ahol az udvar is ki van rakva kockakővel, kénytelenek vagyunk gyakran kirándulni. Nekem muszáj viszonylag rendszeres időközként sok zöldet látnom, földet éreznem és madárfüttyöt hallanom, különben sokat veszítek a kedvességemből.

Szerencsémre egy ifjúsági túravezető tanfolyamot végzett Krmplval élek együtt, aki nem csak szeret kirándulni, hanem ismeri és szereti a térképeket. Sőt, Magyarország összes hegyét-dombját is ismeri, mindenhol kiismeri magát. Ott sem téved el, ahol nincs jelzés. A túravezetői tanfolyam természetesen nem volt kötelező elvégezni, a táborozások következménye volt. Mondanom sem kell, az iskolai évekből nem a matek képletekre emlékszik leginkább, hanem például arra, amit ezen a tanfolyamon tanult. És azt sem kell mondanom, hogy sokkal gyakrabban volt erre a tudásra szüksége, mint a matematikai képletekre.

Miután én nem ebben az országban nőttem fel, nem nagy kunszt újat mutatni, ráadásul roppant hálás közönség vagyok. Azt szoktam sajnálni, hogy egy-egy gyönyörű helyre egyhamar nem térünk vissza, mivel nagyon sok más hely van, amit még meg kell néznünk. A Kő-hegy is egy ilyen visszamenős hely.

A Kő-hegy Pomáz és Szentendre között helyezkedik el, mindkét oldalról fel lehet menni. Mi Pomázig HÉV-vel mentünk ki, onnan a zöld jelzésen elindulva átmentünk a városon:

Fotók: Krumpli Béla

Megtaláltuk Vujicsics Tihamér (1925-1975) zeneszerző, népzenegyűjtő házát. Vujivics a balkáni, ezen belül elsősorban a szerb népzenét gyűjtötte. és népszerűsítette Magyarországon. Egy másik tábláról megtudtuk, hogy Nicola Tesla (1856-1943) fizikus, feltaláló 20 napig vendégeskedett pomázi rokonainál.


Láttunk egy ilyen gyönyörű kilincset (ugye látjátok, hogy a kapuból kiálló ököl markolja a kilincs szárát?):


Majd beértünk az erdőbe, ahol ez fogadott:

Meg ez. Ha valaki nem értené,mit kell ezen nézni: harsogó zöld mindenütt.

Az út emelkedik, de nem vészesen. Határozottan sok család volt fent kisgyerekkel. A menedékhától nem messze gyönyörű a panoráma. Itt állítólag Petőfi is járt 1845-ben, ezt egy emléktábláról tudtuk meg, amit viszont nem fotóztunk le.

És végül megérkeztünk az egyik célhoz, a Kő-hegyi turistaházhoz. A Kő-hegy tetején van egy fennsík, ahol hatalmas tisztás fogadja a turistákat. Aki idegenkedik a földtől, annak vannak padok és asztalok. Tűzrakó helyek. Van budi, és kuka. Ennek megfelelően minden tiszta. Az emberek boldogan heverésznek, olvasgatnak, születésnapot ünnepelnek. Helyben készült levest, vagy palacsintát esznek. Csupa-csupa derű és boldogság. Nyugalom és béke, mindössze két órányira Budapesttől.

"A Kő-hegyi menedékház, ugyan nem a legrégebbi, nem a legmagasabban fekvő, és nem is a leginkább elszigetelt turistaház az országban, mégis hűen idézi a magashegyi menedékházak hangulatát. Aki betér ide, bizony hajlamos lesz megfeledkezni arról, hogy a térkép tanúsága szerint egy mindössze 367 m magas kiemelkedésre kaptatott fel, és nem egy alpesi vagy kárpáti hegycsúcsra. Leginkább ezért mutatjuk be a hazai turistaházak közül elsőként a Kő-hegyi házat" -írja a kohegyihaz.hu.

Mi nem elégedtünk meg ennyivel, a sárga jelzésen tovább indultunk, megnézni a Lajosforrást. Ott már nem ennyire idillikus a helyzet, a menedékház ugyanis így néz ki:

Bánatunkban a forrást le se fotóztuk, megettük a maradék piadinát, (ez volt a gasztro-része a bejegyzésnek), majd a sárga jelzést követve visszamentünk az erdőbe, hogy leereszkedjünk immár Szentendre irányába a Lajosforrási elágazásig. Az erdő ilyen volt:

A kilátás ilyen:

Közben ilyeneket találtunk:

Az csak a műúton derült ki, hogy a sárga busz már (még?) nem jár. Mivel nem akartunk további 5 km-t gyalogolni aszfalton, lestoppoltuk az első arra járó autót.  Szerencsére látszott rajtunk, hogy jó emberek vagyunk, így megálltak, és elvittek a Szentendrei HÉV-hez. Köszönjük!

Szuper nap volt, menjetek kirándulni, amikor csak tehetitek. Mi például lemondtunk a Budapest 100 programjairól is, pedig az csak egyszer van egy évben, ráadásul mindig más helyszínen, de egyáltalán nem bántuk meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.