13
04/2016
0

Piknik a Füvészkertben: édes-csípős-savanyú csicseriborsó saláta

csicseri.jpgFotó: Krumpli Béla

Voltunk tegnap a Füvészkertben piknikezni, mert most virágoznak a japán cseresznyefák. A Füvészkert vezetősége meg pár éve kitalálta, hogy ilyenkor sok embert meg lehet mozgatni, ha meghirdetnek mindenféle programot, és megengedik például azt is, hogy leüljenek a fűbe.

Most ez tényleg remek ötlet, például más helyek is átvehetnék, vagy esetleg a Füvészkert is kiterjeszthetné egész évre. Nem a cseresznyefa-virágzást, mert azt talán mégsem tudnák, hanem a fűre lépést. És akkor sok ilyen vidám napunk lenne, és nem csak nekünk, hanem sok embernek, mert úgy gondolom, hogy gyorsan terjedne a piknikezés iránti vágy, és egyre többen mennének is. Heje-huja-haj, de vidám világban élnénk, mert a tapasztalat azt mutatja, 2-3 órányi piknik másfél napig tartó mosolygást eredményez úgy, hogy nincs szükségünk különösebb és tiltott szerekre:)

viragzofa.jpg
A Füvészkertnek meg sok előnye van a közparkokhoz képest:
1. nincsenek kutyák, akik engem ugyan nem zavarnak, azok a gazdák viszont annál inkább, akik úgy érzik, nem az ő feladatuk összeszedni a kutyák ürülékét, és ezt más sem érzi feladatának, és ott porladnak el a fűben, és ez azért nem megy egyik pillanatról a másikra.
2. van normális mellékhelyiség, ami szintén nem elhanyagolható szempont egy több órán át tartó program esetében, főleg, ha az ember nem önmegtartóztató, és közben eszik, no meg iszik is.
3. és akkor az extrák: sok-sok növény veszi körül. Ha jól helyezkedik, tavat is lát. A mókusok nagyon szelídek, egészen közel engedik magukhoz a látogatókat. Az emberek kedvesek, ráérősen sétálnak, KÖSZÖNNEK, SZÓBA ELEGYEDNEK egymással idegenek is.

mokus.jpg
Szóval vasárnapig van még pár nap, menjetek a Füvészkertbe, a cseresznyefák valóban látványosak, a hangulat meg pazar. Hétközben is, amikor ugyan extra programok nincsenek, cserében viszont van hely, meg csend, amit sok-sok nevetéssel lehet, és érdemes megszakítani.

asztalka.jpg
Azt már nem értem, hogy más országokban miért szép a fű akkor is, ha ráülnek az emberek? Valaki miért nem megy el ösztöndíjjal tanulmányozni azt a füvet, és akkor itthon nem csak sok pénzt keresne a tudás átadásával, hanem sok boldogságot okozna az embereknek, és el lehetne távolítani végre az összes fűre lépni tilos táblát?

fuvon.jpg
Ha meg piknikezni is szeretnétek, vigyetek magatokkal ételt-italt, például ilyen csicseriborsó salátát, ami az ünnepkörhöz igazodva a Keletet idézi, a cseresznyevirágba borult Japánt is. Nagyon egyszerű, tíz perc alatt elkészül, ameddig kiértek, összeérnek az ízek.

Ha szeretitek, tegyetek bele jó sok korianderzöldet is, azt én most elhagytam, mert nem ismertem mindenkit, és inkább ne legyen benne,mintsem valakinek nagyon rossz legyen.

Hozzávalók:

2 csicseriborsó konzerv (kb. fél kg főtt csicseriborsó)
2 ek szójaszósz
2 ek rizsecet
1 lime frissen reszelt héja
1/2 -1 lime frissen facsart leve (kóstolgatni kell közben)
1 ek agavé szirup, vagy méz
1 tk reszelt gyömbér
1 nagy gerezd fokhagyma
1/2 mk chilipehely
1 csokor zöldhagyma zöldje
1-2 maroknyi kesudió

A hagyma zöldjét apróra vágjuk. A szójaszószt elkeverjük a rizsecettel, a lime levével, az agavéval, majd hozzáadjuk a lime héját, a gyömbért és a zúzott fokhagymát. Beleöntjük a leszűrt csicseriborsót, megszórjuk a hagyma zöldjével és a kesudióval. Alaposan összekeverjük, és lehetőség szerint 2-3 órát állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Paszulyt Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr658602170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása