Vörösboros paszulypörkölt

Fotó: Krumpli Béla

Nyolcvankilenc előtt jó borral nagymamáéknál találkoztunk. Nagytata minden évben készített olyan 100 liternyi száraz fehérbort. Ahogy nagymama mondta, jó savanyút.

Ja, meg volt a magyarországi rokonok, ismerősök által átcsempészett Egri bikavér, amit viszont akkora becsben tartott mindenki, hogy előbb hosszú időre kitette a szekrény tetejére. Nem lennék meglepve, ha lenne olyan család, ahol még mindig őrizgetik az 1984 július 3-án kapott borukat. Az az Egri bikavér nem volt jó bor, bár a tudat, hogy Magyarországról érkezett, a legjobb, legnemesebb italok közé emelte. Amúgy sem volt összehasonlítási alapunk, meg ismeretünk.

A boltban kapható borok szóba se jöhettek. Részben román voltuk miatt azokat a rendes erdélyiek lenézték. Hacsak nem a rendszer elől alkoholba menekülők voltak, bár ők is előnybe részesítették a rövid italokat. Másrészt azok valóban ihatatlanok voltak.

Aztán jöttek a kilencvenes évek, amikor még mindig nem volt jó bor, viszont megjelent a kóla. Ami a képzeletünk segítségével sok italt ihatóvá varázsolt, például a vörösbort is. Divatos lett a vörösboros kóla, jól hangzott, és szombat este nagyon távolinak tűnt a másnapi fejfájás...

Amikor átköltöztem Magyarországra, jó társaságba csöppentem. A szomszédban lakó barátaink nem csak szerették, de értettek is a borokhoz. Bármikor találkoztunk, mindig előkerült egy-egy jobb fajta. Akaratlanul is csiszolódott az ízlésem. Majd következett az immár tudatosabb borkóstolás, pincelátogatások, borvacsorák.

A boroknak a mai napig nem vagyok nagy szakértője, de nagyjából tudom, hogy mi az, amit már érdemes megkóstolni. Illetve hát el tudom dönteni azt is, hogy mi az, amit szeretek. Divatból nem iszom, és vállalom, ha egy fajta akkor sem ízlik, ha körülöttem mindenki el van ájulva tőle.

Ezekből következik, hogy akkor sem iszom, ha csak közepes minőségű bort lehet kapni valahol. Akkor maradok inkább a víznél. A múltkor egy pszichológus próbált ebből messzemenőbb következtetéseket levonni. Miszerint milyen rossz lehet nekem, hogy a bennem lévő tudás (gasztroblog, cukrásziskola, stb, - értitek) nem adja meg számomra a szabadságot, hogy mindenhol ihassak/ehessek. Szerintem ez sokkal egyszerűbb: nem okozok magamnak rossz perceket azzal, hogy olyat eszem/iszom ami nem ízlik.

Viszonylag gyakran jönnek hozzánk vendégek, sokszor kapunk ajándékba borokat. Nagyon jókat, meg időnként olyanokat, amelyek ugyan ihatóak, de mi már nem szeretjük.

Ezeket a palackokat mindig elrejtettük a kamrába, ott gyűltek, és hát foglalták a helyet. Elkezdtem hát mindeféle olyan ételbe öntögetni, amelyekbe amúgy nem szoktam. És kiderült, hogy csomó mindennek jót tesz a bor, annyira, hogy ezentúl nem is fogom anélkül készíteni. Például ezt a paszulypörköltet. De titkos fűszer után kutattak azok is, akik a vörösboros lencsepástétomot kóstolták. És akkor a gombákról még nem is beszéltem...

A mostani vörösboros babpörköltbe került ugyan hús is, de nyugodtan elkészíthetjük anélkül is. Az alaplé és a vörösbor megteszi a magáét, finom lesz szalonna és kolbász nélkül is.

Ha nincs alaplé, nagyon jól jön ez a házi ételízesítő.

*A savanyú bor nem a rosszat jelentette, hanem a száraz bornak volt szinonimája. Akkoriban még nem voltak ilyen kiműveltek az emberek, és a saját tapasztalataik alapján nevezték nevén a dolgokat:)

Hozzávalók:

1/2 kg szárazbab
2 dl vörösbor
1 dl paradicsomlé
1 dl alaplé (vagy 1 dl víz és 2 ek ételízesítő)
1 tk kakukkfű
5 dkg kolozsvári szalonna
arasznyi szárazkolbász
1 nagy hagyma
1 nagyobb répa
babérlevél
só

A babot beáztatjuk éjszakára. Másnap reggel bő vízben főni tesszük, sóval, babérlevéllel ízesítjük. Amikor már majdnem puha a paszuly, leszűrjük.

A hagymát apróra, a répát karikákra vágjuk. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, a kolbászt felkarikázzuk. Egy vastag aljú edénybe szórjuk a szalonnát, állandóan kevergetve kiolvasztjuk. Rádobjuk a kolbászt, megsütjük, majd beletesszük a hagymát, és megfonnyasztjuk. Beletesszük a babot, a répát, felöntjük a folyadékokkal, kakukkfűvel fűszerezzük, ha szükséges sózzuk. Alacsony lángon addig főzzük, míg a paszuly megpuhul.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.