27
09/2015
8

A világ legjobb ételízesítője, csökkentett sótartalommal

izesito_540.jpgFotó: Krumpli Béla
Mondja már meg valaki azoknak, akiknek van erre befolyása, hogy a sóval lehet ésszerűen bánni, ha sótlanul főzünk, az roppant rossz, mondhatni ehetetlen lesz. Ha amúgy nem indokolja semmi, az érzékkel sózott étel sokkal egészségesebb, mint a mélyhűtött, íztelen, tápanyagoktól mentes zöldség.

Voltam egy konferencián, ahol ráadásul olyan emberek tartottak maguknak egymásnak előadást, akiknek papírjuk van arról, hogy értenek az egészséges étkezéshez. Sőt alakítják, megszabják, hogy mit és hogyan egyen az ország. Mondjuk szerintem, miután szinte mind a SOTE-n végeztek, inkább gyógyítják (értsd: megélnek ebből) azokat az embereket, akik azért lettek betegek, mert ők alakítják az ország étkeztetését.


Bemutatandó, hogy most már mennyire faszán egészségesek a menzák, ebédre luxuskivitelben ugyan, de menzakaját adtak. Csökkentett sótartalmú rettenete. Én tudom, hogy a világ legnagyobb mázlistái közé tartozom, aki utoljára az óvodában evett menzán, de ott Ági néni főzött, aki szeretett bennünket, és neki az volt a jó, ha mi meg azt szerettük, amit ő főzött. Szóval tudom, hogy ezt nem mindenki teheti meg (miért is nem?), stb, stb, de azt tényleg fel nem foghatom, hogy olyan emberek, akik adnak magukra, vallják, hogy mennyire tudatosak, hogyan tudnak nap mint nap ilyen szemetet magukba tolni.

Eddig pár gyerek legalább evett a menzán. Ezután már ők sem fognak. És ha szülő lennék, ennek inkább örülnék...

Ez az ételízesítő valódi zöldségből készült és tartalmaz sót. Nem sokat, pont annyit, hogy már nem kell sózni az ételt. De igazi zöldségekből készült, és nagyon-nagyon jól ki van találva, hogy milyen arányba került bele az ez-az, tehát egyetlen intézmény hűtőjében sem lenne helye. Pedig mennyire praktikus: ilyenkor olcsó és jó ízű a zöldség. Ha rájövünk, hogy valami még hiányzik az ételből, nem kell leszaladni a zöldségeshez, nem kell nekiállni zöldséget pucolni. Megtörtént már, hogy ebből főztem alaplevet is, és remekül bevált.

Egyetlen hátránya van, de tényleg csak egyetlen, hogy miután nincs benne tartósítószer, és só se annyi, amennyivel elálldogálna a kamrapolcon, hűtőben kell tartani. Ott aztán akár a következő őszig is vígan elvan. Már ha marad.

Ja, és ha a fenti érvek nem lennének elegek: gasztróajándéknak is szuper.

Hozzávalók:

20 dkg hagyma
20 dkg petrezselyemgyökér
25 dkg sárgarépa
25 dkg zellergumó
5dkg zellerlevél
10dkg petrezselyemlevél
10 dkg lestyán
15dkg paradicsom
15 dkg só

A hozzávalókat megmosom, pucolom, majd húsdarálón mindent ledarálok, vagy aprítóban aprítom. Jól összekeverem, üvegekbe töltöm, és helyet találok nekik a hűtőbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr787841822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

könyvbolond_konyhatündér 2015.09.27. 16:43:31

Hát ebbe nagyjából az alapanyag 10 százalékának megfelelő só kerül. Nálam ennyivel szokott készülni és nem tartom hűtőben. Eddig még sose lett baja. De jövőre 20 százalékot teszek, annyi furcsát olvasok.

Boka1 2015.09.27. 19:11:47

A só egészséges. Sőt létfontosságú. Persze, ha NaCl. A jódozott meg az update az méreg.

2015.09.27. 19:20:11

A poszt elso felevel egyetertek.
A masodik felevel nem: a "vilag legjobb etelizesitoje" kifejezes egy mestersegesen eloallitott (zoldsegek ledaralasabol keszulo takony-allagu izeeeee, soval osszekeverve) feleslegesen energiat (aram) es helyet feleslegesen foglalo szemet neve.
En kizarolag friss zoldsegeket hasznalok, es az eteleimnek nincs szukseguk kulon izesitore, mert a sajat izeik csodalatosak: repa-, hagyma-, zeller-, stb.-izuek, nahat, ki gondolta volna.
Es bizony, en inkabb pucolok zoldseget, hogy friss legyen - a "leszaladok a zoldsegeshez" kifejezest pedig nem ismerem, miutan a heti egyszeri vasarlaskor megveszunk mindent (lista), amit pedig nem, azt azon a heten nem fozunk, majd legkozelebb.
1 kg so - ket felnott es egy majdnem felnott etkezesere - majdnem 1 evig eleg a napi haromszori otthon-etkezes mellett.

lucernaböde 2015.09.27. 21:47:18

@Boka1: Az update sót nem ismerem, nincs róla véleményem, de a jódozottal mi bajod van? Magyarországon mindenhol alacsony az ivóvíz jodid-ion tartalma, ezért kell pótolni. Ha ezt nem tesszük, akkor a pajzsmirigy hormontermelése nem lesz megfelelő (pl. kevés tiroxint termel, ami kell például a lebontó anyagcseréhez, valamint az idegrendszer normális működéséhez is), és ezzel együtt szép nagy golyva nő az ember nyakán.

Lángharcos 2015.09.28. 08:55:10

@lucernaböde: Ez az egyik itthon népszerű összeesküvés elmélet a sok közül.. A jód méreg, tehát nem kell a sóba. Az oltás méreg, autizmust okoz, és valójában arra van, hogy előre programozottan kialakuljanak betegségeink 20-30 év múlva. Az orvos mérgeket ír fel ezekre a betegségekre, ebből él a gyógyszerlobbi. A fogkrémben fluor van, ami szintén a mi mérgezésünk céljából került csak bele. A repülők csíkot húznak az égen, ezzel mérgzik a lakosságot.

Tittikém 2015.09.28. 10:00:36

@lucernaböde: @Lángharcos: Nekem nőtt is egy szép nagy 34 évesen, aztán "magától" elmúlt, amikor elkezdtem sokkal több JÓDOZOTT sót használni...Műtét lefújva, egészségesnek mondanak. Biztos véletlen egybeesés.

Lángharcos 2015.09.28. 11:47:56

@Tittikém: Valld be, hogy gyíklény vagy a Szíriuszról! :D Azoknak jó a jód :D
süti beállítások módosítása