12
11/2013
0

Citromkrémes diós tekercs illatos eperkompóttal

citromos_tekercs.jpgFotó: Krumpli Béla

Hálaebéd desszertje volt ez. Azért voltunk hálásak, mert két barátunk nagy önfeláldozást tanúsítva egy fesztiválon átbulizott éjszaka után hajnalban felkelt, és sorba állt, hogy színházjegyet szerezzenek aznapra. Ezúton is, és mindig köszönjük Joe és Lalya:)

A mélyhűtő rendszeres ürítése állandó feladat, szóval az eper onnan került elő. A kaffir lime levelét nem mondom meg, honnan rendeltem (Új-Zéland), de itthon is lehet kapni, csak az én kifinomult orromnak az nem elég illatos. Krmpl erre szokta mondani, hogy fene a jó dolgunkat - teljesen igaza van.

Amúgy ez egy paleo desszert, de ezt a szót még nehezen ejtem ki a számon, inkább "mindenmentesezni" szoktam, pedig elég régóta és sokat kísérletezek hasonló édességekkel. Roppant élvezem a dolgot, meg aztán a tudat is motivál, hogy kevésbé hizlalnak. Általában mézzel "dolgozom", ez mindig van itthon, és szeretem is. Az eritrit nem ízlik, xilitet csak ritkán vásárolok.

Ilyen tekercset viszont rendszeresen készítek, igazán nagyon finom, egyszerű, és hálás darab.

A kompótot egy nappal, a krémet 2-3 órával korábban kell elkészíteni, hogy mire rákennénk a tésztára, már ne legyen folyékony. A tekercs kompót nélkül is finom. A diós piskóta pedig bármivel tölthető.

Hozzávalók:

az eperkompóthoz:
4 ek méz, vagy 125 g xilit vagy éppen cukor
2,2 dl víz
2 lime leve és finomra reszelt héja
6 kaffir lime levél
22 dkg eper

A mézet felforralom a vízzel, beleteszem a lime levét és héját, meg az apróra tépett kaffir lime leveleket, majd hagyom kihűlni. Az epreket félbe/negyedbe vágom, beleteszem a szirupba, hűtőbe teszem, és egy éjszakát állni hagyom benne.

a krémhez:
3 tojás
5 dkg kókuszzsír
2 citrom leve és reszelt héja
6 ek méz, vagy 20 dkg xilit
1 kis doboz Cocomas (kókuszkrém)
0,5 l-nek elegendő lapzselatin

Lereszelem a citromok héját, és a kifacsart lével együtt egy lábosba töltöm. A tojásokat enyhén felverem, hozzákeverem a citromléhez, majd beleteszem a mézet és a kókuszzsírt is. Alacsony hőfokon, állandó keverés mellett, besűrítem, belekeverem az előzőleg beáztatott zselatinlapokat, majd hideg vízben kihűtöm.

A cocomast felverem, mint e tejszínt (igen, felverődik), óvatosan belekeverem a lemon curd-be és hűtőbe teszem. Időnként átkeverem, hogy mindenhol kezdjen el dermedni.

a tésztához:
6 tojás
3 ek méz, vagy 6 ek xilit, vagy éppen cukor
14 dkg darált dió
késhegynyi szódabikarbóna

A tojássárgákat habosra keverem a cukorral. A tojásfehérjét kemény habbá verem, a dióval és a szódabikarbónával együtt óvatosan hozzákeverem a tojássárgákhoz. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokon, 20 perc alatt készre sütöm. (Nem árt tűpróbát végezni.)

Nedves textil szalvétára borítom, azonnal megfordítom, és a szalvétával együtt feltekerem, és pár percig úgy hagyom.

Ha a krém már kezd összeállni, a tésztára kenem, feltekerem, és hűtőben pihentetem néhány órát.

A tekercs eredeti, diókrémes változatáról itt írtam. Eperkompótot kínáltunk már eperhab mellé is.

Címkék: sütemény

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr875628877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása