11
10/2011
2

Kacsarillette borecetes, tormás áfonyaszósszal

Fotó: Krumpli Béla
A vendégeknek ez volt a másik kedvence Bodrogkeresztúron. A rilletteben nem volt semmi különös, úgy készült, ahogy ennek a húspástétomnak készülnie kell. Keveset ebből nem érdemes készíteni, és nagyon jó érzés előkapni, amikor az őszi és téli napokon semmi ötletünk nincs reggelire, vacsorára, sőt a tettvágy is kifogyott belőlünk. Üvegben, kis zsírral a tetején, jó sokáig eláll.

A rillettenek a lényege most a pikáns áfonyaszósz volt. A kettő együtt tökéletes párost alkotott. Jó érzés volt, amikor visszajöttek a vendégek megkérdezni, hogy melyik ecetből kell vásárolniuk, hogy ezt otthon is elkészíthessék. Hát a muskotályosból!

Hozzávalók:

a rillettehez:
2 kg kacsamell
5 dl kacsazsír + egy kevés a tetejére
4 dl száraz fehérbor
20-25 zsályalevél


A húst a bőrrel, hájjal együtt felkockázom, nem túl apróra. A zsírral együtt egy lábosban 15-20 percig kevergetem, majd ráöntöm a bort, sózom, és a legkisebb lángon, fedő alatt főzöm 5 órát. Kb három óra múlva beleteszem a zsályát.

Hagyom kicsit hűlni, majd egy jó késsel felaprítom. (Lehet géppel is, a lényeg, hogy ne pépet készítsünk, a rostok felismerhetőek legyenek.) Összekeverem a maradék zsírral, majd üvegekbe teszem, a tetejükre olvasztott zsírt öntök.

az áfonyaszószhoz:

3 ek áfonyalekvár
2 ek frissen reszelt torma
3 ek csípős mustár (dijoni)
1-2 ek tokaji borecet (muskotályból)


A hozzávalókat összekeverem, sóval ízesítem. Azonnal tálalható.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr635593617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a tájékozott olvasó, aki beazonosította Krumpli Bélát 2011.10.11. 13:48:18

Nekem a birsalma falat ízlett a legjobban, nagyon komplex íze volt. Azt hittem, hogy birsalmasajt. Várom a receptet!

Mindennapi Manna 2011.10.12. 20:44:46

Hamarosan következik a recept is, amit azóta már tovább is fejlesztettünk:)
süti beállítások módosítása