14
09/2010
7

Bazsalikomos citromos szelet



Grenadine design-ol, a bazsalikomos citromos sütik a jobb kezénél figyelnek

A mostani elfoglaltságaim igencsak kellemesek, nem is bánom, hogy nem mindig tudok azonnal megírni egy-egy bejegyzést. Nagy elhatározásra jutottam, egy-két nap, és talán megírom. Persze a sok esemény körülöttem nem csak azzal jár, hogy nem tudok írni, hanem van még egy-két dolog, amire nem jut rendesen idő. Például az ételek fotózására. Erről a süteményről sincs normális fotó, de úgy döntöttem, felteszem. Mert ha a blog valamennyire az életemről is szól, akkor most ez van:)

A bazsalikomos citromos szelet receptjéhez egy régebbi süteményt vettem elő, és belecsempésztem sok bazsalikomot. Nagyon egyszerű, és finom. Ekkora mennyiségű hozzávalóból viszonylag kis adag lesz, érdemes kipróbálni, az ember nem kockáztat sokat:)



Hozzávalók:

Első lépésként az egy deci citromlevet felforralom, és beleteszek 5-6 nagy bazsalikomlevelet. Minimum 20 percig hagyom ázni.

a tésztához:
10 dkg liszt
3 dkg cukor
negyed teáskanál só
7 dkg jéghideg vaj

egy tojássárgája a tészta megkenéséhez

A lisztet összekeverem a cukorral és a sóval, a vajat darabokra vágom, és elmorzsolom a cukros liszttel. Kikent, kb. 20-szor 20 centis tepsi aljára nyomogatom, és 170 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm. Kiveszem a sütőből, és azonnal megkenem a tojássárgával, hogy ne szívja magába a tetejére öntött keveréket.

A tetejére:
20 dkg cukor
2 evőkanál frissen reszelt citromhéj
6 dkg liszt
negyed teáskanál só
3 tojás
1 dl citromlé

A bazsalikomos citromlevet leszűröm. Míg a tészta sül, a cukrot összekeverem a leszűrt citromlével és a lereszelt citromhéjjal, meg a sóval. A tojásokat lazán felverem, hozzáadom a cukros keverékhez és belekeverem a lisztet. A tésztára öntöm, és további húsz percig sütöm.

Csak hidegen szeletelhető!

Címkék: sütemény

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr415593719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit 2010.09.14. 14:16:45

Na, ezt muszáj lesz még ma elkészítenem, köszi, hogy mgírtad!
Hogy volt most vasárnap?

Mindennapi Manna 2010.09.14. 15:51:58

Jó volt:) Következnek a receptek.

jókaja 2010.09.14. 20:53:51

Hihi, huncut dolog a fényképezőgép.
Grenadineból megrögzött bagóst varázsolt :-)

A süti viszont utánzandó!

Chef Viki 2010.09.14. 21:09:25

Ordítva nő a bazsalikom az ablakpárkányon üldögélő cserépben :-) Látom végzetét!

Mindennapi Manna 2010.09.14. 21:19:51

Egy napig röhögtem azon, hogy Grenadine cigizik:)

Próbáljátok ki, tényleg nagyon jó páros. És az ugyan nem látszik, de szerintem nagyon szép sütemény.

Anna 2010.09.22. 19:30:05

Hú jól hangzik, különleges!:)
Mentél volna múlt hétvégén is? Én most terveztem kimenni, így hogy elmaradt, elképzelésem sincs mi lehetett a sok sütivel!:S

Mindennapi Manna 2010.09.23. 16:21:47

Anna, ezzel a kockázattal jár...
süti beállítások módosítása