16
06/2010
1

Másnapos levesek/2. - Savanyú tőkehalleves kapribogyóval




A Paszuly háziszerzője, Krmpl következik, ismét egy levessel:

Nos, az úgy kezdődött, hogy péntek este a kelleténél pont egy kicsit több Calvadost fogyasztottunk egy belvárosi mulatóhelyen. Mikor hajnal felé hazatértem liftnélküli házban lévő, harmadik emeleti lakásunkba és a zsebeimben kotorásztam a lakáskulcsot keresve, csöppet sem csodálkoztam azon, hogy a földszint után egyből a harmadik következett.Valószínűleg alva tettem meg a hiányzó két szintet. Végül a kulcs bekerült a zárba és én is az ágyba. Másnap reggel azonban...

Igazából az egész még korábban kezdődött. Vendégségbe hívtuk lisszaboni beszerzőnket, Attilát és barátnőjét, Annát. Még ki sem bújtak a kabátjukból, mikor letettek egy kiló sóba burkolt valamit az asztalra. Mint utóbb kiderült, beszerzőnk nemcsak huszonnyolc doboz portugál szardíniát hozott nekünk tavaly ősszel, hanem egy kiló sózott tőkehalat,azaz bacalhau-t is. Pár hétre jól el is felejtkeztünk erről az ínyencségről, így a sózott hal türelmesen üldögélt már egy ideje a kamrapolcon, amire a második kávé után fel is figyeltem.

Gyorsan lementem a Komjádi-piacra zárás előtt fél órával. Megvettem a zöldségeket, meg a házi tejet. A citromot, sajnos, elfelejtettem. Találtam egy üveg fehér bort is a kamrában, amiből gyorsan került egy gyógy-hosszúlépés az asztalra. Így aztán a másnapos gyomor vezérelte agy azonnal elkezdett kombinálni: mi finomat lehetne készíteni a fenti hozzávalókból? Az már biztosnak tűnt, hogy paprika nélküli, ún. fehér halleves lesz. Ebbe belenyugodván, elővettem Cserna-Szabó és Darida másnaposoknak szóló szakácskönyvét. Sajnos, azonban csak egyetlen halleves receptet találtam benne, a Máltai hallevest. Ehhez azonban paradicsom és paradicsomsűrítmény kellett volna, ami nem volt éppen otthon, így ezt gyorsan el is vetettem. Viszont a paradicsomsűrítmény után kutatván találtam még a hűtőben capribogyót és lime-ot. (A lime felhasználásából majdnem családi bajok származtak, mert Erikának távlati tervei voltak vele, de ezt aztán elsimítottuk.)

Nos, ahogy így szépen gyűltek a hozzávalók és egy újabb hosszúlépéssel is megolajoztam a gondolkodás menetét, hozzáfogtam annak kiderítéséhez, mit lehet a sózott portugál tőkehalból készíteni? Ekkor ért a rettenetes felismerés: a bacalhau-t 24-48 órára vízbe kell áztani, hogy a tartósításra szolgáló só kioldódjon belőle! Na, ebből ma már nem lesz halleves, csak másnap! - szólalt meg egy belső hang. Igazi Másnapos Halleves. Szomorúan beáztattam a tőkehal darabokat, kihörpintettem a maradék hosszúlépést, a bort eltettem a főzéshez és nyálcsorgatva elolvastam a világhálón talált bacalhau-recepteket. Azt azért eldöntöttem, hogy nem a hagyományos bacalhau-pogácsát fogom elkészíteni, ez túl macerás a másnapos szervezetnek, hanem maradok a hallevesnél. Alig vártam a másnapot!

Vasárnapra a másnaposság nem, csak az étvégy maradt meg. Gyorsan felkockáztam a sárgarépát és a zellert, az uborkát és a pórét apró csíkokra vágtam. A lime héját egycentis darabokban levagdostam. A tőkehal kifiliézését elkezdtem, de mivel túl fáradságosnak tűnt, kihagytam. Főzés közben úgyis leválik a gerincről, a szálkákat meg úgysem lehet megúszni, gondoltam.

Olívaolajon megpirítottam három fej apróra vágott fokhagymát és a fél szál póréhagymát, utána dobtam sárgarépát és a zellert. Úgy tíz perc múlva felöntöttem fél liter vízzel és fél liter száraz fehér tokajival, majd beletettem a fél kiló tőkehalat és egy kissé beirdalt zöldpaprikát egyben. Mikor a lé elérte a forrást, takarékra tettem, hogy gyöngyözzön. Öt-tíz perccel azelőtt, hogy a hal megfőtt, beledobtam az uborkát, a lime héját és két kávéskanál lestyánt. Egy-két perccel a vége előtt felöntöttem 1 deci házitejjel, ami annyira zsíros (lefölözetlen) volt, hogy akár tejszínnek is elment volna és beledobtam egy evőkanál kapribogyót. (Akinek a lakása közelében nincs házitej-lelőhely, használjon főzőtejszínt.) Megkavartam párszor és már lehetett is tálalni.Tálalás előtt a zöldpaprikát kivettem a fazékból. Mindenki ízlése (és másnapossága szerint) csavarjon bele lime-levet!



Hozzávalók:

1/2 kg tőkehal (lehet nyers, lehet sózott, ekkor egy napig kell áztatni)
1/2 l száraz fehér Tokaji bor
1 sárgarépa
1 kisebb zeller
3 fej fokhagyma
1 kígyóuborka
1/2 szár póréhagyma
1 zöldpaprika
1 lime
1 evőkanál kapribogyó
2 kávéskanál lestyán
1-2 dl házitej, vagy főzőtejszín

Címkék: vendégek

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr445593731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsi 2010.06.23. 10:56:52

Szia!
Nem találom sehol a mail címedet,meg tudnád adni?
Előre is köszi!
süti beállítások módosítása