05/20103
Két blogbejegyzés között
Azt mondták, írjam meg, hogy ne aggódjon senki, két blogbejegyzés között is szoktunk enni. Olyanokat, amiket otthon főzök. Ezek többségét le is fotózzuk, a fejemben meg is írom a bejegyzést, és reménykedem, hogy majd egyszer sor kerül rá. Mire tényleg, akkorra viszont elfelejtem a pontos adagokat, vagy lejár a szezonja az alapanyagnak. Az is megtörtént már, hogy teljesen elfelejtettem, hogyan készítettem egyik részét, pedig nagyon finomra sikeredett, gondoltam is, hogy megtartom.
Azt is mondták, azt is írjam meg, hogy igen, pörköltet is szoktunk enni. Sőt, rántott húst is, bár azt a legritkább esetekben készítem én. Ezt meghagyjuk az anyukáinknak, akik nagyon aranyosak, és örömmel elkészítik nekünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jeeka 2010.05.28. 14:12:23
mi szoktunk száradt kenyeret enni is, vagy nem enni egyáltalán (ezt ritkábban, a pénzünkre tekintettel többször kéne)