"Minden ételemnek van egy története, ezt szeretem" - party a Csendes-óceánon

„Számomra az új ízek megismerése az utazás része, az utazás a vitorlázás része. Ezért írok erről gyakrabban.

’Culinary adventure’ ezt így mondják itt vagyis kulináris kalandok. Amit én keresek az nem a turistáknak ’csomagolt’ szokásos ízek, én a kuriózumokat keresem. Vagyis a helyi, nemzeti ételkülönlegességeket. Az ország társadalmát úgy lehet megismerni mélységeiben, hogy az emberek hogyan hol és mit esznek. Az étel és az étkezés egy speciális kommunikációs eszköz is. Sőt az étkezés egy fajta közös nyelv. Amikor meghívtak például Fidzsin vagy más szigeteken vacsorára a helyiek, akkor természetesen jobban beleláttam az ő életükbe és jobban megismertem őket. Ez jó!
……
Lehet ezt úgy kezelni, hogy magány, de lehet ezt úgy is, hogy élvezem a totális békét- csöndet- szóló vitorlázást. „ (Méder Áron)

Méder Áronról az elmúlt hetekben azok is hallhattak, akiket különösebben nem vonz, érdekel a vitorlázás. Áron ugyanis néhány hete érkezett haza, három év után, világkörüli útjáról, amit egy parányi vitorlással, a Carinával tett meg.



A hajót is sokan láthatták, a Batthyányi téren van kikötve október végéig. A hírekben külön felhívták rá az érdeklődök figyelmét, hogy ha elsőre nem találják, keressék csak, mert ott lesz, de annyira pici, hogy elkerülheti az emberek figyelmét. A Carina ugyanis mindössze hat méter hosszú – érdemes kimérni otthon, és elképzelni, hogy ezer napig többnyire csak ekkora mozgásterünk van. Azonnal belekerülünk egy picit Méder Áron bőrébe, pedig nem a Carina méretei jelentették a legnagyobb kihívást Áron számára. És tapasztalatból tudom, hogy ezekkel az ezer napokkal, nyolcszáz kilométerekkel, másik földrésszel lehet dobálózni, valami fogalmunk van arról, hogy az sok, messze van, stb, de igazából csak akkor fogjuk fel, hogy de még mennyire az, amikor benne vagyunk. Hiszen, ha előre el tudnánk képzelni a dolgokat a maguk valóságában, egy csomó mindenbe bele se fognánk, mert nem hinnénk el, hogy van elegendő erőnk hozzá.

Áron az úton naplót vezetett, amelyben naponta rögzítette a történéseket. Azt, hogy merre járt, milyen volt a szél, hány hajóval találkozott, milyen halak kísérték, miket evett. Mi sérült a Carinán, miket javított meg, hogy kormányozta a hajót, hogyan oldotta meg az alvást, egyáltalán, hogyan boldogult egyedül a fedélzeten.



A vitorlázás szerelmeseinek nagy élmény lehet a jachtnapló. Mert el tudom képzelni, hogy aki szeret a szél szárnyán száguldozni, az szívesen kipróbálná a világ összes szelét. És akkor itt van egy fiú, akinek volt bátorsága és megvalósította a saját, és gondolom nagyon sok társának az álmát: elindult egyedül, és minden elemmel, nehézséggel dacolva, egy kis hajóval megkerülte a földet. (Miután a hat méteres hajót elképzeli az ember, azután ezt csak rá kell „helyezni” az óceánra, ahol közel és távol nincs semmi. Azonnal még kisebbnek tűnik a Carina, félelmetesen annak, azonnal kiderül, hogy mennyire nem a fizikai paraméterek számítanak, mennyire nem egyenlő felek néznek szembe egymással. Irreális az egész, és pontosan emiatt, bárki számára elérhető lehet. Szerintem csak hinni kell benne.) Aki ért a vitorlázáshoz, az a napló nyomán pontosan el tudja képzelni, hogy Áron melyik pillanatban mit tett, melyik kötelet húzta, csomózta, a Carina melyik sarka telt meg vízzel, mi tört el, az mit jelentett, mennyire kellett erőlködnie, hogy minden sikerüljön, a helyére kerüljön. A vitorlások értik ezt a nyelvet, a képzelet szárnyain együtt utazhattak Áronnal.



Én éppen csak beleolvastam a naplóba, pontosan azért, mert azt gondoltam, hogy tele van szakszavakkal, amiket nem értek, emiatt számomra nem lesz érdekes olvasmány. Aztán azt vettem észre, hogy sajnálom, hogy abba kell hagynom az olvasást, és várom a pillanatot, amikor folytathatom. Áronnal együtt húztam-vontam a köteleket, miközben egy csomó hajórészről most sem tudom, hogy mi az. Izgultam a főhősért, pedig nem kellett megküzdenie a megtestesült gonosszal, és tudtam, hogy szerencsésen hazatért már.

És ráadásul olyan kulináris élményekben volt részem, amire álmomban sem számítottam. Természetesen Budapest belvárosában, tíz percre egy piactól és egy Culináristól, minden irányban öt percre egy-egy közérttől, hat fióknyi alapanyaggal a lakásban nehezen elképzelhető, hogy mi a finom a majonézes spagettiben. Ha a tenger közepére képzeljük magunkat, hat méternyi helyre, ahol nem csak az ételnek kell elférnie, azonnal átértékelődnek a dolgok. Ha felelevenítjük, hogy hányszor vagyunk bajban, mert a száz közért, hatalmas kamra, millió szakácskönyv ellenére fogalmunk nincs, hogy mit kellene ebédre készíteni, bámulatos, hogy Áron milyen változatosan főz. Hogy alig néhány alapanyagból, két fazékkal, egy fedővel milyen ebédeket talál ki.

„Fontos, hogy a hajóban minél több eszköz multifunkciónális legyen, ez a parány hajó esetén szinte nélkülözhetetlen. Erre egy szemléltető példám:
1. fazék fedő; 2. vágó deszka; 3.gyertya tartó; 4. asztal/munkapad; 5. a motor nyílás tömítő lemez.”



Áron sütő nélkül süteményt sütött, lekvárt főzött be, tartósítással kísérletezett, sőt, filmet készített arról, hányféleképpen lehet elkészíteni egy-egy halat, hogy változatos legyen, és ne romoljon meg. A naplót olvasva szinte megkívántam a tejporból készült kakaót, az „ami van a hajón, abból készítünk” süteményt. És elképzeltem azt is, hogy ha éppen a kikötnék a Csendes-óceán közepén, biztosan kipróbálnám a helyi ételeket: a hernyót, a buájt és a halat.

Hiszen ha egy ételről ennyi szeretettel lehet írni, készüljön az bármiből is, csakis finom, testet-lelket tápláló lehet:

„A hal szerintem az egyik legcsodálatosabb étel. Könnyű elkészíteni és szinte végtelen sok recept van hozzá. És könnyen tartósítható akár hónapokra is!
….
Ebéd: leves, még Marqiusesen kaptam egy spanyol halászhajó kapitányától sok-sok ételt és levesport. Minden ételemnek van egy története, ezt szeretem.
….
Délben két indonéz hagyományos vitorlással is találkoztam. Halászok, akik halásznak, de nincs pénzük és emiatt motoruk sem. Számomra ez fantasztikus szép látvány. Itt a hal ára nem az üzemanyagtól függ, hanem, hogy mennyi szél volt a héten.”

A képek Áron oldaláról, innenszármaznak. Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.