A kütyük és én

Nézéssel is el tudok tulajdonítani dolgokat. Na nem úgy, hogy beszállnak a táskámba, hanem úgy nézek, hogy a gazdája nekem ajándékozza. Mindez nem tudatosan történik, és nem is könyörgően tekintek az emberekre. Egyszerűen az éppen tetsző tárgyat tudom úgy szemlélni, hogy inkább nekem adják.

Igyekszem ezzel a „tudásommal” nem visszaélni, amikor tudatosul bennem, hogy valami nagyon tetszik, azonnal fegyelmezem magam, megcsodálom, együtt örülök a gazdájával, de semmi esetre nem nézek úgy.

Amikor viszont ezt a kütyüt megláttam, nem csak néztem, hanem azonnal szóvá is tettem, hogy márpedig nekem ilyen KELL, e nélkül élni nem bírok tovább. Annyira határozott voltam, hogy O azonnal felajánlotta Krmpl-nak, hogy benéz a boltba, hiszen ott lakik két háztömbnyire tőle, és ha van, azonnal riasztja. Ebben maradtunk, hiszen munkaszüneti nap volt, és késő este.



Másnap reggel felébredtünk, elkezdtem tevékenykedni, amikor Krmpl szólt, hogy ha lehunyom a szemem, és kinyújtom a kezem, ajándékot kapok.

És igen, igen, igen, a nagyon praktikus táskaakasztót kaptam meg. Mert Petra is érezte, hogy nekem kell ajándékoznia, csak ő kis furmányhoz folyamodott, és meglepett vele. Nagyon köszönöm!



És ugye most hiába kezdeném el bizonygatni, hogy fejlődőképes vagyok, és az utóbbi években viszonylag kevés kütyüt gyűjtöttem össze?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.