04
09/2008
0

Sültpaprika saláta

 




Míg szabadságon voltam, egy gondolat foglalkoztatott: mennyi minden lesz a piacon, ha ismét eljutok oda. Zöldségek, gyümölcsök tömkelege, csak bírjunk mindent megkóstolni. Most ameddig mindent a nap érlelt, és nem innen-onnan szállítódott.

Jó is volt szombaton csak nézni is a szín kavalkádot, ami fogadott. Vásárolgattam, tervezgettem, aztán belém hasított a gondolat, hogy idén még nem készítettem sültpaprikát, és de olyan nincs, hogy augusztus vége, és még nem ettem.

Ezzel el is dőlt minden, és bár készült közben egyéb, én egész héten a sültpaprikára készültem. Arra, amit otthon is készítettünk, télen-nyáron, mert ezt kötelezően tettünk be a mélyhűtőbe. (Lesütöttük, megpucoltuk a paprikát, és lefagyasztottuk. Télen elkészítettük az alaplevet, és a fagyott paprikákat beletettük.)

Van néhány étel ugyanis, amit én a leginkább hagyományosan szeretek. Eltervezem, hogy legközelebb kipróbálom kicsit másképp, de aztán nekifogok, bekúszik az ÍZ, és nem érdekel az újítás izgalma, AZT akarom érezni. A padlizsánkrém és a sültpaprika mindenképpen ide tartoznak.

Ez utóbbit egyszer mindenképpen hagyományos krumplipürével kell elfogyasztanom, utána jöhet bármi. Én például imádom vajas kenyérrel is:)

Hozzávalók:

6 db paprika
3 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint)
2 evőkanál fehérborecet (vagy ízlés szerint)


A paprikákat megmostam, majd egy tálat kibéleltem alufóliával, rátettem a paprikákat, és sütőbe toltam. Néha megforgatva addig sütöttem, míg a külső héja megbarnult. Ekkor kivettem, és egy fazékba tettem, megsózva mindegyiket, majd egy konyharuhával szorosan lefedtem. A gőz hatására a külső héjuk fellazul, és tíz perc pihentetés után egy mozdulattal le lehet húzni. Közben három deci vízben feloldottam 3 evőkanál cukrot, hozzákevertem az ecetet, és kis sóval ízesítettem. (A lé ízlés szerint alakítható, picit savanyúbb legyen, mint édes.) A megtisztított paprikákat beletettem az ecetes, cukros lébe, és néhány órát állni hagytam, hogy összeérjenek az ízek.

Sült pulykacombbal és krumplipürével tálaltam.

Címkék: saláta

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr245593906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása