Csak lesnek

Mindenféle csúszómászó, kígyó-béka féle állatot szeretek. Amelyiket lehet, kézbe is veszem, a többit képes vagyok órákig nézni.

Mondanom sem kell, ezzel a passzióval többnyire kisebbségben vagyok, mert ha nem is minden béka láttán kezdenek el rikoltozni az emberek, arra már jóval kevesebben jelentkeznek, hogy önként és dalolva fogják kézbe.

Én akkor szoktam rikoltozni, ha valaki ok nélkül akarja bántani a bogarakat, hüllőket, kétéltűeket. Bglrk barátosnémmal például nagyon viccesek lehetünk, amikor ő, ha felfedez egy pókot, kicsit hisztisen valami eszközt ragad, hogy azonnal eltűntesse. Én, szintén kicsit hisztisen, azonnal rákiabálok, és másfajta eszközt ragadok, hogy megmentsem a pók életét.

A Meleg-Szamos völgyi sátorozásokból is elsősorban az maradt meg, hogy a vízben nagyon sok volt az ebihal:) Pedig ott málnából sem volt kevés!



A Bükkbenis ujjongani kezdtem, amikor felfedeztem a pocsolyát. Azonnal rengeteg ebihal jelent meg lelki szemeim előtt, de kiderült, ezek a békák már serdülőkorba léptek. Így is szerettem őket:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.