Gombadzsem sárgagyűrűs tinóruból

A héten Beatbull –lal beszélgettünk, és felmerült a paradicsom- és a gombalekvár, illetve dzsem. Azonnal rácsapott az utóbbira, én meg riasztottam a családot, nekem most nincs a kamrámban egy üvegnyi sem. Így a fotón látható gombalekvárt anyukám készítette, apukám fotózta, de mentségemre szolgáljon: ezt az édességet én próbáltam ki sok évvel ezelőtt.

Gyerekkoromban rengeteget gombásztunk. Ennek akkoriban az élvezeten túl voltak praktikus oldalai is: a havi nemtudomhánydeka húst remekül lehetett pótolni a gombákkal.

Anyukám és a barátnői szinte versenyeztek, ki talál ki „még olyanabb” fogást, vagyis amiről mindenki azt gondolja, hogy na, ez tényleg disznóból, marhából készült. Ezek voltak a „pont olyan” ételek, a húsleves lila pereszkéből pont olyan volt, mint az igazi, de a rántott májgombához is csak kis jóindulat kellett a pont olyansághoz:)

Anyukámnak mindig mondtam, írjuk fel a pont olyan recepteket, egyszer még jót derülünk rajtuk, meg persze, ezek is finomak voltak, és jó bizonyítékai az emberi leleményességnek. Soha nem jegyeztük le, ma is szoktuk emlegetni, jó lett volna.

Egy idő után nekem nagyon elegem lett a mindenbe gombát akcióból, és elkezdtem magam gyártani a különböző fogásokat kizárólag olyan fajtákból, amelyeket egyébként nem nagyon ettünk.

A nyolcvanas évek elején jelent meg Veress Magda Gombáskönyv című műve, ami azért volt nagyon jó, mert túl azon, hogy saját tapasztalatait írta le nagyon hangulatosan, rengeteg receptet is mellékelt. Ennek alapján született például a szömörcsögből készült saláta, amit két okból nem próbált ki anyukám. Egyrészt, mert a felnőtt gomba kalapja rettenetesen büdös, másrészt a fiatal példányai nem éppen gusztusos, kocsonyás burokban nőnek, nem véletlenül nevezik boszorkánytojásnak. (A gombát latinul Phallus impudicusnak hívják, az ókorban afrodiziákumnak tartották, de Németországban még a 19. században is megszárították, megőrölték, és ezzel a porral etették az állatokat, hogy szaporodásukat segítsék.)

Szóval Veress Magda érdekes olvasmány volt, és nála fedeztem fel a gombadzsemet. Egyszer sárgagyűrűs tinóruból (Veressnél sárga gyűrűstinóru) szedtek nagyobb mennyiséget, és puha húsa miatt úgy döntött, savanyúságot készít a gombából. Sós vízbe feltette főni, és perceken belül az egész lakást barackillat lepte el. A család összeszaladt, hogy akkor most sárgabaracklekvár készül. Innen jött az ötlet, a következő adagot már édességként tette el, nagyon büszke volt a receptre, osztogatta fűnek-fának, aztán kiderült, hogy Bulgária egyes részein ebből a gombából kompótot főznek.

Nos, ez elég furának tűnt nekem, ki kellett próbálnom. Amikor találtunk sárgagyűrűs tinórut, szedtünk egy nagyobb adagot, én pedig otthon nekiláttam. És legnagyobb meglepetésünkre valóban pont olyan illata volt, mint a baracknak. Az íze persze más, de anyukám minden évben eltesz néhány üveggel, vendégek elképesztésére remek desszert:)



A receptet Veress Magda könyvéből másoltam be, ennél pontosabban úgysem lehet leírni:

„Dzsem sárga gyűrűstinóruból
Csak sárga gyűrűstinóruból készíthető. Mivel ez nagyon kukacosodó faj, sokat kell gyűjtenünk, hogy tisztítás után megfelelő mennyiség maradjon. Ideális nagyságúak a 6-10 cm-es kalapok, mert az apró, még fátyolos példányok kissé kemények, az öreg példányok pedig már rendszerint kukacosak.

A gombát gondosan megtisztítjuk, megmossuk, húsdarálón ledaráljuk, lemérjük, és uhyanolyan súlyú cukrot, és gombakilónként egy-egy mokkáskanál citromsót teszünk hozzá; szegfűszeggel és reszelt citromhéjjal fűszerezzük, és állandó kavargatás mellett tíz percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük; amikor kihűlt, teaszűrőn át vékony rétegben szalicillal meghintjük, lekötjük és eltesszük. Kitűnően eláll, és ha egy év alatt nem fogy el, becukrosodik.”

A recept a hetvenes években születhetett. A citromsó teaízesítő, talán aszkorbinsav, citromlével helyettesíthető, a lényeg, hogy savanyítsuk valamivel. Én már tartósítószert sem használnék, nálam remekül bevált, hogy tele töltöm az üvegeket amennyire lehet, lezárom, 2-3 percre a tetejükre állítom őket, utána mehetnek a szárazdunsztba. (Lorienfejjel lefelé állítva teszi a dunsztba.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.