01/20181
Koreai marharagu

Bevásároltam első osztályú, boldog marha húsából. Nem keveset, mert akkor még úgy tudtam, vendéglátók leszünk itthon. Végül úgy alakult, mégis mi utaztunk.
12/20170
Buche de Noel: gesztenyés, narancsos, csokis

Ameddig a nagyanyáim éltek, szinte percre beosztott menete volt a karácsonyi készülődésnek. Soha nem ültek le megbeszélni, hogy kinek mi a feladata, szépen kialakult még az elején, és ehhez tartották magukat nagyjából húsz évig.
12/20171
Hússal töltött lepény sok órás utazáshoz

Utazunk haza, most úgy alakult, hogy vonattal. Régen vonatoztunk, szerintem csak abban az esetben éri meg, ha az embernek olyan dolga van, amit utazás közben is végezhet. A menetidő gyakorlatilag ugyanannyi, mint amikor megépült a vasútvonal. Az út se lett rövidebb, miért menne gyorsabban a vonat? Hét óra negyvenöt perc már csak elméletben romantikus.
12/20170
A kulcsra zárt almárium titka

Ilma az 1930-as évek elején
Munkácson a harmincas években még minden jó volt. Pedig – ahogy a helyiek mondták – a csehekhez tartoztak.
12/20170
Mindenki kedvence: kókusztejes máktorta

Amikor édesapa megszületett, vidéken, a gyerekek csendben tartásához még bőven az egyik legelterjedtebb módszer a máktea volt. Rongyot mártottak bele, és azt a csecsemők orrához tették. Kénytelenek voltak beinhalálni, majd szépen belealudni.
