16
05/2018
0

Habos epres sütemény

kicsiepres.jpg

Vannak bizonyos sütemények, amelyek csak egyfajta gyümölccsel az igaziak. Az eperre ez fokozottan igaz. Például a bolyhos tortát sem tudom elképzelni más gyümölccsel, de ugyanúgy ez a mostani sem lenne ennyire ütős. Na jó, esetleg majd áfonyával kipróbálom:)

Persze ehhez kell a finom eper, a nagyon finom eper. Évekig azért nem szerettem túlságosan, mert az íztelen gyümölcsnél kevés kiábrándítóbb dolog van. Az eper meg cselesen csinálja, mert ha nem megbízható helyről vásárolja az ember, szinte borítékolható, hogy a legutolsó szem, amit gondosan kiválasztottunk, és félretettünk magunknak, na az íztelen lesz. Amikor már nem is korrigálható a dolog.

Szóval ismét csak azt tudom mondani, hogy Komjádi piac, az uszoda felől indulva jobbra a legelső stand jó helynek számít. Az epres hírekről is tőlük értesülök, most például azt mondták, hogy ha eső nem lesz, rekord termés várható, de ilyen melegben nagyon rövid szezonra számíthatunk. Szóval eperre fel, süssetek sok-sok finom epres süteményt.

Joghurt helyett tejszínnel is készíthetitek, nekünk most így jobban ízlik.

Hozzávalók (kb 24*32 cm-es tepsihez):

150 g vaj
200+70 g cukor
170 g liszt (nálunk tk királybúza)
1 tk sütőpor
5 nagy tojás
80 ml tej (nálunk rizs-, vagy kókusztej)
1 tk vaníliakivonat
1 marék szeletelt mandula
1 kicsi doboz görög johgurt
500 g tisztított eper

A tojásokat szétválasztom. A lisztet elkeverem a sütőporral.

A 70 g cukorral habosra keverem a vajat. Felváltva hozzáadom a lisztet, tojást és tejet. Jól összekeverem, majd sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetem. Nem az a folyós tészta, de fakanállal lehet ide-oda rendezgetni.

A tojásfehérjéket kemény habbá verem a 200 g cukorral. A habot rásimítom a tésztára, és megszórom a szeletelt mandulával. 180 fokra előmelegített sütőben kb 35 perc alatt megsütöm.

A tésztát teljesen kihűtöm. Lehúzom róla a sütőpapírt, és keresztbe két egyforma részre vágom. Az egyiket megkenem a joghurttal, rászórom az eper felét, majd beborítom a másik tésztával, és ezt is eperrel díszítem.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr1713954724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása