Ameddig a nagyanyáim éltek, szinte percre beosztott menete volt a karácsonyi készülődésnek. Soha nem ültek le megbeszélni, hogy kinek mi a feladata, szépen kialakult még az elején, és ehhez tartották magukat nagyjából húsz évig.

Utazunk haza, most úgy alakult, hogy vonattal. Régen vonatoztunk, szerintem csak abban az esetben éri meg, ha az embernek olyan dolga van, amit utazás közben is végezhet. A menetidő gyakorlatilag ugyanannyi, mint amikor megépült a vasútvonal. Az út se lett rövidebb, miért menne gyorsabban a vonat?…

Ilma az 1930-as évek elején Munkácson a harmincas években még minden jó volt. Pedig – ahogy a helyiek mondták – a csehekhez tartoztak.

Amikor édesapa megszületett, vidéken, a gyerekek csendben tartásához még bőven az egyik legelterjedtebb módszer a máktea volt. Rongyot mártottak bele, és azt a csecsemők orrához tették. Kénytelenek voltak beinhalálni, majd szépen belealudni.

2013 Arról, hogy ő valaha is meg fog halni, idén januárban kezdett el beszélni. Igaz, tavaly decemberben, a születésnapján, a 102-en már csak nevetve, inkább rám hagyva mondta, hogy igen, jó lenne még vagy öt évet élni. És olyan köszönőbeszédet mondott, hogy csak kapkodtuk a fejünket.