21
05/2016
0

Zaeti: a nagyszerű pálinkás keksz

13245862_1112314838841672_837479473_n.jpgFotó: Krumpli Béla

A Giro d'Italia mai szakaszáról azt mondják, hogy brutális lesz. Alpago és Corvara között 210 kilométeren át tekernek, hat kategorizált kaptatóval, melyből négy 2000 méter felé emelkedik.  

Mindez Veneto tartományban, ahol hát ugye vannak hegyek, de tengerpart meg síkság is, no meg Velence, meg a Garda tó, szóval földrajzilag elég változatos, ennek megfelelően gyönyörű. No meg gasztronómiai szempontból is ezerízű, bár ez Olaszországban nem olyan nagy hír.

Venetoban is imádják a grappát, és itt érkeztünk el a lényeghez, merthogy az olaszok túl azon, hogy isszák a kedvenc pálinkájukat, az ételekbe is bátran öntögetik. Például a zaeti nevű kekszbe is, ami tulajdonképpen székely keksz is lehetne, ha nem lenne egy lényeges különbség az olaszok és a székelyek között. Székelyföldön ugyanis leginkább maguktól és a vendégektől nem sajnálják a pálinkát. Ízesítőként használni már-már bűn lenne, arra ott a só, a kapor és a csombor. Na, de tanulni nem szégyen, érdemes elkezdeni:)

Arra biztatok mindenkit, azt a fél decit ne sajnáljátok, elképesztően jó ez a keksz. Persze jóféle pálinka kell hozzá, erős és karakteres, akkor tud kibontakozni igazán. A kekszbe annyira intenzíven érződik az íze, mintha frissen lenne beáztatva.

A kukoricadara első nap nagyon ropog a fogunk alatt, egy-két nap után puhulni fog. Ha valaki nem kedvelné a ropogós kekszeket, 2/3 részben kukoricalisztet keverjen bele.

Hozzávalók:

25 dkg kukoricadara
20 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg puha vaj
10 dkg mazsola
2 tojás
6-8 cl pálinka

A mazsolát 1-2 órára áztassuk be pálinkába. A puha vajat keverjük ki a cukorral, adjuk hozzá a tojásokat. Dolgozzuk bele a kétféle lisztet, majd az előzőleg beáztatott mazsolát. A mazsola "áztatópálinkájából" öntsünk bele fél decit.

Formázzunk két hengert, amit kicsit lapítsunk el, hogy a keksz mandula alakú legyen. Vágjunk kb egycentis vastag szeleteket. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

Jól záródó dobozban sokáig eláll.

Holnap Mamma következik, kövessétek őt is!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Paszuly a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr108735922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása