Nagymama krémese: az igazi

Fotó: Krumpli Béla

Apai nagyanyám volt az, aki reggel fél hatra már hazaért a piacról, reggel kilencre már ki is hűlt az ebéd. Mind az ötféle étel, mert ha mi ott voltunk, akkor annyiféle ételt készített, ahányan voltunk. Mindenkinek a kedvencét. Ha véletlenül olyasmire esett a választás, amit mindenki szeretett, mint például a szilvás gombóc volt, akkor abból készített 200 darabot. Természetesen ő ezt nagyon élvezte, számára tényleg a boldogsággal volt egyenlő, hogy mindenki rajongott a főztjéért, hogy jól ettünk.

Nagyon figyelt tehát arra, hogy a születésnapokon is olyan ételek készüljenek, amelyeket az ünnepelt különösen szeret. Mázlim volt, a krémesét én nyertem meg, így az ajándékok egyike biztosan ez volt. Ezen felül évente egyszer-kétszer sütött még. Magától is, vagy ha éppen engem kérdezett meg, hogy mi legyen a desszert.

Egyetlen baj volt a krémesekkel: a szomszédok is nagyon szerették, így mindig osztozni kellett rajta. Mert olyan nem volt, hogy nagymama krémeséből ők ne kaptak volna. Húszéves bőven elmúltam, amikor egyszer azt kértem születésnapomra, hogy kapjak egy egész tepsinyit, és én döntsem el, hogy kit kínálok meg belőle. Na akkor csak a szűk család evett belőle, az udvaron senki. Igaz, suttogva emlegettük, nehogy megtudják:)

Nagymama több mint tíz éve elment, és magával vitte a krémes krémjének a receptjét. Elég hosszú lenne leírni, hogy hány receptet próbáltam ki, hány órát töltöttem azzal, hogy keresgéltem a családi archívumban, ismerősöket faggattam. Körülbelül öt év kellett ahhoz, hogy Moscu barátném segítségével összeálljon, és eljöjjön az a nap, amikor boldogan tudattam mindenkivel, hogy rekonstruáltam nagymama krémesét. A naptáramba aranytollal írtam be.

A lapján szoktam kicsit csalni, mert ez még a legegyszerűbb leveles tésztánál is rövidebb idő alatt készül el. Leveles lesz ez is, arra kell figyelni, hogy a vajat jól elmorzsoljuk a liszttel, ne maradjanak nagyobb darabok. Meg arra, hogy tényleg kell neki minimum másfél nap pihenő.

Hozzávalók:

a tésztához:
30 dkg liszt
25 dkg vaj
6 ek víz
1 ek ecet
csipetnyi só

A vajat elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a sót, a vizet és az ecetet és alaposan összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és legalább másfél napra betesszük a hűtőbe. A pihenő után kivesszük a tésztát, és a lehető legpontosabban két részre osztjuk. (Én lemérem az egész tésztát, majd vágás után ismét. Ha nagy az eltérés, korrigálom. Nem kell aggódni, a cukrászok is mérleggel dolgoznak.) Mindkét részt fél centi vékonyra nyújtjuk, a legnagyobb tepsibe tesszük. (A sütő saját tepsijét használom erre.) 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg kis színe lesz. Kihűtjük.

a krémhez:
2 ek liszt
6 ek búzadara
1 ek vaníliakivonat
1 liter tej
8 tojássárgája
33 dkg cukor

A lisztet összekeverjük a grízzel, felöntjük a tejjel, belekeverjük a vaníliát, és állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Közben a tojássárgákat habosra keverjük a  cukorral, majd belekeverjük a grízes krémbe. Állandóan kevergetve 4-5 percig főzzük.

A krémet még forrón óvatosan, két-három adagban, ráöntjük az egyik lapra, elkenjük, majd langyosra hűtjük, és befedjük a másikkal. Hagyjuk kihűlni. Tálaláskor porcukorral megszórjuk a tetejét.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.