08
11/2015
0

Korianderes narancstorta csokoldéval

narancsos_540.jpgFotó: Krumpli Béla

Egy újabb "kényelmes torta" recept, már egész szép gyűjtemény van belőle a Paszulyon. Pont mostanra való, késő őszi, téli torta, ha teszünk bele fahéjat, szegfűszeget, azonnal karácsonyivá változik.

Az is sokat elmond róla, hogy Krmpl szerint ez olyan finom, hogy csokoládé sem kell bele. Persze, azért kipróbáltam csokoládéval, nem rontotta el:)

Ha leszámítjuk a narancs főzési idejét, 10 perc alatt össze lehet rakni, kisül, és már kész is. Szaftos, nem kell mellé semmi, úgy finom, ahogy van. Nálunk az utóbbi egy hónapban minimum hetente készül, de volt már olyan, hogy egy nap kettőt kellett sütnöm.

Ha krémes tortát szeretnénk, el tudom képzelni tortalapként is. Meg lehet sütni gyümölcskenyérformában is, szóval ha úgy tetszik, vendégváró sütemény, vagy remek uzsonna, esetleg egy szuper alap, amit kedvünkre tölthetünk különböző krémekkel: csokoládéssal, mascarponéval, vagy kínálhatunk mellé tejföllel elkevert narancslekvárt.

Hozzávalók:

1 nagy narancs
10+7,5 dkg cukor
5 dkg kukoricadara
2 tk koriandermag frissen darálva
17 dkg szobahőmérsékletű vaj
14 dkg liszt
1 tk sütőpor
3 tojás
5 dkg csokoládé apróra vágva (elmaradhat)

Az egész narancsot (héjastól) beletesszük egy vízzel megtöltött fazékba, és 1 órán keresztül főzzük. Ezalatt bőven kifő belőle a keserűség. A narancsot a továbbiakban sem pucoljuk meg. Kicsit lehűtjük, nyolcba vágjuk. Egy kisebb edénybe kimérünk 7,5 dkg cukrot, 1 dl vizet, beletesszük a narancsdarabokat, és 10 percig főzzük. Kicsit hűlni hagyjuk, botmixerrel pürésítjük, majd belekeverjük a kukoricadarát és a koriandert.
A vajat összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat, majd a sütőporral elkevert lisztet. Hozzákeverjük a csokoládét és a narancsos kukoricadarát. Jól összedolgozzuk. Egy 23-24 cm-es tortaformát kivajazunk, az aljára sütőpapírt teszünk. Belesimítjuk a masszát, és 190 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük.
Langyosan is, hidegen is finom.

Recept innen.

Címkék: torta desszert

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr628058888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása