22
04/2015
1

Bigos

bigos_540.jpg
Kép: Krumpli Béla
Téli étel, pont most ér véget a szezonja, de ha most nem írom meg, ez is elmarad, mint megannyi sok másik.

A Wikipédia szerint a székelykáposzta rokona, ami - mint tudjuk - teljes képtelenség, hiszen a székelykáposzta véletlenül született nem is olyan régen, míg a bigos ennél sokkal régebbi fogás. A lengyelek és a litvánok egyik hagyományos étele, így gyakorlatilag minden családnak megvan a saját jól bevált, "eredeti" receptje.

Karácsonykor, december 26-án ez volt a fő fogás. Hatalmas adagokat főztek belőle, és kint, a fagyott hóban tartósították. Mint minden káposztaétel, ez is annál finomabb, minél többször melegítik fel.

Lengyelül a neve -e lég szemléletesen - összezavarodottságot jelent, ebből lehet következtetni, hogy mennyi mindent van benne a szalonnától a mézen és gombán át, az aszalt szilváig.

A pörköltnek való húson nem azt értem, hogy bármilyen apróra vágott maradék, hanem, amiből igazán jó, szaftos pörköltet lehet főzni.

A vörösbortól és az aszalt szilvától elég sötét színű lesz, akit ez zavar, keverjen bele piros paprikát, bár ebben az esetben már a bigos magyarosított változatáról beszélhetünk csak:)

Hozzávalók:

2 kg savanyú káposzta
30 dkg disznóhús (pörköltnek való)
30 dkg marhahús (pörköltnek való)
10 dkg szalonna
2 közepes hagyma
15-20 dkg gomba (valamilyen ízes, erdei)
4 dl vörösbor
20 dkg aszalt szilva
1 tk szegfűbors
4 db babérlevél
1 citrom reszelt héja
1 ek méz

víz

A szalonnát, húsokat apróra vágjuk. A szalonnát kiolvasztjuk egy nagy lábosban, rádonjuk az apróra vágott hagymát és puhára dinszteljük. Rádobjuk a húst, és időnként megkevergetve hagyjuk, míg saját levet ereszt, majd elfövi azt. Ekkor időről időre kevés vizet, illetve bort öntünk hozzá, beletesszük a babérlevelet, szegfűborsot, és majdnem teljesen puhára főzzük-pároljuk a húst, majd ozzákeverjük a szükség esetén kimosott, apróra vágott savanyú káposztát, a szeletelt gombát, a citromhéjat és a mézet, ha maradt még, ráöntjük a bort, esetleg sózzuk, vizet öntünk alá, és készre főzzük.

Rozskenyérrel, esetleg tejföllel kínáljuk.
Címkék: főétel húsos

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr757388618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márk Szerencsi 2015.04.22. 11:32:03

hűűű, de undi ahogy kinéz...közbe lehet finom, de mindig az előítéletek..
süti beállítások módosítása