06
11/2013
0

Nagyszerű blondie

blondie.jpgFotó: Krumpli Béla

Az évi étcsoki adagunkat nem merem bevallani, sok-sok kilónyiból készül torta, sütemény és egyéb nyalánkság.

Ezzel szemben a fehér csokoládé ott árválkodott a kamrában, és csak azért kezdtem el receptet keresni, hogy nehogy ki kelljen dobni, mert molyok szállták meg. Szóval nem bíztam túlságosan a sikerben, ehhez képest a kiválasztott blondie az utóbbi idők egyik legfelkapottabb süteménye lett. Az alapreceptbe mindig belekeverek valamilyen fűszert, rozmaringot, gyömbért, chilit, zsályát, mikor mi kerül a kezembe. (El tudom képzelni ánizzsal, kardamommal, szegfűszeggel, szegfűborssal is.)

Túlsütni ezt sem szabad akkor az igazi, ha a közepe még kicsit remeg, amikor kivesszük a sütőből. Gyors sütemény, az sem baj, ha nincs ideje teljesen kihűlni, legfeljebb nem lesz annyira elegáns, amikor kiskanállal esünk neki a tepsinek.

A fehér csoki olvasztásánál ne ijedjünk meg, ha másképp működik, mint a barna, és nem lesz olyan selymes. A süteményben határozottan izgalmasan hatnak a kisebb, el nem olvadt darabok.

Hozzávalók:

17 dkg fehércsokoládé
12 dkg cukor
1 vaníliarúd kikapart belseje
7 dkg vaj
2 tojás
12 dkg liszt
1/2 tk sütőpor
1/4 tk só
zöldfűszer, ízlés szerint

Az apróra tört, vagy vágott csokoládét a vajjal együtt, állandóan kevergetve felolvasztjuk. A cukrot elkeverjük a tojásokkal, a vaníliával, majd hozzáadjuk az olvasztott csokoládét. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a sóval, esetleg zöldfűszerrel, majd beleöntjük a csokoládés keveréket és lazán összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 180 fokon  25 percig sütjük. Ha van türelmünk kivárni, hidegen szeleteljük.

Recept Édesemen közvetítésével, csökkentett cukortartalommal.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon is!

Címkék: sütemény

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr545613853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása