03
05/2013
0

Mogyorós csirke

Kép: Krumpli Béla
Kép: Krumpli Béla


Kétszer egymás után alakult úgy a közelmúltban, hogy viszonylag nagyobb társaságnak kellett főételt készítenem. Először alig néhány embert ismertem, másodszor gyerekek is voltak a meghívottak között, szóval olyan alapanyag kellett, amit nagy valószínűséggel mindenki szeret. És meg kellett bolondítani valamivel, hogy aki önmagában nem rajong érte, annak se okozzon csalódást.

Nos, ekkora sikerre azt hiszem, én sem számítottam. Az első társaság szinte grammra pontosan osztotta szét a maradékot, a másodikban pedig a gyerekek is boldogan rágcsálták. Igazi Jolly Joker főétel, néhány kevésbé egzotikus hozzávalóból készült igazi különlegesség.

A chilipehely és a koriander opcionális. Előbbiből aszerint tegyünk bele, hogy ki mennyire szereti az erőset. Utóbbival úgyis a végén kell megszórni, kínáljuk kis tálkákban. Kókusztejet akkor szoktam a páchoz adni, ha éppen sorsára vár egy fél konzervnyi a hűtőben.

Biztosan csirkemellből is finom, bennem mostanra érett meg, hogy a mellel való próbálkozást feladom. Nem szeretem, és nem az ízével van bajom, hanem az állagával. Azon a fűszer sem segít.

A szecsuáni borssal vigyázni kell, mert a szemek között apró tüskék is elvegyülnek. Ezeket érdemes kiszedni.

Hozzávalók:

8 kicsontozott, lebőrözött csirkecomb
1 tk szecsuáni bors mozsárban összetörve
2 ek olaj (esetleg szezám, vagy mogyoró)
1 csomag újhagyma
5 dkg pörkölt mogyoró (amerikai)
1 ek kukoricakeményítő
csilipehely
koriander

a páchoz:
5 ek szójaszósz
2 ek rizsbor (annak hiányában száraz brandy, vagy whisky)
4 ek rizsecet
1 tk méz
1 dl kókusztej (elmaradhat)

A combokat kis kockákra vágjuk, a pácléhez összekeverjük a hozzávalókat, beletesszük a húst, és egy éjszakára hűtőben érleljük.
Másnap kiszedjük a pácléből, beleforgatjuk a keményítőbe, egy wokban (vagy serpenyőben) felforrósítjuk az olajat, beledobjuk a csirkét, és néhány perc alatt rázva, kevergetve megsütjük. (Ha a csirke túl sok, és nem fér el úgy, hogy mindegyik hozzáérjen az edényhez, inkább 2-3 részletbe süssük.) A csirkét tartsuk melegen, a páclevet öntsük a serpenyőbe, dobjuk bele a szecsuáni borsot, szórjuk meg chilipehellyel, forraljuk fel, majd tegyük vissza a húst, szórjuk meg a mogyoróval, egy percig forraljuk és zárjuk el a gázt. Keverjük hozzá a felkarikázott újhagymát. Főtt rizzsel tálaljuk, kínáljunk mellé zöld koriandert.

Címkék: főétel

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr125593520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása